Anna

A nem várt látogató

   Döbbenten, szinte mérgesen néztem az unokatestvéremre, miközben átmentünk az úttesten a buszmegállóhoz.
   - Mégis miért nem szóltál? – szegeztem neki a kérdést felháborodottan.
   - Azért, mert én is csak ma reggel tudtam meg – magyarázta angyali türelemmel Jácint. -  A srác, akinek a helyére kell beállnom, a tegnap esti próbán elég durván megsérült…
   Az égre emeltem a tekintetem. Utáltam, ha csak így, egyetlen előzetes szó nélkül felbukkan az életemben csak azért, hogy utána megint eltűnjön. De akkor meg mi a fenének jöttél a suli elé???
   A gondolataimba merülve álltam meg a buszmegállóban. Jácint megállt mellettem, de egy fél percnél nem állta meg tovább, hogy ne szóljon hozzám.
   - Naaa, ne haragudj máár! – mondta, majd odalépett hozzám és megpróbált átölelni. Gyorsan leráztam magamról a kezét.
   - Ne, ne, ne ölelgess! – húzódtam tőle jó messzire. - Tudod, hogy utálom! – sziszegtem.
   Hála a Magasságosnak, egészen hazáig meg se szólalt, még csak megölelni se próbált.
   - De ugye nem haragszol? – kérdezte, mikor már átléptük a bejárati ajtónkon.
   - Nem, de tudod, hogy nem szeretem, ha elém jönnek – mondtam és felakasztottam a könnyű kabátot a fogasra, amit viseltem. - 18 leszek, az Isten szerelmére! Egyedül is át tudok menni az úttesten és nem is fognak elrabolni, se megerőszakolni a nyílt utcán…
   - Jól van, na – mondta békítően Jácint, majd szó szerint eltűnt Anyu bordaropogtató ölelésében.
   - Jaj, drágám, már megint fogytál! – mondta Anyu, aki kb. úgy szerette az unokaöccsét, mint a saját gyerekét. Mikor azonban végre elengedte őt, Anya hozzám fordult. – Anna, az apád már megint későn jön haza…
   - Mintha ez annyira szokatlan lenne… - mondtam epésen, majd felkaptam a táskám és sarkon fordultam.
   Jácinttal a sarkamban bementem a szobámba és letettem a táskám a földre. A srác az ágyamra ült le, én pedig az íróasztal melletti székembe foglaltam helyet, vele szemben.
   A szobám közepes méretű volt. Az ajtóval szemközti falnál végig egy hatalmas, mennyezetig érő könyvszekrény volt, telis tele kötetekkel. Balra, szorosan a fal mellett egy fából faragott ágy, jobbra pedig az íróasztalom volt. A hatalmas ruhásszekrényem a jobb oldali falnál kapott helyet.
   Épp, mikor megszólaltam volna, hogy ideje lenne nekiülnöm tanulni, megszólalt a telefonom. Elég volt csak a kijelzőre vetnem egy pillantást ahhoz, hogy a gyomrom görcsbe ugorjon.
   Árminnal a karácsonyi parti óta, ha lehet, minden nap beszélünk – vagy az interneten keresztül, vagy telefonon. Igaz, hogy az elején nem igazán örültem annak, hogy Nóri világában kellett rátalálnom arra a fiúra, akihez közel akarok kerülni. De most, mikor már Ármin része az életemnek, ez annyira nem számít. Legalábbis erről próbáltam meggyőzni magam.
   Egy fél pillanatig kérdőn néztem Jácintra, de ő csak nézett vissza rám és nem értette a célzást, hogy egyedül akarnék telefonálni. Így aztán nagyot sóhajtottam, majd felvettem a mobilt.
   - Szia! – szólt bele a világ legszebb hangja. – Nekiültél már a mateknak?
   Előző nap épp arról panaszkodtam Árminnak, hogy másnap matekból akart a tanár íratni egy dolgozatot az egyik legnehezebb anyagrészből. Ezek szerint megjegyezte az információt.
