Otthagytam a csipet csapatot, mert kezdett már eléggé irritálni a kis vakarcs. Ken… Most komolyan: ki nevezi el így a gyerekét? Szánalmas.

Letettem a deszkámat egy hotdogos melletti padra, ahol csak egy smároló pár ült. Vagyis csak addig, míg oda nem dobtam nekik egy egydollárost, hogy most szeretném ruha nélkül is látni az akciót. Még kacsintottam is hozzá. Persze, nem kaptam semmi izgiset, csak dühös pillantásokat. Mindegy, szereztem helyet. Míg megvártam, hogy az előttem álló nagymama végre megvegye unokáinak a kaját, elgondolkodtam, mi legyen az esti program. Buli mindenképpen… De hol…?

- Hé, hahó! Mit kérsz? – hallottam a hotdog árus hangját. Ami egy 170 centis, vörös dögöshöz tartozott. Öröm volt ránézni. Automatikusan elmosolyodtam.

- Hello, hát lehet, hogy furcsa kérés lesz, de… - közelebb hajoltam hozzá, és suttogóra fogtam. - …hotdogot.

A lány felnevetett.

- Jól van, azt gondoltam, Mr. Szépfiú. Mit szeretnél hozzá?

- Sajtot és mustárt.

- Rendben.

A lány megfordult, és tenni-venni kezdett.

- És egy randit – tettem hozzá sármosan mosolyogva, és lezseren nekitámaszkodtam a pultnak, miközben a vörös elém tette a kaját.

- Na persze – nevetett a csaj. Odacsúsztattam egy nagyobb címletű bankót, és mélyen a szemeibe néztem.

- Olyan hihetetlen, hogy szeretnék együtt lenni egy ilyen szexi csajjal? – vontam fel szemöldököm mosolyogva. – Szerintem inkább az a hihetetlen, hogy nem áll a sor a mólóig… Én minden nap eljönnék, ha láthatnám a mosolyodat.

A vörös kicsit zavarba jött – látszott, hogy természetes a hajszíne, azonnal elpirult. Imádom a szende szüzeket, olyan édesek.

- Én… tudod, én dolgozok… - mondta halkan, és kerülte a pillantásomat – inkább egy konyharuhával törölgette a pultot.

- Igen, különben most nem ehetném ezt – nevettem, majd beleharaptam a hotdogba. Mmm, nem is volt olyan rossz. De még jobb lett volna, ha a csaj cuppan rá az én virslimre… Még annak is eljön az ideje… - Szóval? Mit csinálsz, miután végzel? – mosolyogtam rá ártatlanul, mintha tényleg csak randizni szerettem volna vele. Bár az én „randijaim” mindig szexszel zárulnak…

- Öhm, nem tudom. Igazából semmit – vonogatta vállát.

Felnevettem.

- Ne pazarold az időd a „semmire”, ha velem is töltheted – kacsintottam rá. – Mikor végzel? Visszajövök, és elmegyünk szörfözni – böktem a deszkám felé, ami a közeli padon volt.

- Nem is tudom…

- Naa, a szörfre senki sem mondhat nemet – nevettem.

Bizonytalanul rám nézett, majd kisvártatva válaszolt.

- Jó, de… csak szörf.

 - Csak szörf – ígértem, és még a szívemre is tettem a kezem. – Cserkészbecsszó.

Rám mosolygott, és odaadta a visszajárót.

- Akkor hatkor találkozunk.

- Naná – vigyorogtam, és futólag megsimítottam a kezét. – Nem fogod megbánni, szépségem…

Intettem neki, majd hotdogommal és deszkámmal együtt elhúztam. Mondjuk, cserkész nem voltam, de ezt nem kellett tudnia…

~

Végül lepattintottam a vöröst – nem hozott már annyira lázba, mint délután. Sajnos, megesik az ilyesmi…

De nem bánkódtam sokat utána, mentem tovább, előre, ahogy az egy igazi férfihez illik. Közben be is sötétedett, de nyár lévén egyáltalán nem fáztam izompólómban és térdig érő, hawaii mintás nadrágomban. Imádom ezt az évszakot, a legjobb: tombolnak a hormonok, mindenütt miniszoknyás és pántos felsőt viselő csajok… Azok a lábak, azok popsik… Félreértés ne essék, nem vagyok szexmániás, de amikor olyan göncökben mászkálnák a nők, hogy „Gyere, kefélj meg!”, hát vegyem semmibe a ki nem mondott kérést? Dehogy, ennél nagyobb gentleman vagyok. És csak egy kicsit szexmániás. Nézőpont kérdése.

Érdekes, hogy pont ekkor jutott el tudatomig, hogy egy ideje már valami zajlik mögöttem. Úgy értem, ismerős hangokra lettem figyelmes. Bingó, az „álompár”.

