Zack

Ismét szorult helyzetben

   A belső kertbe a Bizalmasok Épületéhez és a konyhához vezető folyosóról lehetett kijutni, amely a bejárati ajtó jobb oldaláról vezetett.
    Futás közben a szemem sarkából még láttam, hogy Nóri épp feltápászkodik a földről, de hála az égnek, nem láttam komolyabb sérülést rajta.
   Éreztem, hogy többen utánam eredtek, s szinte mindannyian kirohantunk a folyosóra. A robbanás hangja a belső kertből hallatszott. Mikor azonban kinéztem az üveges ajtón keresztül a kertbe, megtorpantam. Valami nem stimmelt. A kert pontosan úgy nézett ki, ahogy szokott, azzal a kivétellel, hogy egy pár új vámpír rohant át rajta.
   A homlokomat ráncoltam. Ugyan miért robbantottak volna a belső udvarban?!?! Ennek nem volt semmi értelme. Hacsak nem… Ez egy…
   - …csapda! – nyögtem és ugyanazzal a lendülettel sarkon is fordultam.
   - Zack! – ragadta meg a kezem Ez, mikor majdnem nekirohantam, ugyanis közvetlenül mögöttem állt. – Mi a baj?
   Nem tudtam volna megmondani neki, honnan vettem, hogy valami gond van, sem azt, hogy pontosan mi is az. Így aztán egy szó nélkül kitéptem magam a kezéből.
   Futottam vissza, ahonnan indultunk: a könyvtárhoz és csak félig érzékeltem, hogy a többiek a nyomomba szegődnek. Senkinek nem volt szüksége magyarázatra.
   Míg megtettem azt a kb. 10 métert, míg visszajutottam arra a folyosóra, ahonnan a könyvtár nyílt, azon imádkoztam, hogy tévedjek. Reménykedtem benne, hogy az a két idegen vámpír véletlenségből robbantott és nem figyelemelterelés gyanánt.
   Senki ne kérdezze, hogy honnan, miből jött az a baljós sejtelem, de amint befordultam a sarkon, már nem is érdekelt volna senkit a válasz.
   A félelmem ugyanis beigazolódott.
   Két alakot pillantottam meg a könyvtár ajtaja előtt. Az egyik Nóri volt – még a folyosó végéről is felismertem a lányt -, a másik személy kiléte azonban csak akkor derült ki, mikor közelebb mentem és megszólalt.
   - Üdv újra szemtől szemben, Zakariás! – hallottam meg a legutálatosabb hangot, amelyet valaha is ismertem. - Most pedig mindannyian tegyétek le szépen a fegyvert, vagy a kis ribanc agyveleje szétloccsan! És lássam a kezeiteket!
   - Nóri… - mondtam döbbenten, s a lányra meredtem.
   Ébenézer háttal magához szorította a lányt, a jobb kezének a körmeit a nyaki ütőerére illesztette, bal kezével pedig a derekánál fogva bilincselte magához.
   Egymásra se kellett néznünk ahhoz, Dóri, én, Ez és mindenki, aki csak a folyosón volt, ugyanazzal a mozdulattal letegyük a fegyvert.

   - Helyes – folytatta Ébenézer bólintva a lusta, halk, ám annál fenyegetőbb hangján, mikor már mindenki megadóan felemelte a kezét. – Most pedig, mindenki szépen befárad abba a kicsi, de annál tökéletesebb szobába, ott oldalt! – mutatott az irattárra. - Gyerünk! 
   - Miért csinálod ezt, Ébenézer? – kérdeztem, miközben engem kivéve mindenki más engedelmeskedett az utasításának és engem kikerülve besorakoztak a helyiségbe. Ami viszont még engem is meglepett, az az volt, hogy egyáltalán nem érdekelt: letegezek egy Tanácstagot. – Innen nem fogsz élve kijutni. Kornél és a többiek megakadályoznak benne, még ha addig élnek is!
   - Úgy gondolod? – kérdezte halvány mosollyal az arcán. – Akkor szerinted téged és a kis ribancot miért nem zártalak be? – kiabált ismét. – Kornél inkább saját magát lőné fejbe, minthogy végignézné a halálotokat…
   - Miért kellünk mind a ketten? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve. Szóval kellett tartanom a vámpírt, hogy közben kitaláljak valami mentő ötletet. Ha Nórinak baja esik... – Csak rám van szükséged…
   - Még nem is tudod, milyen igazad van – bólintott Ébenézer, miközben szemmel követte, ahogy a 15 vadász és a lány barátnői besorakozik az irattárba. – És most pedig - mondta, mikor már mindenki bent volt. -, szépen bezárod az ajtót a zárba levő kulccsal! Indulj! – mondta és a fejemben szöget ütött egy gondolat. Az irattár zárjában sose szokott benne lenni a kulcs… Az mindig Kornélnál van…
   Miután engedelmeskedtem az utasításnak, a vámpír újra megszólalt.
   - Valami még hiányzik… - töprengett. – A központot elfoglaltuk, megvan a túszom… áh, tudom már! Pont a kulcsfiguráról feledkeztem el… Most pedig szépen, Zakariás fiam, csatlakozol hozzánk, vagy a kis barátnőd – ejtette ki megvetően a szavakat, miközben megrázta Nórit. -, itt hal meg, az orrod előtt és mindenki más is, aki csak ebben az átkozott központban tartózkodik!
   - Tessék?! – néztem rá döbbenten és összeráncoltam a homlokom. – Szerinted átállok a Sötét Oldalra?! Mi ez, valami vicc?
   - Nem a Star Wars-ban vagyunk, itt nincs Sötét Oldal – mondta komolyan. – Itt hatalom van és a Hatalom Oldala! Ha átállsz mellém, te leszel az ezen a világon élő legnagyobb vadász! Különben is, szerinted egy Tanácstag miért jönne el ide, a… öhhm… hogy is mondtad még régen? Az isten háta mögé?  - kérdezte, de mikor nem feleltem, megválaszolta a saját kérdését. - Hadd mondjam meg: miattad.
   - Micsoda?!
   - Azért jöttem – magyarázta türelmesen, s úgy látszott, egyáltalán nem érdekli, hogy egy központ közepén állunk, s bármikor feltűnhetett volna valaki, aki keresztülhúzza a számításait. -, hogy elvigyem a tökéletes katonát. Vagyis téged. Hmm – nézett rám a sötétlila szemeivel. – Látom, még mindig nem érted… Lássuk, hogy is mondhatnám érthetőbben? Zakariás, te vagy az egyik legtökéletesebb vadász, aki valaha is született. Csak hát – nézett le Nóri feje búbjára a vámpír. -, legnagyobb sajnálatomra, a másikat épp most használom túszként… No, de se baj. Egy nő úgyse való a harcba…
   - És miből gondoltad, hogy majd egyszerűen veled megyek?! – kérdeztem.
   Nem értettem az egészet. Olyan volt, mint egy nagy puzzle, csak épp pont az az egyetlen egy darab hiányzott, amitől összeállna a kép.
   - Zack – mondta a vámpír rám nézve, s egy félmosoly jelent meg az arcán. – Te komolyan azt hiszed, hogy nem ismerlek? Hogy nem tudom, ki is vagy valójában?
A figyelmemet egy pillanatra elvonta a keze, amellyel Nórit szorongatta. Túl veszélyes volt a helyzet.
   Ébenézer felnevetett.
   - Látom, tökéletes volt a tervem! – magyarázott még mindig nevetve, miközben Nóri túszként viselkedett: nem mozdult, de az arcán lehetett látni a félelmet. – Szerinted ki intézte úgy, hogy már hat évesen megtudd, hogy vámpírok igen is vannak? – mondta mosolyogva Ébenézer. – Ki intézte el úgy, hogy akkor, abban a kis faluban, ahol nyaraltatok, megtámadjanak téged, meg azt a másikat a vámpírok? Bár az nem volt benne a tervben, hogy Ezékielből vámpír legyen, no de se baj. Az a bolond inkább az embereket védte, ahelyett hogy menekült volna és hát ő húzta a rövidebbet. Nem is tudom, mit gondolhatott: csak ő több mint 10 vámpír ellen. Nem értem én ezt. Bár a legtöbben azt hiszik, hogy mindezek maguktól történnek… Aztán, szerinted ki intézte el, hogy azok után Péter vegyen a szárnyai alá? Aki köztudomásúlag az egyik legerősebb vadász-kiképző, akit csak manapság találni lehet? Hagy válaszoljam meg neked: én.
