(Ehhez a fejezethez szerintem nagyon illik ez a szám. Hallgassátok meg közben. ^^)

A Dake-kel való beszélgetés után nem sokat tudtam aludni: folyton a másnapon járt az eszem, és persze Lynnen. Talán tényleg csak pletyka az egész, én agyalom túl. Lynn rendes lány, mindig törődött velem, akkor is, amikor más nem. Nem hiába a szerelmem…

Végül megnyomtam a csengőt, de mintha nem lett volna otthon senki. Volt időm bőven felmérni a helyet: egy tengerparti nyaraló, ahová csak jó órányi séta alkalmával találtam el. Igazából házszám se állt sehol, postaláda nem volt, szóval csak találgatni tudtam, hogy jó helyen járok-e. Dake leírása szerint „egy pöpec kérót kell keresnem a tengerpart egyik eldugott részén”. Igen, ez tökéletesen passzolt rá. Mármint az eldugott. A sziklák miatt nem lehetett látni, az úttól is messze esett… Csoda, hogy egyáltalán megtaláltam.

Újra csengettem, de hasonló volt a reakció. Pontosabban semmi. Az órámra néztem, és felsóhajtottam. Dél múlt tíz perccel. Késtem. Lehet, hogy már el is ment…

Csalódottan léptem el az ajtótól, és elindultam lefelé a lépcsőn, s már az első lépéseket tettem volna a fura sziklák felé, amikor valami hangot hallottam. Zúgás volt, egészen magas hangtartományban szólt - mint egy idegesítő szúnyog az éjszaka közepén. Nem tudtam mire vélni a jelenséget, ezért lassan megindultam a másik irányba, mivel a tenger felől hallottam a hangot. Hihetetlen látvány tárult a szemem elé (a csodásan csillogó hullámokon kívül): egy motorcsónak közeledett felém. A járműben semmi különös nem volt, hanem az utasa… Minél közelebb ért, annál több részletet tudtam kivenni belőle: hatalmas termetével és kissé hiányos öltözetével egy gladiátort idézett fel bennem; göndör, szőke haja lobogott a szélben, arcán pedig letörölhetetlen vigyor ült – kicsit be is rezeltem. Főleg, amikor már csak pár méterre volt tőlem, de kicsit sem lassított. Mintha rikkantott volna valamit, de nem értettem, mit. Utolsó lélekjelenlétemmel oldalra vetődtem, ahogy a katonai suliban tanultam, így épp csak el tudtam kerülni a korai elhalálozást. Sarat köpködve, és vizes tincseimet kisöpörve arcomból emeltem fel fejemet. A nap megcsillant a fölém tornyosuló óriás fogsorán.

- Bocs, tökmag, nem láttalak… Azért egyben vagy még? – nevetett rám, és lenyújtotta hatalmas mancsát, hogy felsegítsen. Ilyenek lehetnek a baltás gyilkosok…

Elfogadtam a kezét, s a férfi egy szempillantás alatt felrántott. Jó erőben volt, az biztos.

- Kö-köszönöm – hebegtem, és egy reszketeg mosolyt eresztettem meg felé. Megtöröltem számat és arcomat. Inkább bele se akartam gondolni, milyen látványt nyújthattam… - Jól vagyok…

- Akkor jó – bólintott, még mindig mosolyogva. Volt valami nagyon ismerős a vonásaiban. - Mosd meg magad kicsit a vízben – intett a tenger felé, majd azonnal megrázta fejét, és felnevetett. – Dehogyis! Ha már majdnem eltrafáltalak, az a minimum, hogy behívlak egy fürdőre és egy forró csokira… Gyerünk, fiam, a vendégem vagy! – tolt máris a ház felé, ahol nem olyan rég ácsorogtam. A csónakot ott hagyta a homokban, csak egy jégládát kapott a vállára és pecabotjait a másik kezébe.

Még akkor se esett le a dolog, amikor benyitott az ajtón, és előreengedve benyomult, hogy lepakolja cuccait. Sőt, akkor se, amikor rengeteg divatos cipőt, dzsekit, kalapot és napszemüveget pillantottam meg a bejárati ajtó mellett. Ilyen cuccokat hordana ez az óriás?

