10. Fejezet - A bajnokok összecsapása (Alex)
Maryanne 2014.10.11. 14:56
Alex
Bajnokok összecsapása
Döbbenten néztem a nővéremet. A szeme összehúzódott, a teste dühöt sugárzott. Rápillantottam Zack-re, és láttam, hogy ő is pont ugyan így néz Nórira. Mindenki döbbenten pislogott. Ha akár az egyikőjük arcán láttam volna egy halvány mosolyt, hülyeségből már megszólaltam volna, hogy ki akar fogadásokat kötni. De most iszonyatosan ijesztő volt a helyzet.
Mindenki csak állt és döbbenten meredt Zack-re és Nórira, akik úgy néztek egymásra, mintha most rögtön a másik torkának akarnának ugrani.
Sanyi megrázta a fejét, hogy magához térjen a döbbenetből.
- Nos? Akkor ki kezd? – kérdezte, hogy megtörje a kínos csendet és körbenézett. Mivel senki sem szólalt meg, hozzátette: - Nem gond, ha én?
A kínos helyzet még mindig nem akart megszűnni.
- Én, asszem, a bíró leszek – mondtam vonakodva. Mivel senki nem ellenkezett, megfordultam és elhelyezkedtem a korláton. Jobb volt ez így, s nem csak nekem.
A nővéremet és Zack-et elnézve nem lesz egy sétagalopp a játék. Ha ez ugyan játék lesz.
Senki nem szólalt meg, a feszültség a tetőfokára hágott, miközben Sanyi elkezdte a mutatványt: nekiszaladt, a hintáról felugrott a tartórúdra. Nem volt annyira nehéz.
- Rebeka, te jössz – mondtam némi gondolkodás után. Ez volt az egyik feladatom: meghatározni a sorrendet és figyelni a szabályosságot.
Rebeka utánozta Sanyit, majd a magasban csinált egy kinyújtott szaltót.
- Nóri! – mondtam.
Nóri tökéletesen végigcsinálta, majd jött az ő ötlete: a mozgó hintára visszaugrani. Nem volt rossz ötlet. Látszott, hogy ő akar győzni.
- Zack! -–mondtam némi gondolkozás után. Hirtelen nem tudtam, melyik a jobb megoldás: ha közvetlen Nóri után teszem be, vagy később. Végül aztán inkább így döntöttem.
A fiú biztos lábakkal rohant neki. A szaltója hibátlan volt, az időzítése tökéletes. A végére egy tigrisugrást mutatott be, a hintáról.
- Robi!
Ő azonban nem tudott elég lendületet venni az ugráshoz, ráadásként meg is csúszott. Hibázott, így kiesett a játékból. Egyáltalán nem volt csalódott, mikor odajött mellém és zihálva a térdének támaszkodott.
- Ez öngyilkosság! – motyogta olyan halkan, hogy csak én hallhattam a szavait.
- Tudom – mondtam én is suttogva és elhúztam a szám. Hálásak lehetünk az égnek, hogy csak csontjuk fog törni, ha így folytatják. De ahogy ismertem Nórit, ő biztos, hogy nem fogja abbahagyni.
Lemondóan sóhajtottam, majd felszólítottam Sanyit a folytatásra. Mindannyian – Robi meg én a korlátról, a többiek pedig a hinta mellől - feszülten figyeltük a gyakorlatot. Elég lett volna egy apró hiba, hogy az elkövetője – a legjobb esetben is – a sürgősségin kössön ki.
A játék egyre jobban eldurvult. Látszott, hogy Nóri is és Zack is győzni akarnak. Nem is olyan soká már csak ők ketten voltak a játékban.
A lánc egyre hosszabb lett. Már szinte nem is lehetett emlékezni az elejére, de ez is volt a lényege. Ha valamelyikük nem a megfelelő sorrendben hajtja végre a feladatot, akkor kiesik. Ha nem a megfelelő magasságban, megfelelő szögben, szintén.
Döbbenten néztem a két bajnokra. Mind a ketten ugyanazon a szinten álltak, nem lehetett megmondani, hogy melyikük fog győzni.
Ha már biztosra vettük, hogy ennél többet nem tudnak kihozni magukból, megcáfolták a következő lépésükkel.
Egyre nehezebb és veszélyesebb feladatot adtak egymásnak.
- Elég! – mondtam, mikor Zack egy igen nehéz és veszélyes csavart akart beletenni. – Ez nem egy kamikaze-akció!
- Na, mit szólsz, kicsi lány? – kérdezte a fiú és kihívóan nézett Nórira.
- Megcsinálom – mondta tesóm, majd hangosan kifújta a levegőt. Kissé előre dőlt, felvette a kezdő pozíciót, hogy neki tudjon szaladni, s így felvegye a kezdő lendületet.
- Na azt már nem! – mondta Rebeka, a fejét megcsóválva. – Ma már nem! Esteledik! – bökött az ég felé és valóban. Az ég már inkább lilás színben játszott. - Majd holnap! Ma már túl sötét van hozzá!
- Nem! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Nóri. - Megcsinálom!
- Nem hagyjuk, hogy sötétedéskor kezdj bele! – tette a kezét Nóri vállára Robi. - Ez még napfénynél is igen veszélyes!
Nóri már vette a levegőt, hogy vitába szálljon velünk, de Ármin megelőzte.
- Van egy ötletem – mondta. – Holnap délben mind a… - gyors számolást végzett. – heten itt találkozunk és akkor folytatjuk. Most egyezzünk ki egy döntetlenben!
- Remek ötlet! – mondtam. Kapva kaptam volna bármilyen javaslat után, csak hagyják már abba ezt az értelmetlen versengést. Ha mást nem, akkor csak mára. - Akkor holnap.
Nem vártam meg, míg Nóri magához tér a döbbenetből. Megragadtam a csuklóját és hazafelé húztam.
Nem engedhettem, hogy megölesse magát, csak azért, hogy bebizonyítsa: ő a legjobb.
- Alex, engedj el! – parancsolt rám és ki akarta tépni magát a kezemből.
- Nem hagyom – mondtam még mindig magam után húzva. -, hogy az egyetlen nővérem öngyilkos legyen! Mert ez az! Öngyilkosság!
- Jó, oké, de… - tiltakozott, de most már sikerrel járt: kirántotta a csuklóját a kezemből, majd megállt. - Hagyod, hogy csak úgy elmenjen?! Nem látod, hogy mekkora egy bunkó?! Azt hiszi, hogy ő a legjobb! Ezt nem hagyhatjuk! Nem hagyhatom! – helyesbített.
- De igen, hagyod! – kiabáltam, miközben szembe fordultam vele. - Legalábbis ma. Holnap majd megküzdesz a címedért! Az az egy nap nem a világ!
Nóri mogorván hallgatott. Megragadtam a vállát.
- Ne csinálj hülyeséget. – mondtam halkan. – Nem ér ennyit…
- De igen! – vitatkozott. – Te nem tudod, milyen rossz, hogy most már mindenütt átveszi a helyem: angolon, a suliban, itt… Azt még hagyom, hogy a suliban megtegye, de azt már nem, hogy kitúrjon és elvegye tőlem a feladatomat!
- Akkor csak annyit ígérj meg – néztem a szemébe. -, hogy nem ölöd meg magad és hogy vigyázol!
Nóri rántott egyet a vállán és elfordította a fejét.
- Halljam! – szóltam rá mérgesen.
- Rendben, rendben! – adta be végül kelletlenül a derekát. – megígérem.
Csak remélni tudtam, hogy erre az ígéretére holnap is emlékezni fog.
|