   - Szia, Ármin! – szólaltam bele magasabb hangon a megszokottnál a telefonba. Istenem, hagyd már abba ezt az idétlen cincogást! – Öhm… még nem. Tudod, itt van az uncsim…
   - Zavarlak? – kérdezte gyorsan, majd a válaszom meg se várva, folytatta. – Hát persze, hogy zavarlak. Gyorsan mondom is: pénteken ráérnél, hogy elmenjünk a Pasztellba?
   A Pasztell a város egyik legfelkapottabb szórakozóhelye volt, ahová csak diákigazolvánnyal lehetett bejutni.
   - Öhm… hát… izé… - dadogtam. Ez most akkor egy… randi?! – nem is tudom – mondtam és a tekintetem Jácintra esett, aki érdeklődve figyelt engem.
   - Az uncsid is jöhet – szólalt meg hirtelen, mintha gondolat-olvasó lenne. – Sőt! Robi meg Sanyi is jönnek és azt mondták, ők is hoznak valakit… - Na, ennyit a randimról… - Na, mit szólsz?
   - De én annyira nem vagyok egy buliba járós…
   - Na, gyere már! – nyaggatott. - Ott lesz Nóri is…
   - De most annyira nem tudom – nevettem el magam kínomban. – Majd felhívlak, jó? Hogy, hogyan döntöttem.
   - Jó, oké – mondta türelmesen, de én kihallottam a hangjából a csalódottságot. – Akkor majd beszélünk. Szia!
   - Szia! – mondtam halkan és letettem a kagylót.
   - Ez meg mi volt? – kérdezte Jácint. Homlokráncolva néztem vissza rá.
   Erre most mit feleljek?
   Mindent elmeséltem neki Árminról, egyedül csak azt hagytam ki, hogy vámpírvadász. Azt amúgy sem mondhattam el senkinek.
   Jól emlékeztem, hogy mikor megtámadtak minket a vámpírok és Nóri megmentett, szerződést kötöttünk Kornéllal. Soha, senkinek nem mondunk egy szót sem a vámpírokról, cserébe pedig nem tesznek semmi radikális dolgot arra, hogy elfeledtessék velünk a szitut.
   - Igenis elmész – mondta Jácint, mikor befejeztem a mondandómat. – És én fogom megcsinálni neked a sminked. Nincs vita! – szólt rám, mikor látta rajtam, hogy ellent akarok mondani.
   - És Anyuék? Tudod, hogy milyen Anyu. A széltől is óv – forgattam a szemem.
   - Ezt bízd csak rám! – mondta egy mindent sejtető kacsintás kísértében. – És akkor most leszel szíves erről az Árminról még részletesebben mesélni, ugyanis mindent tudni akarok…
   Elnevettem magam. Attól függetlenül, hogy Jácint a rokonom, ő a legjobb barátom is.
   - De hát már mindent tudsz róla! – tiltakoztam.
   - Ez drágám - nézett rám. -, egyáltalán nem igaz! Hajszín? Szemszín? Magasság? Iskola? Előző kapcsolat?
   Nagyot sóhajtottam és most már tényleg mindent elmondtam Jácintnak, amit Árminról csak tudok, sőt, azt is, amit csak sejtek.
   - Alig várom, hogy megismerhessem… - mondta Jácint végül, mikor már minden apró kis részletre kiterjedő kérdésére válaszoltam.
   Olyan csúnyán néztem rá, ahogy csak tudtam. Egyelőre nem akartam senkinek se bemutatni Ármint, hiszen még én is csak alig ismertem.
   Jácint, mint mindig, most is a szobámba pakolt be. Az ilyen alkalmakra direkt fenntartok neki a ruhásszekrényemben pár üres polcot és a szobám is úgy van elrendezve, hogy fel tudjunk fújni egy állandó ágyat arra az esetre, ha beesne hozzánk.
   Persze aztán a fél éjszakát azzal töltöttük, hogy Árminról beszélgettünk, ami elterelte Jácint figyelmét a másnapi táncversenyről.
   Másnap alig vártam, hogy elmesélhessem a többieknek a nagy hírt.
   - Tegnap beszéltem Árminnal – mondtam és leültem a helyemre, Noémi mellé. – és elhívott a Pasztellba!
   Nóri és Eszter elmosolyodott.
   - Ez tök jó! – mondták egyszerre.
   - Kár, hogy Félixszel nem tudok beszélni… - sóhajtott lemondóan Eszter. – Akkor ő is jöhetne és legalább együtt bulizhatnánk…
   Sajnálkozva néztem barátnőmre. Karácsonyi buli óta alig tudod beszélni Félixszel, ha meg mégis, akkor is csak pár perc erejéig. Na, igen. Ez az átka, ha egy elfoglalt vámpírral akar valaki összejönni…
   - Na, mindegy – legyintett. – Na és Jácint is jön?
   Egy másodpercig töprengtem a dolgon, majd vállat vontam.
   - Figyelj, ma beszélek vele és ha ráér, meg minden, akkor ő is csatlakozhat hozzánk.
   A tekintetem Nórira tévedt. Olyan volt, mintha a lány nem is lenne itt, csak a teste.
   - Nóri! – szólítottam meg a barátnőmet, de a lány nem válaszolt. – Hé, Nóri, minden rendben? – kérdeztem és meglegyezgettem az orra előtt a kezem.
   - Mi? – tért magához a lány és zavartan nézett ránk. - Persze – mondta, mikor elért hozzá, hogy mit kérdeztem, de átláttam rajta. Azok, akik jól ismerik őt, azonnal tudják, mikor hazudik. És most nem mondott igazat.
   Kérdőn néztem Eszterre.
   - Majd elmondom – tátogta némán a lány.
   Bólintottam és nem firtattam tovább a dolgot.
   A következő óránk biológia volt, a legkedvencebb tárgyam mind közül, így sajna nem gondolkozhattam a Nóri-ügyön, de amint kicsengettek és Nóri elment angolra, egyből Eszter felé fordultam, hogy kihúzzam belőle a dolgokat.
   - Na, mondd, mi van vele? – kérdeztem.
   - Ki akarja verni a fejéből Zack-et – mondta Eszter és kihúzta magát. – Csak az a gond, fogalmam sincs, hogy fog sikerülni neki. Van egy olyan érzésem, hogy sehogy és a mellékelt ábra szerint igazam is van….
   - Ennyire azért nem reménytelen a dolog… - gondolkoztam hangosan.
   - De hallottad: két v.v. nem lehet egy pár – rázta meg a fejét Eszter. -  Ráadásként azt meg tényleg nem lehet elvárni, hogy mind a ketten hagyják ott a dolgot. Képzeld magad a helyükbe: te lemondasz arról, hogy v.v. legyél, de van-e jogod ahhoz, hogy a fiúd is erre kérdd?
   - Igaz – bólintottam. - Na és ő is jön pénteken? Mármint Nóri. Mert így legalább egy kicsit könnyebben el tudná felejteni, vagy nem? – bizonytalanodtam el.
   - Nem tudom – csóválta a fejét komolyan Eszter. - Amúgy mi van Jácinttal?
   - Mi lenne vele? – kérdeztem vissza szemöldök ráncolva.
   - Neki milyen lányok jönnek be?
   - Ja – esett le a tantusz. Ajjaj. -, vagy úgy. Szóval… Khm – köszörültem meg a torkom. – Izé… Semmilyenek – böktem ki végül.
   - Miért? – kérdezte Eszter. – Ezt hogy érted?
   Most miért értetlenkedsz??? – ráztam meg a fejem. Hogy mondjam el neki? Egyszerűen…
   - Ő meleg.
   - Uppsz – motyogta Eszter. – Pedig annyira jól néz ki!! Miért van az, minden pasi, aki rendes, jól néz ki, ad magára, van megjelenése, az tuti, hogy meleg?!
   - Nem t'om - mondtam, majd kinéztem az ablakon.
   Tekintetem pont Zack-re esett. És döbbenten vettem észre, hogy a fiú is pont úgy néz ki, mint Nóri: az arca be van esve és az a meleg aura, ami mindig jellemezte, mintha eltűnt volna róla. Na, mi az, csak nem szakított Izával??

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.