Hali!

Az elmúlt napok a berendezkedéssel és munkakereséssel teltek. Átköltöztünk a barátommal egy másik, kisebb városba, ahol jóval alacsonyabb áron és lakhatóbb környéken tudunk lakni. Most, ebben a pillanatban, kicsit... reménykedem.

Nem volt egyszerű a váltás. Vágytam a kirepülésre a meleg, családi fészekből, ugyanakkor kételyek is dúltak bennem: jó lesz ez így? Tényleg ezt akartam? 

Az együttélés nem olyan, mint a filmek vagy a könyvek mutatják. Nincs biztos recept vagy útmutató, csak néhány irányelv, mint a tisztelet, a hűség vagy az elfogadás. Nagyon fontos, hogy akivel együtt laksz, jó barátod legyen, nem csak a szerelmed. Épp ezért nyúlt most ilyen apró és szelíd békességet, hogy itt ülök a szobában, miközben hallgatom, hogy kattog a kandalló és csepeg a bojler (még nem az igazi, de elvileg az nem rossz, ha a túlnyomószelep csöpög). Kint hull a hó, olyan karácsonyos a hangulat.

De persze a fejemben folyamatosan megy közben, mire lenne még szükség a lakásban: egy fémvödör, lapáttal, fémkefe, lavór, szennyestartó, ruhásszekrények... és még sorolhatnám. De a legfontosabb cuccok igazából megvannak.

És én is szeretnék tenni hozzá a kapcsolathoz. Két fizetésből könnyebb építkezni, gyűjteni. Szeretnék önálló lenni. Ha ehhez pénz kell, szerzek. Jelenleg a legkézenfekvőbb (és leglegálisabb) formája ennek a munka. Tegnap végre találtam is egyet, nem álommeló, de a segélynél többet ad. Meg hát valahol el kell kezdneni. Aztán meglátjuk.

Eldöntöttem ügyanis, hogy szemléletet váltok. Amikor csak lehet, megőrzöm a derűt és a nyugalmat. ÉS lecsökkentem az aggodalmas óráim számát. Biztos ismeritek a mondást:

Szóval, ez most a működési elvem. És a hála gyakorlása. Ez eléggé aktuális, nem?

Hogy egy nagy ember szavait idézzem:

Boldog karácsonyt!

A fordítást a napokban folytatni fogom, mostanában nem volt hozzá kedvem. Nincs más hátra, mint előre!

Lullabae