   - Ez… - nyögtem, s Nórival váltottunk egy döbbent pillantást. – Ilyen nincs…
   Mindeddig azt hittem, hogy ezek a dolgok… maguktól történtek. A hely, ahol nyaraltunk akkor, a hegyek között volt. Emlékszem, mikor már megérkeztek az igazi vámpírvadászok és Ezékielt is beszállították az egyik központba, kihallgattam két vadász beszélgetését. Szerintük egy támadásra már régóta lehetett volna számítani, mivel a nyaraló szinte a semmi közepén volt. A legközelebbi település is vagy 15 kilométerre lehetett.
   Anyuék valamiért mégis ide akartak menni…
   Aztán ott volt Péter is. Azért vett fel a központjába, mert azok egyike volt, akiket kirendeltek az ügy miatt. Lehetséges lenne, hogy ezt is Ébenézer intézte így?
   - Már ennyit sem tudsz elhinni nekem? – magyarázott közben Ébenézer. - Akkor még tovább megyek: szerinted az is teljesen a véletlen műve, hogy Anyádat ide helyezték át? Az is teljesen magától ment, hogy pont abba a suliba járj, ahová a kis barátnőd is? – rázta meg egy kicsit a lányt a nyakánál fogva, mire átszakította a bőrének a felső rétegét és kicsordult a vére. – Hmmm… - nyögte és mélyet lélegzett. – Milyen finom illat… De nem, sajnos, még nem jött el a vacsora-idő… Hol is jártam? Óó, igen. Az iskola. Ugyan már… Aztán ott van a központ is… Szerinted mindez a véletlen műve volt? Pedig eddig azt hittem, te szoktad használni az eszed…
   Megráztam a fejem. Nem, ezt nem hiszem el… Ez túlságosan abszurd… Mindezek mögött egyetlen személy áll? Lehetséges az, hogy egy Tanácstagnak ekkora lenne a hatalma?!
   - Minden a terveim szerint ment – folytatta Ébenézer, kényszerítve rá, hogy odafigyeljek a mondandójára. - Utáltad a lányt, te akartál a legjobb lenni, s ezért képes voltál átgyalogolni bármin és bárkin. De aztán – komorodott el, s láttam, hogy a kéz, ami Nóri nyakát szorongatta, még összébb szűkül. -, jött ez a kis ribanc és mindent elrontott! Arról nem volt szó, hogy magadba bolondítod az én tökéletes fegyveremet! Te kis szajha!!
   A következő pillanatban pedig Nórit teljes erejéből nekihajította a falnak, s bennem pedig ugyanabban a pillanatban megállt az ütő, mikor a lány teste a fal tövében összerogyott, mint egy zsák, s nem mozdult…
   Semmivel sem törődve megindultam Nórihoz, de aztán Ébenézer hangjára megtorpantam.
   - Most mit csinálsz, Zakariás? Követsz engem, vagy a kis szerelmedet pátyolgatod? – nézett rám kihívóan, s eltűnt a tető felé vezető folyosón.
   Egy hosszú, végtelennek tűnő pillanatig csak álltam, mozdulatlanul. Két lehetőségem volt: vagy itt maradok és hagyom, hogy az a szemétláda megússza – biztos voltam benne, hogy ugyanolyan egyszerűen, ahogy bejutott, el is tud menekülni -, vagy utána megyek és megpróbálom megállítani, miközben Nóri…
   A mondatot még gondolatban sem mertem befejezni és nem is kellett, mivel akkor, abban a másodpercben, Nóri megmozdult.
   S az, hogy megmozdította a kezét, rávett engem, hogy Ébenézer után menjek. Ekkor értettem meg igazán, hogy miért is van az az ostoba szabályzat: ha nem lenne kötelességem Ébenézer után menni, most maradhatnék Nóri mellett, amíg teljesen magához nem tér. De mivel vadász vagyok, így összeszorítottam a számat és elfordultam a lánytól.
   Hirtelen elhatározásomat felhasználva felkaptam a pisztolyom a földről és a vámpír után eredtem.
   Remélem, egy nap majd meg tudsz bocsátani, Nóri…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.