Zack

Az ismeretlen ismerős

   A következő két hónapban semmi sem változott. A suli ugyanolyan pocsék lett, mint a régi sulim volt, a büntetésünk – hála az égnek – letelt, így az edzéseket is újra élveztem.
   A tél beköszöntével pedig nem lehetett plusz edzéseket beiktatni a játszótéren. Ezt az ötletet elszedtem Nóritól, s én is kijártam edzeni – persze csak akkor, ha nem voltak a közelben.
   Felfedeztem, hogy Alex és a nővére mennyire mások, mennyire különböznek egymástól. Míg Alexszel egész jól kijöttem, a nővére még mindig az idegeimre ment.
   Már kezdtem megunni az itteni életet, mikor egyik este történt valami. Elmentem a környéken felállított illegális gördeszka-pályára. Nagyon régen nem deszkáztam, meg aztán, mint megtudtam, nem is lett volna hol.
   - A városban hiába is keresnél egy valamire való pályát – mondta Józsi az egyik szünetben, mikor megkérdeztem a dologról. – Mióta gyakoriak a betörések és a rablások – értsd: a vámpír-támadások. -, azóta a rendőrség minden éjszaka kint járőrözik. Nem egy embert kaptak el. Persze nem tudnak mit kezdeni velük, de akkor is. De a város szélén, nem messze innen, van egy jó kis „pálya". Azt megmutathatom.

 Bólintottam, így aztán még délután felkerestük Józsival a pályát. Mint kiderült, ő is ugyanolyan jó volt, mint én. Már besötétedett és lehűlt a levegő, mikor átfutott a fejemen, hogy ideje lenne hazamenni.
   Mikor Józsi befejezte az utolsó mutatványát – felugratni egy padra, végigszánkázni rajta, majd ugyanúgy leugrani -, kijelentette, hogy hazamegy.
   - Na, Orosz, majd holnap a suliban! – búcsúzott. – De aztán el ne késs! – nevetett.
   - Ok, Püspöki, majd vigyázok! – mondtam ugyanolyan vigyorral az arcomon, mint amilyen neki is volt.
   Semmi kedvem nem volt még hazamenni, de a különösebb mutatványokhoz túl fáradt voltam. Így aztán kitaláltam egy „olcsó játékot…”: ide-oda gurultam. Tíz perc múlva pedig már rajtam a téli kabátommal, rágyújtottam egy cigire. Még a felénél se tartottam, mikor hirtelen furcsa érzés kerített hatalmába; tudtam, hogy valamelyik vadász itt van a közelemben és nem is kellett sokáig tippelgetnem, hogy kitaláljam, ki is lehet az.
   - Ne bujkálj, kicsi lány, tudom, hogy itt vagy! – mondtam az égre nézve és kifújtam a slukkot.
   - Honnan tudtad, hogy én vagyok az? – kérdezte, miközben belépett az utcai lámpa fénykörébe és odajött hozzám.
   - Ugyan már! – néztem rá. - Senki más nem olyan pocsék rejtőzködő, mint te.
   - Kösz. – mondta gúnyosan.
   Óvatosan megkerült és leült mellém, tőlem úgy tíz centire.
   - Mit keresel itt ilyenkor? – néztem rá, miközben újabb slukkot szívva.
   - Erre jártam – hangzott a válasz.
   Felemeltem a szemöldököm. Nem kellett különösebb ész hozzá, hogy rájöjjek, ha hazudik.
   - Én meg a kétpúpú teve vagyok. – mondtam. - Na ne etess! Ennél eredetibb kell.
   - Menj a fenébe! – mondta ingerülten, majd felpattant és elindult az egyik irányba. Olyan jól esett, hogy dühöm egy részét átvezethetem a lányba.
   2 méter lehetett közöttünk, mikor hirtelen megdermedt. Én is éreztem. Egy vámpír volt a közelünkben.
   Miközben a lány keze eltűnt a kabátja jobb oldali, külső zsebében, én elhajítottam a cigit és felpattantam a padról. Mind a ketten ugyanazt a dolgot húztuk elő a zsebünkből: a pisztolyunkat.
   A fegyverben, tudni kell, hogy különleges lövedék van. Csak vámpírokra hat, legyen az Bizalmas vagy vámpír. Ha emberre lő vele az ember, még csak meg sem sebzi. Döbbenetes, hogy miket ki nem találnak a kutatók.
   Éreztem, hogy a vámpír egyre közeledik, majd megáll, Nóritól 1 méterre, a lámpa fénykörén kívül. Egy tizedmásodpercig tartott, mire felismertem az érzést és rájöttem, hogy ki az ismeretlen.
   - Nóri, ne lőj! – kiabáltam és odarohantam hozzá.
   Épp idejében értem oda, hogy a csuklójánál fogva felfelé rántsam a pisztolyt: abban a pillanatban, hogy elrántottam a kezét, Nóri lőtt. A lány elveszítette az egyensúlyát a lendületemtől és leesett a földre. Próbáltam tartani rajta, de túl nehéz volt, így inkább hagytam, hogy fenékre üljön előttem.
   - Te idióta! – csattant fel a lány a hajszálait köpködve. - Mégis mi a fenét képzelsz?! Ez egy vámpír! – kiabálta.  
   - Tévedsz – kiabáltam vissza. – Ez egy Bizalmas!
   - Hogy mi…?
   - Egy Bizalmas. Tudod, olyan, mint Mara – magyaráztam türelmetlenül, miközben a vámpír lassan odajött hozzánk.
   - Tudom, mi az a Bizalmas – húzta fel a lány az orrát még mindig a földön ülve. – De honnan tudod?
   - Onnan, hogy ismerem. Hadd mutassam be neked Ezékielt. Az egyik legjobb barátomat.
   A lány elképedt. Ez óvatos mosollyal felé nyújtotta a kezét, hogy talpra állítsa. Nóri elfogadta a segítséget.
   - Örvendek – Ez barátságosan mosolygott a lányra. – Hát, ez elég közel volt.
   - Igen – bólintott a lány és elpirult. – Sajnálom.
   - Van is mit. – mondtam sötéten, majd Ez felé fordultam. – Mit keresel te itt?
   - Nem megmondtam, hogy meglátogatlak?
   - Jó, de akkor is… legalább szóltál volna. Akkor melegebb lett volna a fogadtatás – tettem hozzá egy sötét pillantást vetve a lányra.
   - Szerintem így is elég meleg volt. "Túléled vagy sem?"
   Minden lelkesedés nélkül felnevettem.
   - Gyere, körbevezetlek egy darabon – mondtam és megindultam hazafelé. Ez és Nóri követtek.
   - Na és milyen az itteni életed? – kérdezte Ez, egy gyors oldalpillantást vetve a lányra.
   - Mindent el lehet mondani róla, de hogy unalmas lenne, azt nem. – válaszoltam, bár ekkor villant át az agyamon, hogy tök feleslegesen. Ezékiel, mint a vámpírok többsége, gondolatolvasó.
   - Hm… mondasz valamit – mondta Ez, amiből kitaláltam, hogy az emlékképeimet nézegette.
   - Ti honnan ismeritek egymást? – kérdezte Nóri. Naná, mert neked mindent tudnod kell!
   - Egy élettel ezelőtt kezdődött – válaszolta Ez.
   Ő volt az a vadász, aki miattam lett vámpír. Bár már annyiszor bocsánatot kértem tőle, sose engedte, hogy bűntudatom legyen.
   - Naná, a te életeddel ezelőtt – jegyeztem meg, mire először Ez-ből pukkant ki a nevetés, majd én is csatlakoztam hozzá.
   - Ezt meg hogy érted? – értetlenkedett a lány, bennem pedig feléledt a vágy, hogy beépítsem az aszfaltba.
   - Mert neked mindent tudnod kell, igaz? – kérdeztem ártatlanul.
   - Ez csak egy kérdés volt, amire nem muszáj bunkó módon válaszolni. – vágott vissza Nóri. – Ha azt mondod, hogy nem érdekes, nem firtatom tovább!
   -  Na, persze, mert eddig úgy ismertelek meg, hogy nem szoktad mindenbe beleütni az orrod! –néztem bele Nóri világosbarna szemébe.
   - Mibe ütöttem én bele az orrom? – kérdezte a lány és megállt.
   Megálltam vele szemben.
   - Soroljam?
   - Megkérnélek rá!  
   Mind a ketten rezzenéstelen arccal, dühösen meredtünk egymásra. Aztán hirtelen egy furcsa hangot hallottunk: Ez néma röhögő-görcsöt kapott.
   - Mi ilyen vicces? – kérdeztem támadón, mire a vámpírból kitört a hangos nevetés.
   - Édes istenem, mi lenne veletek, ha egyszer azt mondanátok egymásnak, amire valóban gondoltok?
   - Miről beszélsz? – kérdezte Nóri.
   - Na, látod, már megint beleütöd az orrod abba, amihez nincs semmi közöd – mondtam.
   Nóri már vette a levegőt, hogy visszavágjon, én meg hirtelen elfeledkeztem arról, hogy hol is vagyunk. Csak az számított, hogy megnyerjem a szópárbajunkat.
   - Elég volt! – nézett ránk komolyan Ez. – Hagyjátok már abba! Megfájdul a fejem tőletek. És egyébként is: egyikőtöknek sincs igaza. – mondta elkomorodva. – Egyáltalán nem látjátok egymást tisztán.
   - Köszi, hogy belemásztál az agyamba! – mondtam. – Különben is, mi az, amit nem látok tisztán?!
   Ez eleresztette a füle mellett a második kérdésemet.
   - Nem kellett belemásznom, túl hangosak a gondolataitok. És különben sem csak a te gondolataidat ismerem…
   - Na, köszönöm ezt a mérhetetlenül izgalmas estét, de én asszem, hazamentem. Pá – mondta a lány és eltűnt a sötétben.
   Homlokráncolva néztem utána.
   - Mi baja lett? – kérdeztem.
   - Majd elmondja, ha akarja – mondta Ez.
   - Ja, te tudod, hogy mi az. – állapítottam meg.
   - Ne merd megkérdezni tőlem! – szólt rám, kitalálva a gondolatomat. – Ha annyira érdekel, kérdezd meg tőle, de én el nem mondom.
   Sóhajtottam. Na igen, ilyen volt Ez, a talpig becsületes vámpír…

 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.