- Héé, Lucy, hát ennyire belém zúgtál, mi? Követsz, mint az árnyék – nevettem, és közelebb lépve a pároshoz, lehajoltam, hogy puszival üdvözölhessem, de elhajolt.

- Mit akarsz, Dakota? – nézett rám, mintha csak szívességet tenne azzal, hogy szóba áll velem.

- Nana, tudom ám, hogy mi a helyzet. Sugárzik a szemedből…- mosolyogtam rá, miközben kiegyenesedtem. Ha nem akar puszit, akkor nem kap. Legközelebb már úgyis könyörögni fog érte.

- Képzelődsz, mint mindig, Dakota.

Mosolya gúnyos volt, de már kezdtem hozzászokni. Hiába tagadja, én akkor is tudom. Soha nem csalnak az ösztöneim. Én vagyok a vadász, ő a préda, csak még épp nem vette észre. De majd én ráébresztem…

Ekkor félénken közbeszólt a nyomi.

- Én… jobb lesz, ha megyünk. Anyáék aggódni fognak…

- Igazad van, Ken – nézett rá a csaj, majd kikerülve engem, elindult. El se köszönt tőlem. Ez nem volt szép…

- Hé, hát így kell bánni a jó barátokkal? – tettem úgy, mintha a lelkembe gázolt volna. – Legalább hadd hívjalak meg valamire… titeket – tettem hozzá kényszeredetten az utolsó szót. Előbb láttam volna az eltűnt rovatban a törpét, mint a randimon a csajjal, de hát… Úgy tűnt, összenőttek.

Ken nem mozdult, sajnálkozva pillantott rám, majd Lucyra.

- Lucy…?

- Nem, Ken – vetette oda a másik meg sem fordulva, és tovább ment. – Hidd el, jobb, ha nem mutatkozol ilyen alakokkal…

- Héé, a végén tényleg megbántódok – figyelmeztettem mosolyogva a csajt, aki erre megpördült.

-  Persze, mintha lennének érzéseid… Jobban tennéd, ha nem ólálkodnál körülöttünk. Ken – gyere!

- És ha az öcséd bír engem? Nem tilthatod meg neki, hogy beszélgessünk… - mosolyogtam fölényesen, és olyat tettem, amit már akkor megbántam, de nem hagyhattam, hogy a csaj nyerjen: átkaroltam Ken csontos vállait, mintha olyan nagy haverok lennénk, de tekintetemet Lucy szürke szemeibe fúrtam. – Ugye, Kenny?

A nyomi bizonytalanul pillantott hol a csajra, hol rám.

- É-én… Én… Mi nem vagyunk testvérek – felelte pironkodva. – Barátok vagyunk.

Anyááám! Úgy elkezdtem röhögni, hogy még a könnyem is kicsordult. Lucy undorodva figyelt, Ken pedig még nagyobb zavarba jött.

- Nehogy mááá’! Ba…barátok?! – ráztam a fejem. Ekkora marhaságot se hallottam még. És most nem arra gondolok, hogy nincs barátság pasi-csaj között, hanem… Úristen… Az ilyen bomba nők nem pazarolják az idejüket ilyen gyökerekre, maximum, ha pénzük van, vagy híresek. De Ken… még pasinak se nézett ki.  Szerintem farka se volt…

- Kiröhögted magad? – nézett rám unottan a szőke, majd a törpére függesztette pillantását. – Látod? Ennyit ér, szerintem még barátai sem voltak soha… - csóválta a fejét. - Gyere, menjünk! Anya mindjárt zár…

Felvont szemöldökkel hallgattam a prédikációt. Hogy mennyire nem ismer…

- Meglepődnél, ha tudnád, milyen is vagyok…

Lucy grimaszolt, de nem válaszolt.

- Gyere, Ken, későre jár…

Lenéztem a nyomira, akit még mindig átkaroltam. Talááán, haaa… Ördögi mosoly terült szét arcomon egy pillanatra, s hagytam, hogy közben a gyerek kibújjon karom alól, és meginduljon a csaj után.

- Hé – kiáltottam rá. Megfordult, de Lucy ment tovább. Szerintem mára kiütöttem nála a biztosítékot. – Figyelj, ha… kell valami… bármi… - szuggerálva néztem szemeibe. – Tessék, ezen a számon el tudsz érni…

Azzal átadtam neki a névjegyemet. Most mi van? Minden menő csávónak kell hordania magánál, ez tény.

Habozva pillantott rám, majd vissza a papírdarabra. Fogalmam sem volt, mi járthatott a fejében addig a tíz másodpercig, de nem is nagyon érdekelt. Elvette a névjegyet, majd se szó, se beszéd, elfutott.

Ekkora lúzert…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés