(Ehhez a fejezethez szerintem nagyon illik ez a szám. Hallgassátok meg közben. ^^)

Nagyban kényeztettek a csajok, amikor harmadjára is csörögni kezdett a telefonom.

- Az istenit már! – nyögtem, de most nem a gyönyörtől. Ha nem lett volna túl messze, kivágom azt a rohadt mobilt az ablakon. Ki a picsának jutok ilyenkor eszébe? Ja, bocs, minden csajnak, akivel eddig keféltem. Na, igen. Nem egyszer volt már példa arra, hogy rám akaszkodtak, mert nem tudtak betelni az én mesteri szintre vitt ágyakrobatikámmal… Hát, kérem, ez a nagyság ára… Már ha értitek, mire célzok…

Sheila ekkor kicsit erősebben harapott belém.

 - Héé, édesem… Azért maradjon belőlem a többieknek is – nevettem fel, de mosolyom azonnal lehervadt arcomról. Negyedjére szólalt meg az az istenverte készülék. – Anna… - szólítottam meg a másik csajt, aki alaposan benne volt a dolgokban.

Felnézett, megtörölte száját, majd megszólalt:

- Hanna.

- Persze, én is úgy értettem – legyintettem, mintha csak nyelvbotlás lett volna. Pedig nem. Tényleg Hanna? Ehh, tök mindegy, felőlem Erzsébet királynő is lehet, holnapra úgyis csak egy strigula lesz a többi között. A világító mobil felé intettem. – Idehoznád, kérlek?

Egyetlen szó nélkül teljesítette a kérést. Ezt már szeretem. Minden nőnek ilyen engedelmesnek kellene lennie…

- Köszi, édes. Most már folytathatod… - pillantottam le rá atyai mosollyal. - És ha kérhetem, több átéléssel – tettem hozzá, és visszairányítottam fejét az ölembe, majd élvezettel visszadőltem a párnára. Oh, igen, így már mindjárt más…

Ismeretlen szám volt. Ajánlom, hogy fontos legyen…

- Igen?

Először azt hittem, félretárcsáztak, mert nem hallottam semmit.

- Ki az?

Valami zörgött, aztán beleszuszogtak a fülembe. Anyám, remélem, nem egy flúgos szórakozik velem…

- Szia… é-én vagyok. Ken.

Hát, nem tévedtem olyan nagyot. Kicsit elmosolyodtam. Szóval mégis szüksége van rám? Helyes, így én is nyerhetek a dolgon.

- Szevasz, Kenny, mi a pálya? – kérdeztem könnyedén, mintha mindennapos lenne, hogy szex közben beszélgetek. Vagyis majdnem…

- Bocs, hogy… szóval, hogy most hívlak. Remélem, nem keltettelek fel.

Majdnem felröhögtem. Még csak fél tizenkettő múlt. Hol él ez?

- Dehogy, Kenny, épp… ébren voltam.

Nem is figyeltem, hogy a csajok mit szólhatnak hozzá, de aztán Sheila türelmetlenül félrelökte Annát szerszámom közeléből, és az ölembe ült, hogy meglovagoljon. Akaratlanul is belenyögtem az érzésbe.

- Dake? Jól vagy? – hallottam a nyomi aggódó hangját. Naná, haver…

- Per… persze – feleltem szaggatottan, és megpaskoltam a csaj seggét. Ejnye, kislány, épp beszélgetek… - Mondd, mi… van… veled…?

- Hát… az a baj, hogy… nem tudom, hol kezdjem…

- Talán az elején.

Nem válaszolt, mire elmosolyodtam.

- Egy csajról van szó, mi?

- É-én… Igen – ismerte be végül. Szinte láttam magam előtt, hogy elpirult. Öcsém, még ha tudná, most mit csinálok… - Van egy lány, Lynn.

- Tudom, haver - feleltem mosolyogva, majd hátrahajtottam fejem, hogy Sheila elérhesse a nyakam. Kicsit felsóhajtottam a csókoktól. – Mindig van egy lány… Szóval, mi van vele? Rád se bagózik, mi?

- Hát… jóban vagyunk – mentegette magát, de hangját hallva azonnal tudtam, hogy beletrafáltam. Mintha olyan meglepő lett volna… - Csak amióta eljöttem a régi sulimból… mintha kerülne. Vagyis… nem tudom, másabb. Korábban mindig együtt voltunk, együtt csináltunk mindent…

Őszintén szólva, nem nagyon figyeltem én se a srácra, nem csoda, hogy az a Lynn dobta. Elég csak meglátnod, máris állva elalszol, olyan unalmas.

- Dake… - suttogta Anna. – Nem akarod letenni? Szeretnék én is sorra kerülni… - mosolygott rám a csaj.

Mellkasomhoz szorítottam a telót, és szabad kezemmel megsimítottam Anna arcát. Vagyis Hannáét. Tök mindegy.

- Nyugi, bébi, nemsokára megkaphatsz te is…

Erre Sheila leállt, és a szemeimbe nézett.

- Ha közben mással dumálsz, olyan, mintha… Nem is… nem is élveznéd…

- Héé, csajok… - emeltem fel kezem, de aztán visszatettem fülemre a készüléket. Jó nők ezek, de nem annyira, mint Lucy. Az a csaj igazi kihívás…

- … és akkor Nathaniellel ölelkeztek, nem úgy, mint a barátok, de úgy se, mint akik járnak… pedig azt hittem, hogy tényleg fontos voltam neki, szóval úgy tűnik, Amberék mégse hazudtak…

Grimaszoltam egyet. Ezt a srácot a dilidoki se bírná sokáig elviselni, előbb ugrana vonat elé…

- Jó, de ez csak pletyka – próbáltam felvenni a beszélgetés fonalát. – Miért nem kérdezed meg tőle, mi a pálya?

Kisebb csend állt be; addig Sheila kéjesen nyögdösni kezdett, Anna pedig mellkasomat nyalogatta. Mivel nem akartam nagyon „elhanyagolni” őket, kihangosítottam a mobilt, és kicsit odébb dobtam, hogy foglalkozhassak velük. Istenem, azok a mellek…

- Mert én… én nem vagyok olyan… mint te. Olyan… magabiztos. - Alig hallottam a srác hangját a sok nyögés és sóhajtozás közepette…

-… szeretnék, de nem merek…

- … Lynn nem olyan lány…

-… segíteni, kérlek?

Az utolsó szavak is épp hogy eljutottak a tudatomig. Tényleg nem könnyű egyszerre többfelé figyelni.

- Ja, persze, majd gyere át délután – vágtam rá félig önkívületben, eldaráltam a címet, majd hadonászva kinyomtam a gyereket. Igazából csak rontotta a hangulatot…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés