Zack

 Érdekes felfedezés

  
   Szilveszter utáni kedden – s egyben a suli első napján az újévben - Iza hazautazott. Én kísértem ki a vasútállomásra, ellógva a második és a harmadik órámat.
   - Tudod, hogy egyedül is hazatalálok! – mondta dorgálóan Iza, miközben a peronon állunk.
   - Tudom – mondtam sóhajtva és magamhoz húztam. Megcsapott a lány parfümje, mire összehúztam a szemöldököm. Valami nem stimmelt. Mintha nem lett volna olyan kellemes az illata, mint amilyennek megszoktam. – Mindig ilyen volt a parfümöd? – kérdeztem homlokráncolva.
   - Igen, mióta kijelentetted, hogy ne merjek változtatni, csak ezt használom – nevetett a lány, de valami nagyon zavart. Nem volt az a bizonyos megnyugtató hatása, amit mindig is éreztem.
   - Mindegy – motyogtam és belefúrtam az arcom a hajába. Már most tudtam, hogy iszonyatosan fog hiányozni.

 Körbe pillantottam. Nem messze tőlünk nagy utazótáskával felszerelt egyetemisták álltak, valamivel arrébb pedig egy kétgyermekes család. Senki nem törődött velünk. A vasútállomáson levő emberek számára olyanok voltunk, mint egy turbékoló gerlice-pár. Persze, ez azért nem fedi a teljes igazságot.
   Iza hirtelen kibontakozott az ölelésemből.
   - Hiányozni fogsz, édes! – mondta és szájon csókolt.
   Itt nem kellett aggódnunk a lelepleződéstől. Ugyan melyik vadász tartózkodik 10 körül a vasútállomáson?
   Mikor a vonat befutott, elengedtem a lány derekát és lehajoltam a táskájáért.
   - Vigyázz magadra, rendben? – néztem szomorúan a szemébe.
   - Ha nem mondod, akkor is megteszem – mondta mosolyogva, miközben odamentünk az ajtóhoz, majd felszállt a vonatra. Az ablakból még utoljára intett egyet, majd eltűnt a szemem elől.
   Sóhajtva néztem utána. Jól tudtam, hogy el fog telni egy pár hét, mire újra láthatom.
   Megvártam, míg a vonat elindult, majd csak utána indultam vissza a suliba.
   Az udvarra bejutni nem volt nehéz: csak át kellett másznom a kerítésen. Onnan már gyerekjáték volt: a vészkijáraton át bejutottam az épületbe, majd a szekrényem felé vettem az utam. Fel kellett vennem a táskám, ugyanis az első óra után ide dobtam be. Táska nélkül nem voltam olyan feltűnő az utcán.
   Ránéztem az órára. Még mindig volt 15 perc a matekórámból. Annak pedig nem sok értelmét láttam, hogy ennyi időre bemenjek. Hirtelen ötlettől vezérelve inkább kiterjesztettem a tudatom és megéreztem Nórit. Pont egy emelettel lentebb volt, ugyanabban a teremben, ahol rajzórám szokott lenni.
   Odamentem az ajtó elé és a táskámat a földre téve hallgatóztam. Irodalomórája volt. A kulcslyukon benézve sajnos nem láthattam, de alig egy fél perc múlva a tanárnője felszólította. Míg hallgattam a válaszát, elgondolkoztam.
   Az utóbbi időben a lány eléggé hallgatag volt angolórán is és az edzések alatt is, ennek ellenére most bő választ adott. Pedig jól emlékeztem, mennyire szeretett versenyezni velem, hogy ki tud többet. Ahhoz elég jól ismertem a lányt, hogy ne feltételezzem róla, ilyen könnyen feladta. Tudtam, hogy inkább vallana szerelmet mindenki előtt, mint hogy megtenné.
  Karba tettem a kezem és nekidőltem a két ablak közötti falnak. Gondolataimba merülve álldogáltam, mikor megszólalt az óra végét jelző csengő.
   Hirtelen kivágódott az ajtó és néhányan szinte futva hagyták el a termet. Sóhajtottam. Mit is keresek én itt?!
   Hirtelen megpillantottam őt, s már nem volt fontos az ok. A lány felszabadultan nevetett, de amint találkozott a tekintetünk, elkomorult. Eszter megpördült a tengelye körül, s most már hárman bámultunk egymásra.
   Nóri tért előbb magához. Elfordította a fejét, majd a padlót fixírozva elindult a következő terembe.

   Először döbbenten álltam, majd a karja után kaptam. Nem így szokott viselkedni. Ismertem már annyira, hogy tudjam ezt.
   - Nóri!
   - Eressz! – szólt rám halkan. Nem volt él a hangjában, s meg sem próbálta kitépni a csuklóját a kezemből. Pont úgy viselkedett, mint aki belefáradt a küzdelembe.
   - Mi van veled? – kérdeztem homlokráncolva és töprengve néztem rá. – Beteg leszel?
   - Nincs semmi bajom – mondta ugyanolyan halkan, mint az előbb, majd a szemembe nézett. Ugyanazt láttam a tekintetében, amit kihallottam a hangjából: belefáradt a vitáinkba. – Most pedig lennél szíves elengedni?
   Higgadtság és unalom. Ez jellemezte a szavait.
   Egy szó nélkül, döbbenten engedtem el a kezét.
   - Kösz – mondta utoljára, majd megfordult és Eszterbe karolva eltűnt a folyosó forgatagában.
   Ezzel a Nórival nem tudtam mit kezdeni, s ez iszonyatosan idegesített.
   Fizika óra után ismét azon kaptam magam, hogy Nóriék terme előtt ácsorgok.

A dühtől szinte azt sem láttam, merre megyek. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy a lány mennyire nem volt önmaga az utóbbi időben.
   Hirtelen azonban megjelent egy új érzés a düh mellett: a bűntudat. Nem kellett volna így bánnom a lánnyal…

   Bementem az első vécébe, ami az utamba került, s ott végre sikerült lenyugodnom. Egyre jobban utáltam magam azért, hogy kimutattam az érzéseim. Már megint…
   Nóri előtt miért nem tudok ugyanolyan fagyosan viselkedni, mint mindenki más előtt?!?!?!

   Aztán feltűnt a gondolatomban a lány arca. És még valami… a parfümje. Ez volt az az illat, amit hiányoltam Izáról. Nóri parfümjét…
   Becsengő előtt körülbelül két perccel bementem a terembe és leültem Marci mellé.
   Legnagyobb bosszúságomra azonban kedvenc padtársam azonnal elkezdett szövegelni.
   - Kár, hogy kihagytad a matekot – közölte velem Marci, miközben fél füllel figyeltem csak rá és kihalásztam a nyelvtan cuccom. Egyáltalán nem volt kár… - Olyan hülyeséget vettünk, amit még most se értek, 45 percnyi gyakorlás és magyarázat után – és honnan gondolod, hogy ez engem érdekel?! – A jövő órán dogát írunk, úgyhogy ne felejts el gyakorolni – Naná, majd kihagyok egy edzést a lánnyal a matek miatt.. A lánnyal?!?! -, ja és majd bejön az egyik kistanár is, vele írjuk meg a doga egyik részét – Mi a fene bajom van?! Mi az, hogy a lány miatt akarok menni edzeni?!Nem volt még elég?!?! – Zack, figyelsz te rám egyáltalán? – Na ne már, hogy… Az a beképzelt, ostoba lány?! – Zack? – Mi a fene folyik itt?! Amúgy is, miért foglalkozom én a csajjal?!?!– Zakariás!!
   Erre már ugrottam. 
   - MI VAN?! – kiabáltam, mire többen is a környéken kérdőn néztek rám. – Mit akarsz?! – kérdeztem sokkal halkabban.
   - Téphetem én itt a szám, ha te rám se hederítesz!! – vágott sértődött képet Marci. Na, még csak ez hiányzik nekem… - Már megint a csajról fantáziálsz?- kérdezte végül.
   - Milyen lányról?? – kérdeztem megdermedve. Ugye, nem jöhetett rá, hogy…?! Ugye, nem?!
   - Hát arról a csajról, akivel tegnap lófráltál!
   Hatalmas kő esett le a szívemről. 
   Ja, Iza.
   - Naná… - mondtam kétesen értelmezhető mosollyal az arcomon. Belül pedig szinte majd’ felrobbantam.

 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.