Nóri

Végtelen megkönnyebbülés

   A mentők a központ előtt parkoltak, mindegyik úgy, hogy ha szükséges, csak be kelljen rakni a beteget és máris elroboghattak a sérülttel a magánklinikára, amelyet pont az ilyen esetek miatt hoztak létre.
   Az egyik mentőben ültem és miközben az egyik ápoló a vérnyomásomat mérte, a központ kijáratát fürkésztem, amire tökéletes rálátásom nyílt a mentő nyitott ajtajából.
   Az utcán, a késő esti időpont ellenére is nyüzsögtek az emberek: a mentősök a sérülteket ápolták, a többiek pedig nekik segítettek.
   - Hányszor mondjam még el, hogy nincs semmi bajom?! – emeltem fel a hangom idegesen. Zack-ről ugyanis semmit nem tudtam.
   Amióta Rebeka kikísért az orvosokhoz – kb. 40 perce – ezt az egy mondatot hajtogattam, a mellékelt ábra szerint feleslegesen.
   - Nem tudhatjuk, hogy minden rendben van-e önnel – mondta az orvos és egy kis lámpát vett elő, hogy a szemembe világítson.
   - Úgy néz ki, minden rendben van… - állapította meg, miután a szemembe világított és pupillám rendesen összeszűkült a fény hatására.
   - Már mióta ezt hajtogatom – mondtam zsémbesen. - Ezt a vackot levehetném végre?! – böktem a nyakmerevítőmre, amit rögtön rám adtak, amint megtudták, hogy háttal találkoztam egy fallal.
   - Sajnálom, de…
   A mondat végére, ha lett is volna ilyen, már nem figyeltem. Hirtelen kitárult a központ ajtaja és három ember sétált ki rajta. Kornél, Mara és Zack. Több sem kellett nekem.
   - Zack! – visítottam, majd felpattantam a mentő küszöbéről, ahol eddig ültem és a fiú felé rohantam.
   - Kisasszony! – kiabálta utánam a mentős, de nem törődtem vele.
   Hála az égnek, minden rendben van Zack-kel!
   Miközben futottam, nagy nehezen leszedtem magamról az ostoba nyakmerevítőt és elhajítottam. Igaz, hogy azonnal megfájdult a fejem, de nem törődtem a fájdalommal.
   Ugyanazzal a lendülettel, amellyel futottam, a nyakába vetettem magam és a szájára tapasztottam az enyémet.
   Zack átölelte a derekamat, majd felemelt a földről és ez volt az a pillanat, mikor elsírtam magam.
   Nem igazán érdekelt, hogy ki láthat meg és ki nem. Túlélte és ez volt az egyetlen, ami számított.
   Zack óvatosan letett a földre, majd elengedett, de a következő pillanatban átnézett fölöttem és elkerekedett a szeme. Ekkor már az én tudatomig is eljutott, hogy valami nincs rendben, ugyanis az egész utcán néma csend volt.
   Megpördültem a tengelyem körül és döbbenten meredtem az utcán, tőlünk körülbelül 5 méterre álló három személyre, akikből csak egyet ismertem: Honórát, a Semlegesek Tanácstagját.
   Egész életemben csak egyszer láttam a tetőtől talpig fehérbe öltözött alakot, akinek ráadásul még a haja is olyan halvány szőke volt, hogy az már-már fehérnek mondható.
   Jól emlékszem, mikor 13-14 éves lehettem és épp az ikertőr használatát gyakoroltam. Annyira nem ment, hogy maga Kornél kezdett el tanítani rá.
   - Nem jó! – szólt rám Kornél. – Miközben a jobb kezeddel támadsz, a ballal védekezel – mondta, majd az egyik kardjával megbökte a bal kezemben lévőt, mire az nagyot koppant a földön. – Mind a két kezedben egyforma erősen tartsd a kardot és ugyanúgy figyelj rájuk! Ha nem, akkor úgy jársz, mint most és az egy harc közepén nem lenne nyerő dolog…
   - Épp ezért nem leszek soha olyan őrült, hogy ezekkel menjek neki egy vámpírnak. Vagy pisztoly, vagy tőr – mondtam, majd nagyot sóhajtva ismét felvettem az alapállást.
   Kornél felnevetett, majd támadni készült, de ekkor egy hang megállította.
   - Úgy látom, ebben a központban egy kicsit mások a szokások.
   Kornél szinte azonnal a jobb kezét ökölben a szíve fölé téve meghajolt, én pedig csak álltam és nem értettem, hogy miért teszi ezt.
   A nő akkor is egy hosszú, bő ruhát viselt, a haja pedig, akár egy uszály, úgy omlott le a hátán. Döbbenten néztem a tökéletességére és a szépségére.
   - Nóri, ő a Tanácsban a Bizalmasok képviselője, Honóra – magyarázta Kornél, mikor felegyenesedett. – Köszöntsd illendően!
   Mikor úgy tettem, Honóra megszólalt.
   - Én is örvendek, ifjú vadász.
  - Nóra – szólalt meg Kornél. – A neve Takáts Nóra.
   - Az edzést holnap folytatjuk, Nóri, rendben? – kérdezte Kornél, majd mikor bólintottam, elvezette a Tanácstagot.
   Most pedig csak álltam és döbbenten meredtem Honórára, aki visszanézett rám. Az arcán egyáltalán nem volt nyoma semmilyen érzelemnek.
   Hirtelen eszembe jutott a kötelező etikett és Zack-kel egyszerre mozdulva meghajoltunk a Tanácstag előtt.
   A percek csak teltek, s mi néma csöndben meredtünk egymásra. Kezdett eljutni a tudatomig, hogy iszonyat nagy bajban vagyunk.
   Honóra elfordította a tekintetét és megkereste Kornélt, aki vértől csatakosan elé sietett.
   - Úgy látom, nem történt tragédia.
   - Néhány elég komoly sérülést eltekintve mindenki megúszta – bólintott Kornél, majd egy felénk küldött oldalpillantás után folytatta. – Mondanám, Asszonyom, hogy menjünk az irodámba és beszéljük meg ott a dolgokat, de a központot elnézve…
   - Semmi baj – mondta Honóra tőle megszokott színtelen hangon. – Most különben is a legfontosabb a kárfelmérés – az utolsó két szónál bólintott a két testőrének, akik azonnal ott termettek, ahol segítség kellett.
   - Nóri, Zack! – fordult hozzánk Kornél. – Kísérjétek be a klinikára a sérülteket! Egy óra múlva hívlak telefonon, hogy mi hír felőlük. Mi addig megnézzük a központ állapotát. Ha valami baj lenne, hívjatok! – adta ki az utasítást, majd Marával és Honórával együtt visszamentek a központba, én és Zack pedig elindultunk a mentők felé, majd beszálltunk az autókba.
   A klinikán, hála a jó égnek, nem kellett sem a taj-kártya, sem pedig a taj-szám. Elég volt megadnunk a sebesültek nevét és a központ címét, ahová tartoztak és a központ vezetőjének a nevét. A rendszerben ugyanis ez alapján szerepeltek az egyének.
   Döbbenten pislogtam. A legtöbb kórházban az a legelső, hogy elkérik az ember taj-kártyáját. Itt azonban nem. A döbbenetemet látva az egyik ápoló elkérte a nevem meg Kornélnak a teljes nevét, amit aztán bevitt a számítógépbe. A következő pillanatban pedig a rendszer mindent kiadott rólam: az összes oltás nevét és azonosítóját, amit valaha is megkaptam – még azokét is, amiket általános iskolában adtak be -, a 12 évesen elszenvedett csuklótörésem részleteit, sőt, még a most tavasszal elszenvedett, vámpírtámadás okozta sérüléseim pontos helyét. Sőt, mi több, még nőgyógyászati adataimat is tudták.
   A hírektől letaglózva mentem vissza Zack-hez és ültem le mellé, aki azon nyomban megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat.
   - Még nem tudtad, hogy ilyen fejlett a rendszer? – kérdezte alig hallhatóan kuncogva.
   - Nem – csóváltam a fejem.
   A műtő előtt ültünk. Az egyik kezdőnek, Bencének nyílt csonttörése volt és azt műtötték. Mi pedig, Kornél utasításait követve, csak ültünk és vártuk az eredményt.
   - Szerintetek mi lesz most a központtal? – állt meg előttünk Robi, a kezében két pohár, automatából vett kávéval, amelyeket rögtön át is nyújtott nekünk. Hálásan néztem rá.
   Hajnali két óra volt és iszonyatosan fáradt voltam. Legszívesebben lehunytam volna a szemem, hogy aludjak pár percet, de a testemben lévő adrenalin nem engedte.
   Belekortyoltam a kávéba.
   - Nem tudom – mondtam. – Remélem, nem zárják be.
   - Szerintem nem fogják – bukkant fel mellettünk Rebeka, a jobb kezén egy ugyanolyan kötéssel, mint amilyen nekem is volt és arcán jól látható sebekkel, sérülésekkel, majd leült mellém. – Egy támadás még nem ok a bezárásra.
   - Az oké, de láttad a központot. Csodálkoznék, ha a statikusok engednék a további használatát.
   - Miért? – kérdeztem Robira nézve. – Mi van a szerkezetével?
   - Nem figyelted? Némelyik fala szépen megrepedt, másokból meg darabok hiányoznak – csóválta a fejét. – Még az is csoda, hogyha hagyják, hogy Kornélék bemenjenek…
   Megcsóváltam a fejem. Nem akartam elhinni, hogy vége.
   - Biztos lehet kezdeni vele valamit… - mondtam.
   Annyi szép emlék fűződik ahhoz az épülethez. Ott találtam életem első igazi barátaira. Ott ismerkedtem meg a félelemmel és a boldogsággal is. És ott lettem szerelmes…
   Három nap múlva azonban eloszlott az összes félelmem, mivel Kornél bejelentette, hogy elkezdődik a központ felújítása. Igaz, azt egy szóval sem említette, hogy segítsünk, de a központ összes vadásza és vámpírja is segített. Mesteremberek keze alá dolgoztunk, kávét csináltunk, főztünk, stb. Mi több, még nevetés is felhangzott a néma folyosókon.
   Mikor legelsőnek ránéztem a központ épületére, azt hittem, lehetetlenre vállalkozunk: az épület külső részén is egész darabok hiányoztak a falakról. Néhol csak a tégla látszott ki, néhol viszont szinte alig egy centi tartotta a falat.
   Nem beszélve a belsejéről. Vértócsák, faldarabok, összetört bútorok, üvegdarabok hevertek szanaszét. Az üveges vitrinek, amikben a kiállított, a nyári felkészítő táborban készült fényképeink álltak, felborultak, nem egy kép kerete szinte az összes üveglappal együtt eltört.
   Sóhajtottam, majd egy partvissal a kezemben nekiálltam a takarításnak.
   Nem volt egyszerű a dolog, de körülbelül két héttel a támadás után a központ használható állapotba került. Igaz, hogy a csempéken még ott díszelgettek a festékcseppek és néhol még elég vastagon állt a por, de legalább már nem kellett attól tartanunk, hogy ránk omlik az egész.
   A felújított könyvtárban ültünk és vártuk, hogy a megbeszélés, ami a támadás óta esedékes volt, s amire most került sor, elkezdődjön.
   Körbenéztem az ismerős helyiségen, amelyben most friss festékszag terjengett és megcsóváltam a fejem. Egy jó pár kötetben kár keletkezett a célt tévesztett golyóknak hála, ráadásul a hosszú, tömör asztal lábát is ki kellett cserélni, mivel az egyik támadó önvédelmi eszközt csinált belőle és kitörte.
   Aztán ott voltak az ablakok. Azokat is ki kellett cseréltetni, mivel nem egy kitört a robbanás és más támadás következtében.
   Több időm azonban nem volt a nézelődésre, mivel bejött Kornél Marával az oldalán és megkezdődött a megbeszélés.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.