Nóri

Furcsa érzések

   A többieket lerázva szinte rohanva visszamentem a vendégszobába. Teljesen felesleges volt, hogy Zack mind a kettőnket nevén nevezzen ahhoz, hogy kristálytisztán tudjam, ki az idegen lány. Elég volt egy pillantást vetnem Zack arcára és máris rájöttem, hogy csak Iza lehet.
   Feldúlt a lány és Zack kapcsolata. Az elmúlt 3 hónapban egyetlen egyszer sem láttam olyan felhőtlen arcúnak a fiút, mint mikor Iza a kezét fogta. S ez – valamiért – szíven vágott.
  Abban a pillanatban rájöttem, hogy azért fájt annyira, mert a lényem egy része vonzódott a fiúhoz. De csak egy egészen apró része!!
   Halk kopogtatást hallottam. Odamentem az ajtóhoz, s az lépett be, akire a legkevésbé sem számítottam: Ezékiel.
   - Zavarhatlak? – kérdezte félszegen és megállt az ajtóban.
   - Persze – mondtam és megpróbáltam a nyugodt és nem a zaklatott arcomat mutatni, aki legbelül voltam. – Ülj le! – mutattam egy székre.
   Elfordultam, hogy ne lássa az arcom, odasétáltam az ablakhoz és kinéztem rajta. Teljesen felesleges volt, ugyanis a szoba a lámpa fényének köszönhetően visszatükröződött az üvegen, így semmit nem láttam a kinti világból.

  Hallottam amint Ez bezárta maga mögött az ajtót, majd a mutatott székhez ment és óvatosan leült rá.
   - Tudod, ilyenkor tudlak csodálni – mondta nagyon halkan.
   Visszafordultam hozzá.
   - Mikor? – kérdeztem.
   - Mikor legszívesebben üvöltenél, de mégis nyugodt maradsz. – mondta a szemembe nézve. - Nem mindenki lenne rá képes.
   - Nem tudom, miről beszélsz – ráztam meg a fejem, de már tudtam, hogy hiába: Ezékiel – vámpír lévén – gondolatolvasó, így tisztában volt vele, hogy hazudok.
   - Erről Zack-nek kéne beszélnie neked, de…
   Elhallgatott. Tudtam, hogy miért: vámpír volt, s tilos volt beszélnie mások gondolatairól. Nem adhatta ki őket egy másik személynek. Már-már megszólaltam, mikor felemelte a kezét és újra belekezdett.
   - Iza csak egy barát a számára – mondta végül. - Nem több és Iza számára sem több Zack, bármit is tegyenek egymással. S ez nem fog változni. Ezt onnan tudom – válaszolta meg a hangosan fel nem tett kérdést. -, hogy kristálytisztán látom rajtuk, a gondolataik nélkül. Meg hogy – tette hozzá mosolyogva. -, ismerem már a legjobb barátomat.
   Hallgattam egy darabig, hogy a hangom normálisan csengjen, mikor megszólalok.
   - Nézd – mondtam. - Zack azt csinál, amit akar – még ki se ejtettem a végét, már el is átkoztam magam némán, amiért kimondtam azokat a szavakat, amelyekkel beismerve, hogy egyáltalán nincs így. – Elvégre még csak barátok se vagyunk… - érveltem, s ezzel mind a kettőnket próbáltam meggyőzni.
   - Ebben azért nincs igazad… - csóválta meg a fejét lassan Ez.
   - Mindegy. – legyintettem. - Most pedig, ha megbocsátanál, visszamegyek bulizni.
   - Menj csak – bólintott.
   Utáltam, hogy Ez pont azokat a szavakat mondta ki, amelyeket nem akartam hallani. Elvégre nem voltam vak: jól tudtam, hogy Zack utál. S most jön Ez, aki azt mondja, hogy én és Zack inkább vagyunk barátok, mint ellenségek.
   Megráztam a fejem. Lehetetlen volt.
   Visszamentem az edzőterembe és a barátaimat kerestem. Döbbenten néztem, hogy mindenki táncol, pedig senki sem egy táncbajnok. Ármin Annával, Félix Eszterrel, Robi Enivel, Sanyi Noémivel lassúzott, egyedül Dóri nem bulizott. Odamentem hozzá.
   - Minden rendben? – kérdezte Dóri.
   - Persze – mondtam és elnéztem a lányokat. Meghökkenve vettem észre, hogy a barátnőim abban a világban találták meg pasi-jelöltjüket, amelyikről még csak tudniuk sem lenne szabad.
   - Ugye tudod, hogy nagyon rosszul hazudsz?
   - Tudod, Zack… – sóhajtottam lesütött szemekkel, de mikor felemeltem a fejem és elnéztem Dóri mellett, megláttam a fiút. A torkomra forrott a szó, csupán annyitól, hogy észrevettem őt. De aztán...
   Valami nem stimmelt. Homlokráncolva néztem körül, hogy rájöjjek, mi is az. Majdhogynem tátva maradt a szám, mikor felfogtam: Iza az egyik, számomra ismeretlen sráccal táncolt és Zack úgy állt a sarokban, mintha most azonnal rá akarná vetni magát az idegenre. Ezeket látva úgy éreztem, megforgatják bennem a kést.
   Nem akartam látni, ahogyan Zack néz. Nem akartam látni az indulatot, amit Iza és a srác váltott ki benne. Ha csak láttam, rám tört a féltékenység. Ezt viszont nem akartam.
   Féltékeny lenni egy lányra, csak mert van valaki, aki úgy néz rá. Úgy, akár egy nőre szokás, vagy egy barátnőre és nem csak egy jó fej lányra a szomszédból, vagy egy barátra.
   Lesütöttem a szemem és elfordultam. Eleget láttam. Hirtelen azonban fura érzésem volt, s felemeltem a fejem, amit szinte azonnal meg is bántam.
   – Jaj! – jajdultam fel, mikor láttam, hogy Zack elindult felém. – Én lelépek! – jelentettem ki gyorsan és megpróbáltam elslisszolni, de egy kéz megragadta a csuklóm.
   - Ha csak menekülsz – mondta Dóri -, soha nem lesz nyugtod. Beszélj vele! - majd mikor látta az arcomon a kétkedést, hozzátette: - Itt leszek.
   Még annyi időm se volt, hogy átgondoljam a dolgokat, mikor a fiú hirtelen mellettem termett.
   - Figyelj - lépett oda hozzám és túlkiabálta a szinte üvöltő zenét. -, szerintem, most kellene feloszlatni a bulit, míg nem lesz vészes a dolog – szólt Zack. Az arca zárkózott volt, a szemében azonban még mindig láttam a haragot, azt nem tudta elrejteni.
   - Nem én tehetek róla, hogy összevesztél a barátnőddel! – szúrtam oda, azt se tudva, hogy mit mondok, mire pedig átgondoltam, már késő volt.
   - Mi van? – nézett rám zavartan.
   - Ha gondjaitok vannak, az nem tartozik a bulira! – kiabáltam bele az arcába, miközben éreztem, hogy elvörösödöm. – Mindenki jól érzi magát, úgyhogy semmit nem fújok le! Ha nem tetszik, le lehet lépni!
   - Meghülyültél?! – kérdezte, s szemöldök ráncolva nézett rám. – Neked mégis mi a fene bajod van?
   - Nekem?! – visítottam, amivel még saját magamat is megleptem. - Neked mi a bajod velem? – pufogtam dühösen és belenéztem a szürke szemébe. Abból csak értetlenséget tudtam kiolvasni. Legalább a harag eltűnt…– De tudod, mit? – váltottam hirtelen. - Nem is érdekel! Oszlasd csak fel a bulit! Tojok rá! – lábujjhegyre álltam, hogy ezt az utolsó mondatot szinte tényleg szó szerint a képébe ordíthassam, majd megfordultam, hogy elinduljak kifelé a tömegből, de Zack elkapta a kezem és visszarántott. Elvesztettem az egyensúlyomat és egyenesen nekiestem a mellkasának. Reflexből ellöktem magam tőle.
   - Itt maradsz és elmondod, hogy mi borított ki! – sziszegte, miközben még mindig a karomat szorongatta.  
   - Naná, majd te leszel az, akinek kiöntöm a lelkem – mondtam maró gúnnyal. Abban a pillanatban mindent utáltam a fiúban, még a zselét is a fején.
   Kénytelen voltam a gúnyt, a haragot és a szurkálódást használni, ha nem akartam ott, mindenki szeme láttára elsírni magam, csak azért, mert… Mert egy hülye bunkó, egy azok közül, akik csak az OLYAN lányokat veszik észre…
   Összeszorítottam a fogam, hogy nehogy elsírjam magam és kerültem a tekintetét. Ehhez azonban neki is akadt egy-két szava.
   - Ne aggódj, nem engedlek el addig, amíg el nem mondod - szorította meg a kezem, de annyira, hogy az már fájt. Felszisszentem - Ja és csak szólok, hogy elég rossz időpontot választottál a hülyeségedre.
   - Nahát, csak nem összeveszett az álompár?! – kérdeztem egyáltalán-nem-érdekel hangon.
   Láttam, hogy az arca egyre jobban elsötétedik, s már tudtam, hogy ha így folytatom, komoly bajba keverhetem magam. De bíztam abban, hogy mindenki előtt csak nem mer bántani egy lányt.
   A vitánk kezdett feltűnni a tömegnek, s már sokkal többen álltak egyhelyben körülöttünk és figyeltek bennünket, mint akik táncoltak.
   Ez valószínűleg neki is feltűnt, ugyanis gondolkodva nézett rám.
   - Ki ne találd! – kiáltottam, bár fogalmam se volt, mire értettem.
   Hirtelen lehajolt, fellendített a vállára és a kiabálásommal s rúgkapálásommal mit sem törődve, megindult a lépcső irányába.
   - Tegyél már le! – kiabáltam torkom szakadtából, de ő még csak meg sem állt, nemhogy szólt volna valamit. S legnagyobb döbbenetemre, senki sem kelt a védelmemre.
   Na, ennyit a barátokról…
   Az irányból ítélve rájöttem, hogy hova visz és megdermedtem.
   Ilyen a fasorba sincs…
   Belépett a központ egyik hálószobájának az ajtaján és bevitt a fürdőszobába.
   Átfutott a fejemen a gondolat, hogy mit is lehet tenni egy fürdőszobában egy fiúnak és egy lánynak, s ettől a dermedtségem elszállt, s még jobban kapálóztam, mint eddig.
   - Fejezd már be! – szólt még egyszer rám fenyegetően, de én nem hallgattam rá.
   Aztán hirtelen megnyitotta a zuhanyzó csapját, s egy határozott mozdulattal ruhástól, mindenestől alátett a vízsugaraknak, s a saját testével lefogott, így akadályozva meg, hogy kiszabaduljak a jéghideg víz alól.

 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés