Tegnap hamar le akartam rázni a törpét, de olyan szánalmasan nézett rám, hogy morogva tudattam vele, hogy ne nagyon csináljon magának több programot másnapra, mert sürgős átalakításra van szüksége. Értetlenül meredt rám, de megismételtem, még nyomatékosabban a mondatomat, és eldaráltam, hogy mikor és hol legyen majd, és elhúztam. Faszom kivolt már vele…

De sajnos túl hamar jött el a hétfő, és szörfözni se tudtam rendesen… Hülye pöcs. Remélem, hogy jót átvágja az a picsa… Épp ebédeltem, amikor Boris megint előhozta a hülye nyári úszástanfolyamot.

- Ugye nem felejted el? Ma biztos, hogy nem tudok menni… - próbálta játszani a szigorút, de sose ment neki. Egyszerűen nem tudott fegyelmezni, ennyi.

- Ja – nyammogtam, és kedvetlenül turkáltam a kajámban. Boris furcsa képpel méregetett. – Mi van?

- Meg se kérdezem, miért vagy ilyen nyúzott…

- Ne is – vágtam rá flegmán. Bírtam a nagybátyámat, sokkal jobban ki lehetett vele jönni, mint a szüleimmel, többet között ezért is voltam nála minden nyáron, de… a mi kapcsolatunknak is vannak határai. Az, hogy mit csinálok szabadidőmben, nem tartozott rá. Mármint, amíg nem kellett értem letenni az óvadékot. De ez is csak kétszer volt…

- Ugye, nem újabb „háremet” tar… - kezdett bele, de ekkor elegem lett. Ledobtam a kanalat, majd tudomást sem véve az öregről, a szobámba vonultam. Inkább nem akartam balhézni. Borisszal nem jó… valahogy mindig eléri, hogy előjöjjön a bűntudatom, és erre volt most a legkevésbé szükségem. Inkább átöltöztem, mert tíz perc múlva a plázánál kellett lennem, hogy egy kis csírát rázzak gatyába. Anyám, lőjön le valaki…

Megráztam magam. Nem, ez nem én voltam. Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen nyomorék vagy bármi más levigyen az életről. Hiszen este, ha minden jól megy, márpedig erre megvan minden esély, Lucy végre a karjaimba omlik… Rögtön jobban éreztem magam. Igen, a kis vonakodós liba ma megismeri, milyen megtiszteltetés az, ha Dakota Roberts veszi kezelésbe…

~

Az a kis hülye képes volt késni. Azt hittem, felrúgom, mikor fél óra késéssel, nyugodtan mosolyogva odaballagott hozzám. Visszafogtam gyilkos ösztöneimet, így csak egy állkapocsrángásra futotta tőlem, de aztán rámosolyogtam.

- Este is ilyen vidám leszel, ugye? Fasza, akkor húzzunk – biccentettem elégedetten, hiszen a srác azonnal elsápadt. Idióta.

Kezdésként a szoliba vittem. Komolyan nem értettem, hogy lehet ilyen sápadt, amikor a part közelében lakik. Basszus, mi a francot csinál egész nyáron? Mikor erre rákérdeztem, majdnem szemberöhögtem – olvas, hogy rágjam meg. Inkább nem akartam tudni, miket… Ha a filmes ízléséből indultam ki, tuti, hogy romantikus, „meghalok, ha nem leszel az enyém, meghalok, ha nem lehetek a tiéd” típusú könyvekért van oda. Na, mindegy. Csak ezt a napot kellett kibírnom, és utána soha többet nem kell a nyomi képét látnom.

Én nem kísértem be, kint az egyik szolis csajt kezdtem fűzni – Lucy után is lesz élet -, de mikor sikolyokat hallottam a fülkék felől, felsóhajtottam. Csak pár óra, addig kibírom…

- É-én sa-sajnálom! – hallottam a hangját, és bűnbánó arccal pillantott ki az ajtón. – Véletlen volt – esküdözött holtra váltan.

- Jól van, de menj vissza, mielőtt mindenki meglátja a szerszámodat – legyintettem. Eléggé kezdett lecsúszni a derekáról a törölköző. Hogy került egyáltalán hozzá? Mikor mondtam neki a szolit, azt hitte, úszni is elviszem?

Elpirulva dadogott valamit, majd elinalt. Végre folytathattam a csevejt a csajjal. Monica… Végül több lett ebből, mint beszélgetés. Annyit mondok, nem csak Kenny lépett ki elégedetten az üzletből…

- Na, most, hogy már nem keresnek az Alkonyat-válogatásra, se a CSI-ba hullának, vehetünk neked valami ruhát.

- De hát… mi bajod ezekkel? Tiszták, rendesek. Ezt a mamám kötötte – mutatott a pulóverére. Igen, júniusban.

- Oké… Nagyon drága tőle, sőt: add át neki, hogy puszilom, meg minden, de ideje lenne észrevennie, hogy a FIA vagy, nem a KÖCSÖG fia… - Kenny ajka megremegett. De most komolyan: szívecskés minták? - Szóval: nem, ezek nem ruhák. Azok viszont igen – böktem a kirakatra, aminél megálltunk. Az egyik kedvenc helyem volt: minden drága volt, de minőségi, és ami még fontosabb: divatos. – Jól van, mennyit tudsz ruhára szánni?

- Ööö…

Mondott egy összeget, mire elröhögtem magam.

- Jó, irány a turi… - legyintettem. Én tuti nem fogok költeni erre a görcsre…

Vörös fejjel kullogott utánam. Beszálltunk Mary-Angelába, és kihajtva a gazdag negyedből, a külváros felé vettük az irányt. Lehúztam a tetőt, mert imádom, ha a szél borzolja a hajam, majd zenét kapcsoltam. A srác feszengve ült mellettem. Istenem, elég volt ránéznem, hogy megint előjöjjön belőlem az „addig vernélek, míg ki nem áll a görcs belőled” énem.

- Mi van? Csak nem félsz? – vigyorogtam rá, és elengedtem a kormányt. Kenny hüledezve nézett rám.

- Da-dake…! Ne… - Nyelt egyet, és még erősebben kapaszkodott. Mintha az megvédte volna bármitől is… Ha repülünk, hát repülünk.

- Ne szarjál már – nevettem ki, miközben visszatettem kezemet a kormányra. – Szerinted gipszben akarok randizni?

Öcséém… Bezzeg, ha Dajan lenne itt, még fel is ülne az ülés tetejére, vagy táncolna, mint két hete, mikor úgy be voltunk rúgva, mint a szemét…

Közben szerintem a nyomi elmondott egy néma Miatyánkot, de nem izgatott annyira – feltekertem a hangerőt, így az egész utca velünk tombolhatott. Oh, yeah.

Jól esett volna egy kis „jóság”, de hát most kénytelen voltam nélkülözni mindenféle narkotikumot. Este talán… Lucy egészen kezessé  is válhat majd. Alig vártam. Hangosan énekeltem a szöveget, fejemmel bólintottam az ütemre, és néha egészen közen hajoltam Kennyhez, hogy a fülébe üvölthessek.

- Jaj, Dake… - nyöszörgött. Anyám, még egy ilyen nyomorékot. Áldom az eget, hogy mindjárt kitehetem a szűrét.

Csak kiröhögtem a gyereket, majd gázt adtam – szinte szárnyaltunk a főúton. Épp átsuhantam az egyik piroson, mire harsány dudaszót kaptam, amikor éreztem, hogy rezeg a mobilom a zsebemben. Nem vettem le a szemem az útról, lejjebb vettem a hangerőt, majd lazán előhalászva a készüléket, kihangosítottam.

- Mondd.

- Dake, hol a fenében vagy?!

Picsába. Boris elég ideges volt.

- Ééén… közbejött valami. Bocs – tettem hozzá bűnbánó hangot mímelve. Az öreg persze, hogy nem vette be, de legalább a látszat megvolt. Fogjuk rá.

- Megígérted! Hogy volt a megállapodás? – juttatta eszembe a pár évvel ezelőtt kötött szerződést – ő hagyja, hogy ingyen és bérmentve nála csövezzek a szünetekben, hétvégére a házat is megkapom, feltéve, hogy nem lakom le, cserébe „csak” annyi a dolgom, hogy beugrok helyette az óráira. Úszástanfolyamra pisiseknek meg táboroztatni. A hülyének is megéri, mi? De néha azért lazíthatott volna: heti háromszor a hülye kölkeivel foglalkozni… Nem csoda, hogy annyit iszok. Némelyiket legszívesebben csukott ablakon vágnám ki, de hát…

- Dake, figyelsz rám? Miben egyeztünk meg? – szólt a hangja valamivel hangosabban és dühösebben.

Felmordultam.

- Hogy besegítek a suliban.

- És még?

- Hogy hétfőn, szerdán és pénteken helyettesítelek.

- Akkor miért nem vagy most ott? Mrs. Winters hívott, hogy a gyerekek hangoskodtak. Elment megnézni, hogy mi a baj, és szerinted mit nem látott?

- Gondolom, faszt már egy ideje… - tippeltem. Az a nő tuti, hogy közeli rokonságban áll Margaret Tatcherrel: elég meglátni fürdőruhában, hogy egy életre elmenjen a kedved dugástól.

- Nagyon vicces – vágta rá Boris dühösen. – Képzeld, az egyik gyerek beleesett a kétméteres medencébe… A kezdő  csoportból. Mindez amiatt, mert képtelen voltál egy ilyen egyszerű…

Csak akkor esett le, hogy Kenny az egész beszélgetést hallja, és a legkevésbé sem próbált úgy tenni, mintha nem hallgatózna. Abban a percben kipróbáltam volna rajta, tényleg veszélyes-e mozgó járműből kiesni.

- Jól van, felfogtam. De már nem érek vissza addig. Most le kell tennem.

- Dake… - Boris mintha már nem is mérges lett volna – csalódott sóhaj hagyta el ajkát. Inkább elköszönt, majd megszakította a vonalat. Fasza, most megint elő fogja venni az „én mekkorát csalódtam benned, pedig azt hittem, már érett, felnőtt férfi vagy” monológot, kiegészítve a „a tetteidnek következményei vannak, ez mindig jusson eszedbe” és a „remélem, egyszer benő a fejed lágya” szöveggel. Isteni estém lesz… Ja, nem. Lucyval lesz randim.

Pont ez volt a rohadt nagy szerencséje a kis gyökérnek, különben már az aszfaltot nyalogatná.

- Igazad volt – kurva jól állnak neked ezek. Szerintem ebben a szerelésben menj a randira – mondtam nagy vidáman a srácnak, és balra kanyarodtam. Egyre gyorsabban hajtottam. – Sőt, a hajad is jó lesz így. Tudod, a csajoknak nem a külső a fontos, hanem a belső. Mint azokban a lányregényekben, amiket annyira szeretsz.

Láttam, hogy értetlenül pillant rám – váratlanul érte a váltás. Őszintén szólva, nem lepett meg, de hát… kinek akarok hazudni? Szartam a fejére. Úgy bassza el a randiját, ahogy akarja. Aggathatnék rá akármit, járhatna szoliba meg gyúrni, lecserélhetné a pápaszemet lencsére – belül akkor is ugyanaz a puhapöcs maradna. Kell ez nekem? Nem. Inkább húzok haza, ő meg majd boldogul, ahogy tud. Az én műszakom lejárt…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés