Körbenéztem egy százas bolt után. Szinte azonnal láttam is egyet, tőlünk szemben, az utca túloldalán.

    – Maradj itt! – utasítottam.
   A lány szót fogadott, én pedig bementem a boltba. Iza tanácsaira emlékezve vettem egy szemhéjpúdert meg egy szemceruzát.
   - Ülj le! – mondtam a lánynak, mikor visszaértem hozzá és kinyitottam neki az anyósülés ajtaját. Ismét váratlanul ért, hogy a lány zokszó nélkül engedelmeskedett. Levettem a szemceruza kupakját, hogy kiigazítsam a sminkjét. A lány erre sem szólt semmit. Az utóbbi időben egyáltalán nem ilyennek ismertem meg és a hallgatása valamiért nyugtalanítani kezdett.
   - Kérdezhetek valamit? – törte meg a csendet a lány és legnagyobb bosszúságomra érezte, hogy fellélegzem.
   - Kérdezz – mondtam, miközben már a szemhéjpúdert használtam. Biztos voltam benne, hogy számon fog kérni. Már szinte hallottam is a hangját: „Megmondanád, hogy mi a fenét akarsz ezzel? Mi a francért fogok úgy kinézni, mint egy csinoskodó kis ribi?!”
   - Hol tanultál meg sminkelni? – kérdezte legnagyobb meglepetésemre. – Nem igazán nézem ki belőled, hogy sminkmesternek készülsz… - mondta és kinyitotta a szemeit, mire én belenézhettem a borostyán színű szempárba. Azokból nem tudtam kivenni semmit az őszinte kíváncsiságon kívül.
   - Izával sokszor kellett információkat szereznünk. – mondtam kelletlenül, mintha a lány kényszerítene arra, hogy válaszoljak. – Nagyon tehetséges abban, hogy bármikor, bárkiből kiszedjen bármit, még csak meg se kell erőltetnie magát. Sokszor figyeltem sminkelés közben. Egyszer aztán a kezembe nyomta a szemceruzát, te jössz – mondván. Azóta én sminkelem… sminkeltem. – újra belenéztem a szemébe és ekkor tudatosult bennem, a kezem a halántékához ért. Gyorsan elkaptam róla és elfordítottam a tekintetem. Nem akartam, hogy belém lásson, már így is sokat tudott rólam.
   - Kész vagy – mondtam és hátrébb léptem, hogy lássam a művemet. – Gyönyörű vagy! – szaladt ki a számon, mire magamban elkáromkodtam magam.
   Ha nem figyelek magamra, még a végén…
   - Tényleg? – kérdezte a lány, láthatóan felderülve. Megnyugtató volt, hogy még mindig a régi.
   - Nem, de elmegy egynek – visszakoztam. A lány arcáról a vidám mosoly olyan gyorsan eltűnt, mintha ott sem lett volna. – Na, én megyek be előbb - közöltem vele a tervemet. -, rendben? – tettem hozzá gyorsan, mert félő volt, hogy a kulcsszereplőm még a végén benne hagy a slamasztikában. - Kb. 2 perc múlva gyere utánam – mondtam és megindultam a söröző felé. -, majd ülj le mellém! Ha valami baj lenne, óvatosan – hangsúlyozom, óvatosan – rúgj meg.
   - Oké – bólintott a lány. – De mégis mit kell tennem? Azt az egyet még nem árultad el.

   Egy pillanatig kérdőn néztem rá.
   - Információt kell szereznünk a táskádban levő lapon szereplő nevek tulajdonosairól – mondtam. Mintha valami mást kéne csinálni…
   Bementem a kocsmába és megpróbáltam kiverni a lányt a fejemből. Most csak azzal kellett foglalkoznom, hogy minél elbűvölőbb legyek. Körbenéztem, majd leültem a pult mellé. Hirtelen hatalmába kerített az ismerős borzongás: egy vámpír volt a közelemben. A pultos lány – aki, bár nem volt az ízlésem – elég csinos volt. Döbbenten néztem rá, mikor rájöttem, hogy az ő jelenlétét éreztem.
   - Mit hozhatok? – kérdezte.
   - Egy kólát – feleltem, majd a zsigereimben megjelent egy másik furcsa érzés: Nóri belépett a csehóba. Minden pasi, aki a helyiségben tartózkodott, a lány felé fordult – kivéve engem. Bár a hosszú kabát szinte mindent eltakart, egyet azért nem: Nóri lábait és az én sminkemmel elérhettük azt a hatást, amit vártam. Elmosolyodtam és belekortyoltam a kólába.
   - Mit adhatok? – kérdezte ugyanolyan kedvesen a felszolgálólány, mint tőlem.
   - Egy kólát kérek – mondta a lány. A hangja egyáltalán nem remegett, pedig neki is tisztában kellett lennie a csapos kilétével, s a testéből magabiztosság áradt. Ez a lány egyre jobban meglep…
   - Na és nem fárasztó egy ilyen helyen dolgozni? – szegeztem neki a kérdést a pultos csajnak, csak hogy beindítsam a beszélgetést a legelbűvölőbb mosolyommal az arcomon.
   A lány megsemmisítően nézett rám, amiből rájöttem, hogy mindent tud. Hát, persze, hisz vámpír és nem mellesleg gondolat-olvasó!

   - Információk kellenének az eltűnésekről! – mondtam fojtott hangon.
   - Megőrültél?! – sziszegte. – Gyere velem! – folytatta, majd hangosan hozzátette: - Miki, átvennéd egy kicsit?

   - Persze – válaszolta a férfi, s én rácsodálkoztam a tényre, hogy egy ember.
   Szilvi – az egyik informátor a lapról – megkerülte a söntést és elindult a kocsma hátulja felé. Nórira néztem; a lány biztonságban volt, Mikivel beszélgetett. Reméltem, hogy megpróbál belőle is kihúzni néhány infót, hátha feltűnt a pasasnak valami. Hirtelen befurakodott a fejembe egy fura gondolat, de elhessegettem. Amíg a lány a pasival diskurál, addig biztonságban van. Ez megnyugtatott.
   Szilvi bevezetett egy raktárba, bezárta mögöttem az ajtót, majd szembefordult velem.
   - Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdezte.
   - Izabella adta meg a neved – válaszoltam. – Légy szíves, segíts! Mit tudsz az eltűnésekről?
   - Csak annyit, hogy mindenki veszélyben van. Legyen az Bizalmas, Semleges, vagy akár ember, sőt vadász.
   - Nincs semmi nyom?
   - Ha lenne, szerinted az itteni vadászok már nem tettek volna valamit?! – kérdezett vissza gúnyosan.
   - Nem így értettem. – mondtam. - De az egyszerű rendőrök nem feltétlen veszik észre a nyilvánvalót.
   - Semmi nincs. Se az emberek, se a vadászok, sőt, még a Bizalmasok se tudnak semmit.
   - Ezt egyszerűen nem hiszem el – mondtam elgondolkodva. – Valaminek lennie kell!
   - De látod, hogy… - elhallgatott, s alig már én is hallottam az okát: valaki közeledett a raktár felé.
   Szilvi egy tizedmásodperc alatt magához rántott és a számra tapasztotta a száját, hogy az illető ránk nyisson és világosan tudja, mit műveltünk az eldugott helyiségben.
   Miki benyitott a szobába, mire mi elugrottunk egymástól.
   - Óóó… öhm… - dadogta a férfi. – Nem tudtam, hogy ti…
   - Zack már amúgy is indulni készült, ugye? – nézett rám a lány, miközben a keze fejével megtörölte a száját.
   - Öhm… - tettettem a hülyét. – Hát persze. Szilvi – mondtam köszönés gyanánt és egyenesen az ajtó irányába mentem. Nóri rám nézett miközben az ajtóhoz mentem és leesett neki a tantusz.
   Már a kocsiajtónak dőlve álltam, cigivel a kezemben, mikor végre utolért.
   - Mit sikerült kiderítened? – kérdezte és úgy helyezkedett, hogy a cigi füst ne felé szálljon.
   - Semmit – válaszoltam őszintén és kifújtam a füstöt. - És neked?
   - Semmi. Senki nem tud semmiről – fordult el tőlem, majd hirtelen ismét vissza hozzám. - Remélem elég jól érezted magad a raktárban – mondta csípősen, mire felvontam a szemöldököm.
   - Ott szedtem ki Szilviből az információt – közöltem a lánnyal. Nem értettem, hogy mi a baja.
   - Meg, úgy látszik, nem csak azt – nézett jelentőség teljesen a számra.
   Homlokráncolva néztem rá.
   - Mi van?
   - Légy szíves ne nézz hülyének! - emelte fel a hangját a lány. - Legalább a rúzs nyomát letörölhetnéd!
   Gyorsan eltűntettem a nyomot a számról és elhajítottam a cigi csikket.
   - Még be kell mennünk a központba, úgyhogy induljunk! - nyitottam ki az autó ajtaját. – Szállj be!

 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés