Nem sokat tököltem a készülődéssel: gyorsan letusoltam, megborotválkoztam a stratégiai a pontokon – a csajok nem szeretik a szúrós borostát, szóval eeennyire figyelmes vagyok! -, majd magamra kaptam egy fehér inget és egy kék rövidnacit. Ez előbbit lazán feltűrtem, és jó pár gombot szabadon hagytam, hogy bármikor csodálhassa a szép habtestemet, majd felkötöttem hajam, alaposan befújtam magam dezodorral, és már készen is álltam. Tudtam, hogy ma este én leszek az ász, Lucy nem mondhat nemet. A tervem is megvolt már; ja, már eléggé leesett, hogy a csajnál nem elég a szexi külső és a felszínes bókok. Tudtam, hogy a szívéhez kell közelebb férkőznöm, ha mást is meg akarok kapni. Lehetetlen, hogy ma ne törjön meg!

Szerencsém volt, Borist épp nem találtam otthon: nem sok kedvem lett volna még egy fejmosáshoz. Most komolyan, miért kell mindig ekkora ügyet csinálni belőle? Mintha azok a kölykök annyira meg akarnának tanulni úszni. Tanulnának valami értelmesebbet. Mondjuk, szörföt.

Végül kocsiba pattantam, és a mozi felé vettem az irányt. Alig vártam, hogy végre működésbe lépjen a terv. Óóó, milyen szép estém lesz…

Szokás szerint bömböltettem a rádiót, így hangolódtam a randira. Vajon a kis nyomi betartja, amit ígért? Miközben a menetszél hajamba kapott, s tovasodorta dezorodom illatát, elmosolyodtam. Nem, nem merne keresztbe tenni nekem. Ráadásul neki is kangörcse van a kis Liza vagy ki a fene miatt… Öregem, mekkorát fogok röhögni, amikor a csaj meglátja Kennyt. Épeszű nő sose venné férfiszámba… Ahhoz túl… lányos. Az első tippem amúgy is az volt, hogy meleg…

Épp átsuhantam egy piroson, mire nagy anyázást és dudálást kaptam. Egyszerűen felnevettem, bemutatva a többi vezetőnek, és épp elértem a következő zöldet. Rendesen nyomattam neki. Minél előbb a mozinál akartam lenni. Ez az én estém lesz…

~

Nem hittem volna, hogy hétfő este ilyen sok embernek jut eszébe moziba jönni. Most komolyan, ilyen lepukkant helyre ki jár? Csak azok, akiknek nem telik rendes jegyre… Képtelen voltam felfogni, mi a jó a régi filmekben, amikor megveheted dvd-n vagy letöltheted a netről. Mindenki azt csinálja… Engem csupán egyetlen dolog vonzott a mozikban: a sötét. Ott a legizgisebb a petting. A film néha elnyomja a nyögéseket és sóhajokat, ráadásul észrevétlenül mozogni… Imádom. Feelinges. Addig nem éltél, míg legalább egyszer nem próbáltad.

- Elnézést – szólt egy félénk hang, mire magamhoz tértem mélázásomból. Egy kis szöszke pislogott rám hatalmas szemüvege mögül. Mint egy mini könyvtáros.

- Mi kéne, aranyom? – mosolyogtam rá. Ahogy lenéztem rá, olyan vörös lett az arca, hogy azt hittem, elájul. Vajon hány éves lehet? Tizenkettő? Tizenhárom? Jobban szemügyre vettem: még melle se volt. Tizennégynél biztos nem volt több. Szemöldökömet felvonva néztem a szemeibe.

- Ne-nem látott e-egy jegyet? E-elejtettem…

Olyan szerencsétlenül nézett, hogy rögtön Ken jutott róla eszembe. Tökéletes párt alkotnának. Mi van, ha ő az a Lisa? Nem néztem utána facebookon, annyira nem érdekelt. Oké, aranyos hangja volt, de… nekem nők kellenek, nem kislányok. Mindent mondhatnak rám, de azt nem, hogy pedo lennék. Fúj, abban meg mi a jó?

- Nem – feleltem fáziskéséssel. Még szerencse, hogy senki sem gondolatolvasó, mert a kiscsaj tuti lesápadt volna.

- Ó – szomorodott el teljesen, és mint egy kisegér, már-már szimatolva leguggolt, és elkezdett keresgélni a földön, miközben a tömeg nehezen kerülgette. Istenem, tényleg ő lenne a nagy Ő Kennek. De val’szeg nem tartana sokáig a románc, mert az első adandó alkalommal elgázolnák őket. Nem azért, mert idegesítőek. Nem. Hanem mert… szerencsétlenek, akiket még a saját szüleik is letagadnának, ha nem lennének a gyerekeiknél si nagyobb lúzerek. Elfojtottam egy gúnyos mosolyt, mikor, ahogy előre láttam, valaki rátaposott a lány kezeire, mire az nyöszörögni kezdett. Shit happens, summáztam magamban, s már hátat is fordítottam neki.

Hiszen nem akárkinek hallottam a hangját…

Ja, sajnos a kis nyomi volt, Ken, de aztán megszólalt Lucy is, mire megkönnyebbültem. Jól van, kivételesen valamit meg tudott csinálni a gyerek.

- Szép estét – mosolyogtam az érkezőkre. Lucy azonnal felém kapta a fejét, szőke haja most is össze volt fogva, csupán lófarka lebbent meg a mozdulattól. Most is sportos cuccban volt, de így is láttam, milyen jó nő. Ó, csak egyszer venne fel valami szűk, szexis cuccot… A kelleténél talán tovább időztem el alakján, mivel arca nem volt a legbarátságosabb: pillanatnyi értetlenségét undorodó kifejezés váltotta.

- Csak volt… Gyere, Ken, menjünk, mielőtt elhányom magam…

A törpe azonban nem figyelt rá, helyette ide-oda forgatta a fejét, mint aki keres valamit. Vagyis valakit.

- Naa, ez azért nem volt szép – pillantottam bánatosan a lányra. Tervem zseniális volt, de most még óvatosnak kellett lennem. Csak visszafogottan, Dake, semmi nyomulás. Még. – Már moziba se járhatok anélkül, hogy valaki ne mondana ilyeneket?

Lucy rám sem hederített, – szokás szerint – Kennel volt elfoglalva.

- Mi az? Otthon hagytál valamit?

A srác teljesen le volt sápadva.

- Ne-nem…

Még én is láttam, hogy remeg. Ember, szedd már össze magad! Mi üthetett belé? Áh, csak a szokásos…

Félve rám nézett, szóval halványan derengeni kezdett a dolog… Ó, szóval nincs itt a szívszerelme? Kellemetlen. De nem nekem.

Legszívesebben magammal húztam volna Lucyt, hogy otthagyjuk a kis nyomit, de tudtam, hogy nem lenne tanácsos. Jól van, Dake, elő a jófiú szereppel…

- Szia, Kenny! – Hangom a lehető legbarátságosabb volt. – Mi a pálya? Moziztok Lucyval?

Akár egy szerkényhez is beszélhettem volna, értelmesebb társalgás született volna.

- Ig…igen… Szeretnénk…

Olyan hangon beszélt, mint egy haldokló, alig hallottam. Legszívesebben megütöttem volna. Helyette azonban felnevettem.

- Az jó, én a P.S. I love you-ra jöttem, ti mit néztek?

Lucy gyanakodva nézett rám, amint kiejtettem a film címét.

- Ken… mondd, hogy nem te hívtad.

- De-dehogy – vörösödött el teljesen a gyerek. Persze a vak is láthatta, hogy valamit sunnyog. Öcsém, menthetetlen vagy…

- Tehát nem hiszel a véletlenekben? – fordultam a lány felé. Amolyan „Most hülyének nézel?” fejjel meredt rám. Elmosolyodtam. – Meglepne, ha tudnád, amit én…

- Kösz, inkább nem... Nem akarom tudni, mire „gondolsz” – formált idézőjelet ujjaival grimaszolva, majd Kenre pillantott. – Mi folyik itt, Ken? Ugye nem haverkodtál össze ezzel a…

Nem fejezte be a mondatot, inkább legyintett, mintha még jelzőt se találna rám. Mááris elkezdtem beférkőzni az agyába. A dolog, amit állított persze baromság volt. Haverkodni? Ugyan már, elég ránézni. Mikor lennék én jóban egy Kenfélével?

- Lucy, Lucy, Lucy… - ingattam a fejem. – Hát ennyire nem kedvelsz? – Felsóhajtottam, de kedvesen, bár kicsit szomorúan mosolyogtam rá. – Kár. Mindazonáltal hozzá kell tennem az igazság kedvéért, hogy szó sincs semmi ilyesmiről. Nem gondolod, hogy kezdesz kicsit paranoiássá válni?

Majd időt sem hagyva a válaszra, Ken mellé álltam, és haverkodós stílusban átkaroltam csontos vállait. Ez nőtt? Mintha kisebb lett volna legutóbb…

- De minél többször futunk össze, annál szimpibb a srác. Nem tilthatod meg, hogy beszélgessünk, ugye, Kenny?

Ken totál szerencsétlenül festett, hiszen Lucy elég csúnyán nézett rá. Szinte felnyársalta szemeivel. A gyerek inkább a betont fixírozta.

- Dake rendes fiú.

- Ken… Nem tudom elhinni, hogy…

Nem találta a szavakat, de láttam rajta, hogy kezd egyre idegesebb lenni. Szürke szemei elsötétültek, akár a viharos tenger. Bármikor magával ragadhatott, nekicsaphatott egy sziklának vagy elnyelhetett, hogy aztán életed végéig sodródj a mély felé. Egyre jobban tetszett a csaj.

- Én nem… Lucy… - pillantott félve a dühös lányra.

- Ken…

Egy ideig még így meredt rá, majd lemondóan sóhajtott.

- Ha nem megyünk be, elkezdik nélkülünk. Akkor meg hogyfogom felvágni az ereimet?

Sajátos stílusban tudatta velünk, hogy belemegy a dologba. Aha, ezt megjegyeztem. Szánalmat kelteni. Igen, ez hat Lucynál.

- Látod, tudtam én, hogy… - kezdtem, ám a csaj belém fojtotta a szót.

- Ne. Csak… fogd be.

Elindult a bejárat felé, mire elmosolyodtam, s már húztam is volna utána, amikor megéreztem, hogy valaki hozzáér a hátamhoz. Megfordultam: Ken fájdalmasan nézett rám.

- Nincs itt. Szerinted csak…?

A kiskutyaszemekkel általában nincs bajom, ha egy nőnemű használja őket rajtam. A nyomorékok azonban más lapra tartoznak.

Elmosolyodtam.

- Várd meg, addig én megveszem a jegyeket. Később csatlakoztok.

- De akkor…?

Bevetettem egyik leghatásosabb trükkömet – a bizalmat és őszinteségemet sugárzó mosolyomat.

- Nyugi, biztos csak sokáig szépítkezett. El fog jönni.

A gyerek erre megnyugodott. Ha én mondtam, akkor az igaz, nem?

- Oké. Veszel csokis drazsét? – kérdezte csillogó szemekkel. – Lucy is szereti.

- Naná. Te csak ne aggódj, én majd mindent elintézek… - biccentettem, majd, magam sem tudom, miért, talán az álcám miatt, megveregettem a vállát. – Dake papa gondoskodik mindenről…

Viszonozta mosolyomat, azzal a naiv hittel, amitől annyira ütnivaló képe lett.

- Köszönöm.

- Nem, Kenny, én köszönöm – nevettem fel, majd rákacsintottam, s hátat fordítottam neki. Na, van egy tippem, ki fogja ma álomba sírni magát…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés