Zack

A negyedik nap éjjelén  

   A Nyanya tekintetét éreztem, mikor benyitottam a házunkba vezető ajtón. Elégedetten elvigyorodtam azon, hogy mennyire jó hazudó vagyok.
   Halk kattanással kulcsra zártam magam mögött az ajtót, majd belopakodtam a szobába és háttal végignyúltam az ágyamon, a két lábamat pedig lelógattam a földre. Ekkor eszembe villant Nóri…
   Nem tudtam, hogy dühös legyek-e magamra, amiért ismét meg akartam csókolni, vagy örüljek annak, hogy ő is meg akarta tenni. Elvégre vadászok vagyunk, az Isten szerelmére!
  És mégis…
   Ha valaki akkor, mikor legelsőnek beszéltem a lánnyal, azt mondja, hogy egyszer még tetszeni is fog Nóri, körberöhögöm. És most itt fekszem, a szívem úgy dübörög, mintha Isten tudja, mennyit futottam volna, az agyamban pedig újra és újra megjelenik a lány arca 2 centiméter távolságból…
   Üdv a földi Pokolban…
   Iza arca ugrott be elém. Most mi lesz?
   Semmi – szólalt meg egy hang a fülemben. Eddig is csak azért voltunk együtt. Mert jó volt. Érzelmek nélkül.
   Na jó, ez így nem teljesen volt igaz, mert hát igen is bejött nekem Iza és igen is szerettem vele lenni, de most… Gáz van.
   Majd minden átmenet nélkül, elnyomott az álom.
   Reggel arra ébredtem, hogy Marci áthajol felettem és elhúzza a függönyt.
   - Mi a francot művelsz? – hördültem fel, az arcom elé kapva a kezem. A fény félig kiégette a retinámat. Köszi, nem tudtam, hogy titkon vámpír vagyok…

   - 5 perc és reggeli, kelj fel – mondta.

   - Fasza, kb. három órát aludtam… – motyogtam és nagy nehezen feltápászkodtam.
   - Mi a csudát csináltál te addig? – érdeklődött felvillanyozva. – Különben is, hol voltál? Csak nem csajoztál, te kis kujon?
   - Dugulj már el! – szóltam rá, miközben átvettem a pólóm.
   - Ááá, az a lány eléggé megdolgoztatott, mi? – vigyorgott. - Jó lehetett, ha csak 3 órát aludtál. Na, várj csak, mindjárt kitalálom, ki is lehetett…
   - Nem akadnál le a témáról? – vetettem közbe, miközben már a farmeremet húztam magamra.
   - … melyik lány is lehetett az? – folytatta tovább a hangos gondolkozást, ügyet se vetve arra, hogy én már rég befejezném a beszélgetést.
   - Jó találgatást! – mondtam és kiléptem a teraszra. Körbe se néztem, úgy nyúltam a farmerom farzsebébe, hogy előhalásszam a cigim. Nem igazán érdekelt, hogy a Nyanya megláthat.
   Se az, hogy bárki más.
   Szerencsém volt, hogy senki nem látott meg – még. Az aznapi kirándulásunk is iszonyat izgalmas volt: elmentünk még két múzeumba, egy híres költő szülőházába és egy tatarozás alatt álló várba – hogy csak a "legizgalmasabbakat" említsem.
   Amikor végre aztán a nap végén végre hazafelé tartottunk a szálláshelyünkre, elkalandoztam. Ki lehetett az a két vámpír? Honnan ismerik Kornélt? És mégis mi köze ehhez a Tanácsnak?
   Na, jó, azt tudtam, hogy a Tanács irányít mindent: a vadászok képzését, a vámpírok letelepedésében dönt, engedélyezi a likvidálásokat, stb., de ezek szerint az erdőben élő Semlegesekért is felelős. Még szerencse, hogy nem akarok a háromtagú Tanácstagja lenni… Meg is őrülnék, ha ennyi minden az én vállaimat nyomná… Jó, oké hárman vannak, de akkor is.
  És kik az új vámpírok? Lila szem, ráadásul érzékelhetetlenek… Köszi, ezek alapján minden kék szemű illető gyanús lehet. Mit akarnak? Mi a céljuk? És hogy a francba jöttek létre? Valaki létrehozta őket, vagy egy anomáliáról van szó?  A fenébe, ebbe bele lehet őrülni…
   A vacsora ismét finom volt, tojásrántotta és mivel nem csináltunk semmi zűrt, ismét 11-ig lehetett kint lenni, s majd csak aztán volt takarodó meg lámpaoltás.
   Sóhajtottam és előhúztam egy újabb szál cigit. Hála a jó égnek, úgy nézett ki, hogy kibírja a doboz és nem kell újat venni.
   A Nyanya ugyanis mindent ellenőrzött: hogy mit vettünk, mennyit költöttünk. Csodával határos lett volna, ha ki tudok csempészni egy doboz cigit az áruházból, ráadásul fizessek is érte és a Nyanya se vegye észre…
   - Ha megkérnélek, eloltanád? – hallatszott egy kérés a hátam mögül.
   Kifújtam a slukkot.
   - És mit tennél, ha azt mondanám, hogy nem? – kérdeztem vissza, oda se nézve a lányra.
   Nóri mellém lépett, kivette a kezemből a szálat, elnyomta, majd visszatette a csikket a mutató- és középsőujjam közé.
   Döbbenten hápogtam.
   - Ez most mi a francért volt jó? – kérdeztem és felháborodva néztem a lányra.
   Otthon még Anyu se vette a bátorságot, hogy kivegye a kezemből a szálat, nem hogy ez a minden lében kanál lány… Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől.
   - Ha már a magad egészségére nem gondolsz, rendben – mondta. - De akkor sem hagyom, hogy az enyémet tönkretedd…
   A lány még mindig nem nézett a szemembe és a hangja is olyan… halk volt. Hiányzott belőle a megszokott él. Homlokráncolva néztem rá, miközben a lány a korlátra támaszkodott.
   - Öt méterrel arrébb állsz és meg van oldva – mondtam, majd ez elnyomott szálra néztem. A francba! – Amúgy, nem úgy tűnt, mintha gyakorlatlan lennél abban, hogy hogyan kell cigit eloltani – tettem vissza a felet a dobozba.
   - Ehhez még egy ötéves is ért – mondta, majd némi szünet után hozzátette: – Amúgy nem vagyok az.
   - Ötéves? – kérdeztem még mindig a dobozzal bajlódva.
   - Nem. – mondta még mindig halkan. - Kornél kedvence.
   - Ez most hogy kapcsolódott ide? – kérdeztem és ránéztem a lányra, de sajnos csak a feje búbját láthattam, az arcát nem.
   - Azt állítottad, hogy az vagyok – magyarázta. – Pedig nem.
   - Engem nem tudsz meggyőzni – vettem elő a flegma oldalam, holott legszívesebben most azonnal nekiálltam volna kifaggatni. - Ja és amúgy menj és feküdj le! Borzalmasan nézel ki – állapítottam meg, abban reménykedve, hogy visszavág. Szinte már hallottam is a hangját, amint kiabál velem. Hogy őszinte legyek, szinte vágytam rá…
   - Miért van az, hogy mindig, valahányszor elkezdünk beszélgetni, mindig veszekedésbe torkollik a dolog? – kérdezte, de még mindig csak előre nézett, nem pedig rám és ez komolyan kezdett irritálni. – Miért van az, hogy mindig olyan undok vagy velem?
   Döbbenten néztem rá.
   - Talán mert… - kezdtem neki, de megakadtam. - mindig csinálsz valamit, ami az agyamra megy – mondtam végül. Vártam még pár pillanatot, hogy hátha visszavág, de ez nem következett be.
   Vetettem rá még egy utolsó pillantást és ott hagytam.
   Mikor bezártam magam mögött az ajtót, erőtlenül nekidőltem. Mi ez az egész? Miért nem szállt most vitába velem?
   Na jó, oké, hogy nem szállt vitába velem, de akkor miért érzem úgy, hogy hiányzik valami??
   Sóhajtva megcsóváltam a fejem.
   Komolyan mondom, lassan tényleg szükségem lesz egy agykurkászra emellett a lány mellett…
 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.