Zack

Visszatérés

   Az utolsó nap délelőttjére a Nyanya egy túrát tervezett be nekünk. Egészében véve nem kellett sokat sétafikálnunk az erdőben, hogy elérjük a mélyén rejtőző vadászkastélyt, majd vissza a buszhoz, ám ez minket egyáltalán nem dobott fel.
   Ami amúgy a legrosszabb volt az egészben, az az, hogy az odavezető út felénél eleredt az eső. A lányok fele visítva, futva menekült be a menedéket adó múzeumba.
   Én és Józsi egymásra néztünk.
   - Egy kis eső senkinek meg nem árt… - szólalt meg vállat vonva, majd körbenézett. – Jé, jó látni, hogy nem csak hülye libák vannak a csapatban!
   Követtem a tekintetét és Nórit láttam meg, tőlünk 3 méternyire. A lány kb. egy méter magas fatönkön állt, a kezét oldalra eltartva, mintha repülne, a fejét pedig felfelé tartotta, az eső felé. A haját kiengedte, s a víz teljesen lelapította. Az arcán egy ragyogó mosoly jelent meg.
   Szinte megdöbbentő, hogy az emberek nem jönnek rá magából a testtartásából, hogy teljesen más, mint az egyszerű halandók. Ugyanis egy tenyérnyi területen szinte képtelenség lábujjhegyen, mozdulatlanul egyensúlyozni. Erre csak az artisták és a vámpírvadászok képesek.
   Marci hirtelen odafutott Nórihoz és meglökte a lányt. Az azonban ahelyett, hogy elvesztette volna az egyensúlyát és hatalmasat esett volna, egy kecses szaltóval fejezte be a mutatványát.
   - Hát ezt meg hogy csináltad? – ámult el Marci; nyílván nem úgy sült el a "poénja", ahogy várta.
   - Te agyalágyult! – fordult a fiú felé a lány dühösen, majd hirtelen rám nézett. – Most boldog vagy? Istenem, hogy lehetsz ekkora bunkó??
   Tátva maradt a szám.
   - Most meg mi a fene bajod van?? – kérdeztem tőle döbbenten.
   - Mire volt ez jó?! – csattant fel és villámló tekintettel meredt rám. - Azt akarod, hogy mindenki tudjon róla?
   Még mindig nem tértem magamhoz és az utolsó mondata úgy ért, mintha fejbe vágtak volna. Rémülten néztem rá Józsira és Marcira, de azok értetlen fejet vágtak. Ha ezek ketten rájönnek…
   - Még hogy én?! – néztem rá. Még mindig nem értettem, hogy miért engem vádol, holott most kivételesen tényleg nem voltam benne a dologban. - Hogy mi? Te megőrültél! Nem én bíztattam…
   - Érdekel is engem! – kiabálta. - Te barom… - tette hozzá és megsemmisítő pillantást vetett felém.
   - Nóri, ez most tényleg nem Zack hibája… - szólalt meg Anna békítően és megpróbálta elkapni Nóri kezét, hogy ne menjen el, de nem sok sikerrel járt. Nóri könnyűszerrel lerázta őt.
   - Tudod – nézett bele a szemembe. A két szempárból végtelen gyűlölet sütött. -, ha soha többé nem látnálak, az is túl hamar lenne! – mondta, majd elszaladt a vadászkastélyba.
   Én, Marci, Józsi és a lány barátnői mind döbbenten néztünk utána. Majd hirtelen Anna felém fordult.
   - Én nem akarok beleszólni, Zack, de jobban tennéd, ha végre eldöntenéd, mit is akarsz… - mondta, majd Nóri után ment.
   - Na, ez most mi volt, haver? – kérdezte Józsi.
   - Hiszed-e vagy sem – mondtam -, de bármit megadnék érte, ha én is tudnám…
   Mire odaértünk a többiekhez, Nyanya már legszívesebben üvöltött volna a haragtól, hogy hol a csudában voltunk eddig.
   Hogy őszinte legyek, a vadászlakból ennyire emlékszem. Másra nem. Azt sem tudtam, hogy helyezkedtek el a helyiségek. Egyre csak a lány járt az eszemben. Egyáltalán nem értettem, hogy most mit csináltam.
   A vadászlak volt az utolsó megállónk hazafelé jövet, s most már csak otthon állt meg a busz.
   A hazafelé út sokkal hamarabb eltelt, mint gondoltam volna. Mikor elértük a város határát, felhívtam Izát, hogy jöjjön értem. Tudtam, hogy anyám - még ha akartam volna is – nem tud elszabadulni a munkahelyéről.
   Mikor megérkezett a busz, Iza már ott állt a kocsija mellett, a suli parkolójában. A mellkasán összefonta a karját, a hátát pedig az anyósülés felőli ajtónak vetette.
   - Sziasztok! – köszöntem annak, aki hallotta, majd Iza felé vettem az irányt. – Kösz, hogy kijöttél elém – mondtam, letettem a táskám a földre, majd lehajoltam és egy gyors puszit akartam nyomni a szájára, a lány azonban szinte azonnal elmélyítette a csókot és átölelte a nyakam.
   Mikor elengedtük egymást, felvettem a táskám és körbenéztem, hogy ki látta a nagy jelenetet. Egyből Nórira esett a tekintetem, aki épp háttal állt nekem és a szülei kocsijának csomagtartójába tuszkolta a táskáját. Mégis, volt egy olyan érzésem, hogy a lány egy pillanattal hamarabb még minket nézett.
   Beültem Iza mellé.
   - Na és milyen volt? – kérdezte, mikor már egy lámpánál álltunk, nem mesze a sulitól.
   - Mi? A csókod? – kérdeztem vissza, heccelődve. – Isteni…
   - A kirándulás, te ész! – forgatta a szemét.
   - Nem volt rossz… - mondtam és elmeséltem neki mindent: a kirándulást, a helyet, ahol táboroztunk, az erdőbeli kalandunkat a vámpírokkal és – Nórit.
   - Tirza és Míra? – gondolkodott homlokráncolva Iza, mikor megemlítettem neki a két vámpír nevét. - Azt hiszem, hogy ők egy erdőbeli falkához tartoznak, de nem bonyolódnak bele az ügyeinkbe. Ha jól emlékszem, Kornél kérte meg és harcolta ki nekik az engedélyt az erdei életre. Amúgy ők nem vadásznak emberre. Állatokon élnek, bár úgy hallottam, mostanában inkább a vértablettát használják.

   A vértabletta a vámpírok számára fontos, a vérben levő szükséges elemeket tartalmazza és már lassan az összes vámpír azt használja, semmint a vérbankot. Meg persze így sok vámpír véglegesen is az emberi világban élhet kifogástalan életet.
   De veszélye is van: elég csak egy kicsit is késni a következő adag bevételével, a vámpír szinte azonnal elveszti a józan eszét és átvált dühöngő szörnyeteggé. Persze az is a vadászok feladata, hogy ilyenkor beadják neki a következő tablettát, így nyugtatva le őt és ezzel megakadályozva, hogy valakit is megharapjon. Akkor ugyanis már ki is van adva a likvidálási parancs…
   - Ami Nóri illeti… - kezdte Iza, de én belefojtottam a szót.
   - Hagyjuk most őt – mondtam és megfogtam a kezét. – Most nem akarok róla beszélni.
   - De ugye tudod, hogy igaza volt a barátnőjének? – vette rám egy gyors pillantást, majd visszatért a vezetéshez. - Tényleg döntened kéne…
   - Mégis miről beszélsz? – néztem rá döbbenten. – Azt akarod, hogy válasszak közte és közted?!
   - Nem – rázta meg a fejét. - Azt akarom, hogy válassz közte és a jövőd között. Ugyanis mind a ketten jól tudjuk: amíg nem választasz, addig a viták csak gyarapodni fognak. És különben is: nincs választásod kettőnk közül.
   - Tudom – bólintottam.
   - Közted és köztem soha nem lesz szerelem – nézte továbbra is az utat. – De ne tagadd, hogy őt igen is kezded megszeretni.
  és most, életemben először, nem vitáztam vele.
 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.