- Gyere, csak be, majd az unokaöcsém felmos – legyintett, mikor meglátta, hogy ugyanott toporgok már egy ideje. Zavartan elmosolyodtam. Egy részlet már helyrekerült. Igen, így már jobban értettem a dolgot. Észre se vettem a tükrön lévő képeket, pedig ha jobban megfigyelem…

Elindultam, és reméltem, hogy nem hagyok sok takarítanivalót magam után. A férfi rendesnek tűnt, bár néha megijesztett, amikor minden előzetes figyelmeztetés nélkül elkiáltotta magát, vagy énekelni kezdett.

A nappali amúgy tükrözte gazdája egyéniségét – barátságos, meleg színei voltak, mindenhol fafaragványok, pecabotok, a kandallón különböző képek kifogott halakról vagy túrákról, szóval úgy tűnt, a pasi amolyan Bear Grylls-es életmódot folytat. Az egyik fotón egy hatalmas vízesésnél állt, mellette pedig csurom vizesen úszkált.

- A Niagara. Onnan jó ám leugrálni, igaz-e? – nevetett fel, és kedélyesen hátba vágott. – 51 méter, de szinte meg se érzed…

Elképedve néztem rá, de ő észre se vette, mennyire lesokkolt.

- Akkor jó lesz a kakaó? – ugrott máris egy másik témára, mintha a korábbi semmiség lett volna.

- Öhm, igen, köszönöm.

Szélesen rám mosolygott.

- Ez a beszéd! Nincs jobb dolog egy forró csokinál! A fürdő jobbra van, találsz tiszta ruhát odabent, nyugodtan szolgáld ki magad.

Zavartan bólintottam, majd elindultam a jelzett irányba, míg az óriás a konyhában kezdett tevékenykedni, s közben hangosan dalolni kezdett egy cserkész indulót.

Mikor végre magamra maradtam, felsóhajtottam, és nekidőltem az ajtónak. Ha nem láttam volna a pasin, hogy ártalmatlan, félni kezdtem volna: ilyen erejű és termetű embert nem minden nap látni.

A tükörhöz lépve, elhúztam a számat a látványon: tényleg eléggé meglátszott rajtam az előbbi baleset. Kiszakadt a nadrágom, ráadásul a zöld pólómat is sűrűn pettyezték a sárfoltok. Apáék ki fognak nyírni…

Felsóhajtottam. Jobban mondva, csak apa; anya inkább aggódni kezd majd, mi történt velem. Az ajtó felé lestem. A pasi biztos nem tör rám, volt benne valami, ami miatt azonnal megbíztam benne. Talán az, hogy mindig mosolyog? Nem tudom.

Nem húztam tovább az időt: letettem szemüvegem, aztán vetkőzni kezdtem; beállva a zuhany alá tíz perc alatt máris tisztára sikáltam magam. Találtam egy tusfürdőt, gondoltam, nem bánja, ha használom – nagyon finom illata volt, erős, férfias. Kicsit ismerős is volt… Mikor végeztem, gyorsan megtörölköztem, majd zavartan keresgélni kezdtem a ruhák között. Elég érdekesen festettem a hawaii mintás ingben és a fehér halásznadrágban. Jóval nagyobb volt a saját méretemnél. Vajon hogy állhatnak a gazdájukon?

Nem sok időm volt töprengeni, mert ekkor hirtelen belépett valaki.

- Sheilaa, mondom, hogy imádni fogoood – nevetett egy ismerősen zengő hang. Odakaptam a fejem, majd megkövült tekintettel meredtem az alakra. Dake volt az… és meztelen!

Nálam csak ő lehetett jobban meglepődve, mert azonnal elhallgatott, és a csaj, aki mellette állt – szintén ruhátlanul – ijedten kapta maga elé kezeit.

- ÁÁÁ! – szakadt ki egyszerre belőlem és a lányból is a sikoly.

- Hogy az anyád úristenit! – kiáltotta el magát Dake is, majd magára rántott egy törölközőt, és a csajnak is odadobott egyet. – Te meg mi a faszt ólálkodsz itt?! Ne bámuld már!

Lesütöttem szemeimet. A látvány a retináimba égett, és éreztem, hogy lángolok a szégyentől.

- É-én… ne… nem akartam…

- Hé! Ez az ÉN ingem! – vette észre ruházatomat, és még dühösebbé vált. – Baszd meg, Ken, azonnal húzz el innen, mielőtt kirázlak a ruháimból! – kiabálta, holott ő hívott meg. Igen, csak ekkor esett le az egész helyzet. Vöröslő arccal kaptam fel cuccaimat, majd kirohantam a fürdőből, és vissza se néztem. Az ajtó azonnal becsapódott mögöttem.

Remegő térdkalácsokkal értem a nappaliba, majd a kijárat felé siettem.

- Hékás, te meg hova mész? – kiáltott rám nevetve a szőke pasi. – Kész a kakaó.

Meglátva ábrázatomat, egy pillanatra összevonta szemöldökét.

- Minden oké? Kiabálást hallottam… Túlmelegedett a víz? Mert szokott néha, remélem, nem égtél meg…

Nyeltem egyet, és igyekeztem nem elsírni magam.

- Ne-nem. Nem égtem meg

Egy másodpercnyi kínos csönd után észbe kaptam.

- Köszönöm, de nekem most mennem kell…

- Miért? Ne máár… - szomorodott el rögtön. - Még a nevedet se tudom…

- Öhm…

- Kukkoló Ken – érkezett a válasz egy testetlen hangtól, majd feltűnt a félmeztelen Dake, arcán bosszús mosollyal. – Hol szedted fel, Boris? Azt ne mondd, hogy a vízből halásztad ki…

Boris értetlenül fordult meg, majd rám pillantott.

- Ti ismeritek egymást?

- Fogjuk rá – felelte foghegyről Dake, s rám emelte pillantását. Kirázott a hideg a nézésétől. – Azt mondtam, délután. Nem azt, hogy dél  után. Nekem ez még majdnem hajnal…

- É-én csengettem…

Boris felnevetett.

- Jó is, hogy mondod, már meg kéne szerelni.

Ó, akkor állhattam volna ítéletnapig is odakint. Még szerencse (?), hogy jött Boris.

- Szerintem inkább ne nyúlj hozzá. Ha megint megbasz az áram, anya kitekeri a nyakam… Mintha az én hibám lenne… - morogta a srác. Aztán észlelte, hogy még itt vagyok. Már nyitotta a száját, de ekkor megjelent egy lány a háta mögött. Gyönyörű, hosszú, barna hajú, zöld szemű volt, akár modell is lehetett.

- Daaake, nem volt nyitva a hátsó ajtóó – nyávogta. – Mennem kell, de majd hívj, jó? – mosolyodott el, majd szenvedélyesen megcsókolta a srácot. Boris most először tűnt bosszúsnak. Nem tett megjegyzést, inkább átnyújtotta a bögrét nekem, amiben gőzölgött a nekem szánt forró csoki. Félrenéztem, míg azok ketten smároltak, majd mikor végre a lány lelépett,  Dake-re pillantottam. Összeráncoltam a homlokom. Egy pillanat…

- Én is megyek – jelent meg egy vörös hajú csaj. Mélyen dekoltált ruha volt rajta, s miközben belebújt magassarkújába, Dake-re támaszkodott. Így be lehetett látni a… Elkaptam a pillantásom. Nem akartam megbámulni. – Jó volt a tegnapi, alig állok a lábamon… Remélem, a melóban nem kérdezik meg, miért nem ülök le… Te tényleg egy igazi bika vagy… - kacagott fel.  - Majd csörögj rám, okés? – mosolygott immár felegyenesedve, és újabb csókjelenet tárult elénk. Boris mintha még bosszúsabb lett volna… - Na, ciao, viszlát! – köszönt nekünk is csengő hangon a lány, kicsit sem zavartatta magát. Egy másodperc múlva csak parfümének édes illata emlékeztetett minket korábbi jelenlétére.

- Dake… - sóhajtott fel Boris -,  hányszor mondjam még, hogy…

- Dake! Neeeem mosod meg a hááátaam? – kiáltotta a csaj, akit pár perce véletlenül megláttam. – Keezd kihűlni a vííz!

Az említett elvigyorodott, majd széttárta karjait.

- Bocs, de nem hagyhatok magára egy bajbajutott hölgyet…

Boris csak szusszantott, mikor unokaöccse elsomfordált, majd fejét csóválta.

Tányérnyi méretű szemekkel figyeltem a jövés-menést. El nem tudtam képzelni, honnan került elő ez a sok lány…

Végül Boris rám pillantott. Arcán furcsa mosoly ült.

- Legalább ízlik a kakaó…?

Kicsit észhez tértem, s az ajkamhoz emeltem a bögrét, majd visszamosolyogtam. A fogaim alatt még mindig csikorgott a homok…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés