Zack

Szabályszegés után

   Nóri ezek után már nem okozott gondot nekünk. Az éjszakai buli pedig másoknak, bár mivel csak a mi "kis" csoportunk volt az egyetlen vendég a szállásunkon, így ez nem igazán tényálló feltevés.
   Másnap reggel persze mindenki majdnem belefejelt a reggeli tányérjába az álmosságtól, kivéve a Nyanyát. Ő fennhangon mesélte fűnek-fának, hogy milyen jól kialudta magát, meg milyen jót tett neki a friss, hegyi levegő. Ilyenkor nagyon vigyáztunk Józsival, hogy még véletlenül se találkozzon a tekintetünk.
   Miközben a virslimet vágtam fel a villámmal, a buli legemlékezetesebb képei villantak át az agyamon: amikor lefogtuk Marcit és két üveg sört borítottunk le a torkán; amikor az egyik csaj fejébe szállt a második üveg sör és felpattant a kerti padra, majd iszonyatosan fa hangon elkezdett énekelni; amikor valaki meglátta, hogy Imi meg Erika jönnek ellenőrizni, mire mi az összes sörösüveget bedobáltuk egy bokor mögé, hogy ne legyen feltűnő, majd túlságosan is ártatlan fejjel fogadtuk a tanárokat. Viszont az is igaz, hogy közben bentebb az erdőben jó páran azon fáradoztak, hogy a részegebb emberkék még véletlenül se bukkanjanak elő; mikor hajnali két órakor Erika, Imi meg Bence csatlakozott a bulinkhoz és csak a szerencsén múlott, hogy nem vették észre a piát; mikor Marci háromkor pont annak a bokornak akart nekidőlni, ami mögé bedobáltuk a piát meg az üres üvegeket és keresztülesett rajta, egyenesen rá az üvegekre, s hála az égnek, hogy pár karcolással megúszta a dolgot és mikor négykor még az elhajigált üvegeket kellett összeszednünk és megtiltották nekünk a további bulik szervezését.
   Felemeltem a fejem, s egyből Nóri kutató tekintetébe néztem. Egy hosszú, végtelennek tűnő pillanatig csak néztünk a másik szemébe, majd Nóri Eszter felé fordult.
   - Kár, hogy nem rendezhetünk még bulit – sóhajtott Marci és meglengette a villáját a rászúrt virslivel együtt.
   Ránéztem a haveromra. Karikás volt a szeme és úgy ráncolta a homlokát, mintha valaki kalapáccsal püfölte volna a dobhártyáját, valahányszor hangosabban szólaltak meg körülötte.
   Elfojtottam a nevetésem. Ami engem illetett, egész jól bírtam a piát egészen addig, amíg valaki meg nem kínál egy pohár pezsgővel. Ott aztán végem van. A többi alkoholt azonban jól bírom, s most se volt semmi bajom, pedig nem egy rekesz sört vásároltunk be a bulira.
   - Én nem csodálkozom azon, hogy megtiltották – mondta Józsi egy hatalmas nagy ásítás közepette.
   Mindannyian totál kómások voltunk, mivel sokat mondok, ha három órát aludtunk.
   Ekkor a Nyanya befejezte a reggelijét, majd kijelentette, hogy egy fél óra múlva mindenki legyen a tábortűz helyénél.
   Nagy nehezen feltápászkodtam és az ajtó felé indultam. Épp akkor értem oda, mint Nóri. Intettem a kezemmel, hogy menjen előre nyugodtan, ő azonban nem mozdult. Ránéztem. A tekintetében volt valami, amit nem tudtam megnevezni, s amit a legkevésbé sem értettem. Majd magához tért, elpirult és kiment az étteremből.
   Mikor már a faházunkban voltunk, Józsi végignyúlt az ágyon, Marci pedig épp valami fejfájás elleni gyógyszer után kutatott a táskájában. Egyet gondoltam, majd bementem az erdőbe az egyik kölcsön hamutartóval a kezemben.
   A hamutartót a szállásunk vezetőjének az irodájából kértem kölcsön, mivel a nő még a megérkezésünkkor kijelentette, hogy nem lesz belőle semmi baj, nem fog szólni a tanároknak, hogyha bemegyünk kérni egy hamutartót, csak ne dobáljuk szét a területen a csikkeket. Persze a tanárok ennek nem igazán örültek, de a vezető állta a szavát, s így minden gond nélkül cigizhettünk.
   Megálltam egy olyan helyen, ahová a tanárok nem igazán láthattak el, s rágyújtottam.
   Körbenéztem, s azon gondolkodtam, hogy mennyivel jobb, hogy nincsenek vámpírok a közelben. Nincs aggodalom, nincs idegesség. Végre élhetem azt az életet, még ha csak pár nap erejéig is, ami már születésem pillanatában elveszett.
   Mikor visszamentem a szobába, Marci és Józsi az ágyon feküdtek. Ránéztem az órára. A Nyanya fél kilencre rendelt oda bennünket, s most 8: 20 volt. Megráztam Józsi vállát, majd szóltam Marcinak, s végül mindenki elhagyta a házat.
   A Nyanya azonban csak meg akarta beszélni velünk az aznapi programot: újabb és újabb végtelenül unalmas múzeumot meg várat, történelmi- és irodalmi helyet fogunk megnézni aznap. Lemondóan sóhajtottam. Csak az az egy tartotta bennem a lelket, hogy a buszban kényelmes ülések vannak és hogy az út az egyik látványosságtól a másikig jó hosszú.
    Most azonban semmi érdekes vagy izgalmas nem történt velünk, úgyhogy a nap maga volt a dögunalom.
   A nap végére aztán nem kellett a bagázsnak kétszer mondani, hogy büntetésből 11-kor van a takarodó.
   A kirándulás harmadik napja ugyanúgy kezdődött, mint a második, azzal a különbséggel, hogy most már mindenki kialudta magát. Reggeli után azonban lesújtó hírt kaptunk: a fürdő, ami aznap délelőttre volt betáblázva, rajtuk kívül álló okok miatt be kellett zárni. A Nyanya magán kívül volt, hogy felborult a tökéletes útiterve. A környéken lévő összes látványosság fel volt osztva a kirándulás 5 napjára, az pedig, hogy messzebbre menjünk, a kiadások miatt szóba se jöhetett. Így aztán a délelőttünk szabad lett.
   Mindenki mást és mást tervezett: voltak, akik a közeli faluba mentek be bevásárolni, mások fürdőruhát vettek fel, leterítettek egy törülközőt így pótolva be az elmaradt strandot – talán mondanom se kell, hogy ők voltak a plázacicák. Megint mások a környék felderítésére vállalkoztak. Hozzájuk csatlakoztam.
   Épp a táborunk közepén álltunk és vártunk még pár embert, akik összecsomagoltak a „nagy útra”, amikor a tekintetem Nórira esett. A lány egy plédet vitt egy fa alá, s letelepedett rá. A fülébe tett egy fülhallgatót, majd hasra vágta magát, a levegőben összekulcsolta a bokáját és teljesen beletemetkezett a könyvébe, amit olvasott.
   Egy árnyék vetődött mellém, a földre.
   - Te meg kit nézel ennyire feltűnően? – kérdezte Józsi és odalépett mellém. – Ja, oké. – mondta, mikor tekintetével követte az enyémet és meglátta a lányt. Hirtelen felém fordult. - Figyu, már rég meg akarom kérdezni tőled: mi van köztetek?
   Lemondóan sóhajtottam. Mikor unják már meg végre??
   - Semmi sincs köztünk – mondtam, majd körbenéztem. Sehol egy tanár… Kihúztam a zsebemből a cigimet, majd rágyújtottam. – Miért kérded? – kérdeztem két slukk között.
   - Semmi, csak érdeklődtem. Meg az első éjszakán is… nem is tudom… mintha… - akadozott. - Kerülnétek egymást. De akkor biztos csak képzelődtem… - mondta és megvonta a vállát.
   Józsi rátrafált: tényleg kerültem a lányt… de ezek szerint ő is engem. Ez érdekes.
   Végre aztán előkerültek azok, akikre vártunk és nekiindulhattunk az útnak.
   Fél órával később pedig már az erdő mélyén voltunk. Józsi a kezében tartott iránytű segítségével tájékozódott, s most homlokráncolva meredt az apró szerkezetre. Nem akartam kimondani a nyilvánvalót, hogy eltévedt, így aztán némán szívtam a cigimet. Még tiszta mázli, hogy remekül elboldogulok az erdőben…
   Aztán végre valahára eltette az iránytűt, elkezdett a saját feje után menni, s csodák csodájára, máris megtalálta a kirándulóösvényt, amit keresett. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy körülbelül 10 méterrel kerültük el…
   Nem is kellett sok idő hozzá és máris felértünk a hegy tetején levő tisztásra. Már vagy fél órája ültünk a fűben, csodálva a kilátást, mikor furcsa érzésem támadt. Ilyen nincs…
   Talpra ugrottam.

   Egy csapat vámpír volt az erdőben.
   - Mi a baj? – kérdezte Marci és rám nézett.
   - Menjünk vissza! – mondtam kicsit idegesen. – Már biztos keresnek minket – elővettem a mobilom, majd nyugalmat erőltettem a hangomra. – Nincs térerő, úgyhogy nem tudhatjuk, nem-e keresnek már minket. – a két srác azonban csak ült és felvont szemöldökkel nézett rám. – Menjünk már, oké? Eleget nézelődtünk.
   - Oké – mondta Józsi és feltápászkodott. – De, haver, minden rendben? Olyan sápadt vagy – nézett a szemembe.
  - Persze – Nem -, minden rendben. –, semmi sincs rendben.
   Miközben Marci és Józsi szép lassan összeszedelőzködtek, úgy éreztem, menten megüt a guta az idegességtől. Most csak én vagyok itt, mint vadász és ha ezek emberi vérrel táplálkoznak, akkor iszonyat nagy gáz van.
   Sajnos azonban nem kiabálhattam rájuk, hogy igyekezzenek, elvégre nem akartam felhívni még jobban a figyelmüket az idegességemre.
  Ahogy távolodtunk az erdő mélyéből, annál kevésbé éreztem a vámpírok jelenlétét és egyre jobban megnyugodtam. Nem követnek. Csak reménykedni tudtam, hogy senki nem fut össze egy vérszívóval a kirándulás alatt.
   Este, vacsora után újból összegyűltünk a tábortűznél, ahol a Nyanya létszámellenőrzést tartott. Azonnal kiderült, hogy két személy is hiányzott, mire a gyomrom görcsbe rándult, s rossz előérzetem támadt. A vámpírok…
   Mikor azonban két másik diák határozott hangon kijelentette, hogy a hiányzók csak fáradtak és hamar lefeküdtek, a gyomromból a görcs kiment, de a rossz előérzet megmaradt.
   A gyűlés feloszlása után mindenki egyből elindult a háza felé, mire én is csatlakoztam a hömpölygő tömeghez. Épp elcsíptem egy mondatfoszlányt.
   - … Katával az erdőbe. És ennek már egy órája – aggodalmaskodott a srác, aki váltig állította, hogy a haverja korán lefeküdt.
   Fél perc múlva pedig már Nóriék háza ajtaján rontottam be.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés