Zack

Az első gondok

   A megbeszélés után mindenki elhagyta a könyvtárat. Nóri után néztem, ahogy Rebeka támogatásával indult vissza a szobájába. Kornél még mindig nem engedi haza a lányt, pedig már négy nap is eltelt a támadás óta.
   - Beszélhetnék veled? – lépett oda hozzám Iza.
   Sóhajtottam.
   -  Nézd, most nem vagyok kapható egy mély…
   - Nóriról – vágott a szavamba a lány. – Róla kell… beszélgetnünk.
   Hirtelen elöntött a düh. A központ közepén akarja megbeszélni velem Nóri ügyét?!
   - Iza, ez most nem épp a legmegfelelőbb időpont, hogy…
   - Tudom, mit érzel iránta! – mondta ki egy szuszra.
   - Gyere csak velem! – rántottam be vissza a könyvtárba, majd becsaptam mögöttünk az ajtót. Hála a jó Istennek, a helyiség üres volt.
   - Mi az, hogy tudod, hogy mit érzek iránta? – néztem rá értetlenkedve. Ki ne találd, hogy rájöttél…
   -  Jaj, istenem, csak azt tudnám, mi a fenének próbálod tagadni a nyilvánvalót! – csattant fel a lány.
   - Mi a fenéről beszélsz?! – emeltem fel én is a hangerőt, de vigyázva, hogy ne legyek túl hangos, nehogy kihallatszódjon a könyvtárból. - Nekem egyáltalán nem tetszik az a lány! Miért nem tudja ezt senki felfogni?!
   - Azért, édesem, mert mindannyian látjuk az igazságot. – mondta Iza halkan. - Ti ketten vonzzátok egymást. Nem vetted még észre, hogy mindig ott vagytok egymás közelében?
   - Ez egyszerűen hülyeség! – foglaltam össze a véleményem. - Dehogy vonz engem a lány! Honnan veszed ezt a marhaságot?
   - Látok, édesem, látok. Most is kiborultál, amiért a lánynak baja esett…
   - Nem vagyok kiborulva… - vágtam közbe.

 - Nem bírod elviselni a gondolatot, hogy ez a te hibádból történt, ami hülyeség…
   - Ez nem igaz…
   - És - emelte fel a hangját. -, legszívesebben a pokolra küldenél csak azért, mert összeszólalkoztam vele.
   - Na ide figyelj, most mondom el először és utoljára! – álltam elé türelmem vesztve. – NEM tetszik a lány és HA tetSZENE, akkor SEM tetszHETNE! Ő is vadász meg én is az vagyok. És itt a történet vége. Még csak barátok se vagyunk. Át akarom tőle venni a helyét a csapatban. Rá mindenki zokszó nélkül hallgat! És nekem ez kell. És pont. Még hogy vonzódunk egymáshoz…!! – emeltem az égre a tekintetem. - Ekkora sületlenséget! Ez egy hatalmas nagy hülyeség!! Mégis mi tetszene benne?? Az alakja vagy a modora? Még csak nem is szép!
   - Akkor miért vagy még mindig hullasápadt?! – kiabált vissza Iza. – Miért reszketsz még mindig, szó szerint?? És miért van az, hogy mindig ott van a lány az agyad egyik eldugott részében? Erre válaszolj!
   - Mi az hogy „az agyam egyik eldugott részében”? – kérdeztem értetlenkedve. – Mégis mi a fenéről beszélsz?
   - Arról édesem, hogy a múltkor, mikor nálad aludtam, hallottalak beszélni álmodban. Ha nem tetszik a lány, akkor miért mondogattad a nevét? – kérdezte karba tett kézzel.
   Ezzel megfogott. Az álmaimban ugyanis túl sokszor jelenik meg, de nem engedhettem, hogy ez a tény túl nagy jelentőségre tegyen szert.
   - Te most féltékeny vagy? – kérdeztem döbbenten, de csak azért, hogy a figyelmét eltereljem.
   - Drágám, ezt már rég megbeszéltük – mondta, majd suttogásba fogott. – Mind a ketten tudjuk, hogy mi nem járunk. Kavarunk. Ha jól esik a dolog, akkor megtörténik. És ennyi. Érzelmekről szó sincs – visszavett a normál hangerejére. – Kettőnk között semmi nem lehet, hisz’ vadászok vagyunk, vagy nem?
   - De – bólintottam. - Csak akkor nem értem, hogy miért zavar ez téged…
   - Drágám, engem csak az zavar, hogy veled mi van. Bár azt megjegyzem, hogy nekem hazudhatsz, mert ugye ki vagyok én neked? Csak egy barát, aki jót akar neked. De legalább magadnak ne hazudj…
   - Én nem hazudok sem magamnak, se senkinek: nem tetszik a lány – mondtam minden egyes szót gondosan artikulálva és hangsúlyozva. És bárcsak én is elhinném…
   - Te tudod, de remélem tisztában vagy vele, hogy ha most még nem is tetszik neked, meg nem is az eseted, de egyszer majd eljön az idő, hogy az lesz… - mondta és odalépett a könyvtár ajtajához. Már azt hittem, kimegy, de még utoljára visszafordult és a szemembe nézett. - Ja és csak egy megjegyzés: ha valamit nagyon-nagyon tagadunk, az az ellenkezőjét jelenti - mondta.
   Utoljára még egyszer rám nézett, majd kiment a könyvtárból és bezárta maga mögött az ajtót.
   Lerogytam egy székre és a tenyerembe támasztottam a fejem. Döbbenten jöttem rá, hogy igaza van. Most még nem tetszik a lány, de ez napról napra változik. Már nem is annyira utálatos, mint volt, már nem is annyira… Egyre jobban és jobban vonzódok hozzá! Pedig én azt annyira nem akarom! Csak hát az rohadtul nagy szívás, ha az agyad meg mélyen belül a… - a szíved? a tested? – egész mást akar…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés