Nóri

 A karácsonyi parti – második felvonás

   Szinte menekülnöm kellett a közeléből. Még mindig azon voltam, hogy minél kevesebb időt töltsek vele kettesben és ha csak tehettem, igyekeztem inkább kerülni őt. Ha meg mégis kénytelenek voltunk együtt dolgozni, mint például a buli előkészületénél, akkor is megpróbáltam a legnagyobb távolságot tartani kettőnk között. S lássuk be, erre egy gardrób nem alkalmas… 
   Gyorsan elindultam inkább az emeleti szobák egyike felé, hogy végre kiüríthessem a fejem, de egy kéz megállított.
   - Hé! – szólt rám Dóri, de én elmentem mellette, mintha puskából lőttek volna ki. – Nóri! Most meg hova mész??

   - Öltözni, de gyere már! – mondtam megragadva a karját és beráncigáltam magammal a központ egyik harmadik emeleti vendégszobájába. A szoba tökéletes volt; majdnem úgy nézett ki, mint egy hotelbeli társa: középen volt egy hatalmas, baldachinos ágy, egy kétajtós szekrény, egy komód egy éjjeliszekrény és egy asztal, ami körül két szék állt. Minden bútor diófából készült.
   A szekrényhez léptem; mikor fél 6-kor megérkeztem, a ruhát betettem oda, hogy ne legyen útban és ne piszkolódjon össze, így most az ott várt rám.
   - Mi történt? – kérdezte Dóri és leült az ágyra.
   - Majd később elmagyarázom – mondtam és a ruhát, amit fel akartam venni, letettem Dóri mellé az ágyra.
   - Van ennek valami köze Zack-hez? – nézett a szemembe Dóri.
   - Ig… - kezdtem, de aztán kirobbant az ajtó és nevetve besorakoztak rajta a többiek.
   Egy pillanatig nem fordultam feléjük; próbáltam olyan arcot vágni, hogy ne látszódjanak rajtam a kiborulás tünetei, majd mikor végül rájuk néztem, megállapítottam, hogy jól játszhattam a szerepemet, ugyanis egyik barátnőmön sem látszott semmi reakció, kivéve persze Dórit, aki együtt érzően nézett rám.
   - Hoztam hajvasalót – közölte Noémi és letette az asztalra, miközben Eszter és Anna nagy nevetésekkel lepakoltak az ágyra.
   - Milyen csinosak leszünk, emberek! – mondta Anna, miközben kinyitotta a táskáját, amiben a ruháit hozta.
   Elkezdődhetett az öltözködés. Ahogy végignéztem rajtuk, mosolyogva rájöttem, hogy ők a világ legjobb barátnői – legalábbis számomra. Mindenkire ráragadt a másik jó hangulata, így mire befejeződött a készülődés, már mindannyian hangosakat nevettünk bármilyen apróságon.
   Mikor aztán 8 előtt kiléptünk a szobából, mind nagyon is jól néztünk ki, bár nem öltöztünk ki, elvégre ez csak egy hétköznapi buli volt, ahol inkább lehetett csendben elbeszélgetni és ökörködni, na meg táncolni, mint csont-részegre inni magadat.
   Sanyi és Robi feladata volt, hogy kipakoljon az edzőteremből a fegyvertárba és oda, ahová csak tudtak, így csinálva helyet a táncolás és a technika számára.
   Sóhajtottam, mikor megláttam, hogy mennyi munkájukba került ez.
   Mikor leértünk az edzőterembe, nagyon sok ismerősbe botlottunk. És persze nekem kellett eljátszanom a bemutató szerepét.
   - Jó estét, hölgyeim! – köszönt oda Sanyi és bemutatott egy színpadias meghajlást, mire mindnyájunkból kirobbant a nevetés. – Oltári a buli! – fordult felém, kezével a zenei technika felé mutatva, amit Zack hozott tagnap.
   - Nem az én érdemem – kiabáltam túl a zenét. Homlokráncolva néztem vissza a számítógép felé. A környékén senki nem állt. - Nem láttad Zack-et? – kérdeztem Sanyi felé fordulva. Nem akartam most a fiúval összefutni.
   - Nem, de megkeressem neked? – nézett rám.
   - Ááá, dehogy, hagyd csak… - mondtam.
   - Oké. – bólintott kedvesen mosolyogva. - Ne aggódj, ha látom, mondom neki, hogy kerested… - mondta és eltűnt a tömegben.
   - Ne… - szólaltam meg, de a mondat végét már csak a fiú hátának motyoghattam el. -…nem kell, nem fontos.
   Hogy a fene egye meg!!
   - Miért kell neked a srác? – kérdezte Eszter. – Hisz’ utálod, nem? – nézett egyenesen a szemembe.
   - Még szép! – De azért tényleg, valóban utálom?? – Csak nem akarok vele összefutni… - motyogtam.
   - Hát, nem igazán ez jött le… - tette hozzá Anna.
   Aztán a keverőpultnál megjelent Sanyi és bejelentette a hangszóróba:
   - Ééés hölgyeim és uraim, kezdetét veszi a hógolyó-csata!! Akiket érdekel, várjuk az udvaron!!
   Nevetve néztem a többiekre.
   - Jól hangzik, nem? – kérdeztem, de már láttam is, hogy őket ez nem igazán érdekli. Ez alól kivételt képezett Dóri és Noémi. – Megyünk? – kérdeztem tőlük végül.
   - Még szép és legalább megfürdetlek! – ígérte Noémi.
   - Persze ha el tudsz kapni! – nevettem.
  és akkor megpillantottam Zack-et. Ott állt a hátsó ajtó mellett és Ezékiellel beszélgetett. Pont mellettük kellett volna elhaladnunk és a gondolatra hirtelen lefagytam. Nem tudtam egy tapodtat se arrébb mozdulni.
   - Mi az? – kérdezte Dóri, de nem válaszoltam. – Nóri, itt vagy még?
   - Persze -–motyogtam inkább magamnak, semmint neki. - Csak… - megakadtam. El akarom mondani, hogy mit is érzek? Hogy mi játszódik le bennem, valahányszor a közelemben tudom a fiút? Nem. Még nem állok rá készen… - Mindegy, nem fontos – ráztam meg végül a fejem.
   Nagy levegőt vettem, majd elindultam a hátsó kijárat felé, ami az edzőterem végéből nyílt. A tömeg miatt közvetlenül Zack mellett kellett elmennem és hirtelen - egy kósza fuvallatnak köszönhetően – megcsapott a dezodorának friss illata. Egy pillanatra minden megszűnt körülöttem és kényszerítenem kellett magam, hogy kitisztuljon a kép.
   Mikor már a belső udvaron álltunk, a friss levegő eltűntette az orromból a jellegzetes illatot. De – sajna – a fejemből nem volt képes.  
   Mikor aztán végre felállt mind a két csapat, elkezdődhetett az igazi "harc". A szabályok nem voltak bonyolultak, bár azért mi, lányok kaptunk némi könnyítést: ahhoz, hogy egy lány kiessen, meg kellett fürdetni, viszont ahhoz, hogy egy fiú kiessen, "csak" a földre kellett teperni.
   Elgondolkoztam azon, hogy tényleg könnyítés-e ez a lányoknak, ugyanis nem voltam róla teljesen meggyőződve.
   A hócsata persze nem lett volna olyan nagy szám, de így, ezekkel az apró változásokkal már mindenki élvezhette. Na jó, voltak olyanok, akik nagyon élvezték a dolgot és itt inkább a fiúkra gondolok, mint a lányokra.
   Viszont az is nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az a harc inkább tessék-lássék alapon működik, semmint normálisan. Ezt bizonyították a lányok sikolyai és az is, hogy pár perc alatt sokkal több lány végezte a hóban, mint fiú.
   Körülbelül 10 perce szórakoztunk a havon, mikor Noémi megmentett Sanyitól és a fürdetésétől egy jól irányzott dobással, bár ezért "súlyos" árat fizetett: helyettem a srác őt kergette meg és végül ki is ejtette – megfürdetéssel.
   Nem kellett hozzá sok idő, hogy a lányok közül már csak én és Rebeka maradtunk. Egy fél perccel később pedig már csak én, ugyanis Rebekát megfürdette a hóban a barátja.
   Az egyik rododendron bokor mögött térdeltem, kiszemelve a következő "áldozatomat, akivel végezni fogok", mikor egy furcsa nevetés elterelte róla a figyelmem.
   - Őt csak bízzátok rám! – hallottam egy hangot, mire a fiúk tipikus izgatott nevetést hallattak. Beláttam: felesleges egy bokor mögé bújnom, mert az összes fiú kivonult oldalra és kettesben hagyott miket a pályán. Egymásra néztünk, s már mindenki tudta, hogy nem lesz egyszerű menet.
   - Gyertek azonnal! – hallottam Robi hangját, aki berohant a többiekért, hogy kihívja őket is. - Mindenki! Nóri Zack ellen harcol!
   Némán figyeltem, ahogy mindenki – köztük Mara, Kornél és Ezékiel –, felsorakozik egymás mellett és kört alkot körülöttünk.
   - Készülj, Takáts! – mondta Zack. Kiéreztem a hangjából a fenyegetést, de nem vettem komolyan. Tudtam, hogy ha Kornél itt van, szabálytalanságot nem követ el.
   Magamban elhúztam a szám. Kornél előtt nem tehettem semmit, pedig itt lett volna a nagyszerű alkalom, hogy megbosszuljam azt a majdnem csókot, így nem vehettem véresen komolyan a dolgot.
   - Mit szólnál a vadász-vadász ellen? – kérdeztem hirtelen. Így a dühöm egy részét mégiscsak kiadhattam magamból, még ha csak ilyen alacsony szinten is. – Mutassunk valamit a nézőknek!
   - Én nem bánom – ha te sem – mondta halkan.
   Egy darabig még farkasszemet néztünk egymással, majd szinte hajszálra pontosan, egyszerre mozdultunk: mikor Zack előre ugrott, én hátrább léptem, mire Zack irányt változtatott és felém vetődött, de én egy kézenátfordulással megoldottam a problémát. A közönség tapsolt.
   - Na, ki a jobb? – kérdeztem, de csak azért, hogy húzzam őt. Tudtam, hogy egyáltalán nem vagyok jobb nála, sőt, szerintem még rosszabb is.
   Huss. Egy hógolyó süvített el a fejem felett.
   - Mellé! – mondtam a hógolyó után nézve.
   - Nem hinném – hallottam a hangját. Mire pedig akár csak a gondolat is megszülethetett volna a fejemben, már le is döntött a lábamról.
   - Ááá, ez kevés volt – hallatszott egy hang a tömegből: Sanyi ezek szerint lemondott rólam.
   A lábammal leborítottam magamról a fiút és felpattantam. Ziháltam, de még mindig nem vettem véresen komolyan a dolgot, s úgy tűnt, Zack sem. Mind a ketten tudtuk, hogy ez csak amolyan tessék-lássék csata.
  és így, pontosan ugyanolyan szinten küzdöttünk egészen addig, míg Kornél meg nem elégelte a dolgot.
   - Na, jó, elég! – lépett közelebb hozzánk, mire mind a ketten felegyenesedtünk. - Már mind idefagytunk, jó lesz bemenni.
   Ziháltam, kipirultam, s patakokban csorgott rólam az izzadság és mégis: sosem voltam még ilyen boldog. Végre már nem csak arra tudtam emlékezni, hogy mennyire utál, vagy a beszólásaira. Végre történt valami, amire szívesen emlékezhettem vissza.
   Miközben bementünk a házba egy óvatos pillantás erejéig fürkészőn néztem Zack arcát: megjelent rajta egy olyan mosoly, amelyet még sose láttam rajta. Egy őszinte, szívből jövő mosoly. Olyan, aminek a hatására a szívem gőzkalapács módjára verdesni kezdett és a hosszú, végtelennek tűnő másodpercig csak álltam és bambán bámultam rá.

   Most nem kaptuk el a tekintetünket, megijedve a másiktól. Rájöttem, hogy mind a ketten tisztában vagyunk vele, mi történt: a kettőnk között húzódó fal kezdett eltűnni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés