Eszter

Az utolsó Éjszaka  

   Annával egymásra néztünk, majd visszamentünk a szobába, hogy le ne bukjunk. Ugyanis míg a többiek a legnagyobb hálószobában voltak, addig én és Anna a bejárati ajtó mögött hallgatóztunk. A jelek szerint csak mi ketten figyeltünk fel a kintről beszűrődő hangokra és jöttünk ide kihallgatni Zack és Nóri beszélgetését, ami viszont egyáltalán nem volt rendben.
   Nóri nem szokott ilyen halk lenni és Zack pedig… Ő pedig nem szokott ilyen normális lenni. Mindig tesz vagy mond valamit, ami Nóri idegeire megy, de most…
   Anna rám nézett, én pedig rá, s ez az egy pillanat elég volt, hogy rájöjjek, ugyanarra gondolunk: baj van.
   A többiek is elhallgattak, mikor meghallották, hogy a mellettünk lévő "ház" ajtaját valaki bezárta. Rá egy pillanatra meghallottuk, hogy a mi ajtónk is csukódik.

   Nóri jött be az ajtón. Borzalmasan festett. Láttam rajta, hogy csak az akaratán múlik, hogy nem sírta el magát.
   Odamentem hozzá és lehúztam az ágyra.
   - Most pedig elmondod – fordultam felé. -, hogy mi a fene van köztetek. És ne hogy megint azzal a hülyeséggel gyere, hogy semmi, mert ezt egyikünk se hiszi el.
   Nóri az ajkába harapott, de még mindig nem nézett a szemembe.
   - De tényleg nincs köztünk semmi – mondta inkább a cipőorrának.
   - Ó, te nekem ne hazudjál! – vetette közbe Anna. – Látszik rajtad, ha hazudsz! És most pedig szépen elmondod, hogy mi a bajotok egymással – mondta a lány és leült Nóri mellé.
   - Nekem csak annyi a bajom vele, hogy egy kiállhatatlan, bunkó barom állat – válaszolta és halványan megjelent az arcán a pirosság. - Ennyi.
   - Naná – mondta Anna. – Nem vagy te olyan jó színésznő, hogy ne vegyük észre azt, hogy tetszik neked. És szerintem te is bejössz neki.
   Elsápadt.
   - És ezt miből szűrtétek le? – kérdezte szinte kétségbeesetten.
   - Ahogy néztek egymásra – magyaráztam.
   Úgy tűnt, barátnőmet elhagyta az utolsó csepp ereje is: az a határozottság, ami mindig is jellemezte, elhagyta. Leeresztett és már "csak" egy tizenéves ült mellettem és nem egy vámpírvadász.
   - És mégis mikor volt alkalmatok megfigyelni ezt? – kérdezte végül.
   - Egész kiránduláson – mondtam, majd felálltam és kinéztem az ablakon. Nem fordultam vissza, úgy folytattam. – Meg előtte is. Már régóta figyeltelek titeket. Egyáltalán nem az mutatkozott rajtatok, hogy mennyire utáljátok egymást. Sőt, inkább az, hogy mennyire ragaszkodtok a másikhoz. Ott van például az erdős kaland – fordultam meg, s egyenesen a szemébe néztem. – Jó, igaz, hogy nem volt épp egy úriember, de igen is magával vitt. Innen látszik, hogy…  – gondosan válogattam meg a szavaimat. - igen is ragaszkodik hozzád – nem, ez nem jó… - , hogy… egy bizonyos mértékig… - mi lesz ebből, ha kimondom?? - szeret.
   - Elég – szólt rám, mire egyből elhallgattam.
   Nem akartam hangosan kimondani, de most már nem hallgathattam. Annyira nyilvánvaló…
   Ránéztem; Nóri dühösen meredt rám. Ajaj… 
   - De szerintünk ez az ig… - kezdte Anna, de neki is a szavába vágott.
   - Ki ne merd mondani még egyszer! – pattant fel az ágyról. – Nagyon is jól hallottam! De nincs igazatok! Nem… egyáltalán nincs! Nem lehet igazatok! – kiabálta.
   Olyan furcsa, szinte eszelős tekintettel nézett körül a szobán, de mintha nem is látta volna. Istenem, miért tagadja azt, ami ennyire nyilvánvaló?!?!
   - Figyelj, Nóri… – szólalt meg most először Dóri.
   - Nem! – mondta, megrázta a fejét, majd a kezébe temette a fejét. Mintha nem is egy 17 éves lány állt volna előttünk, hanem egy 50 éves. – Ti figyeljetek rám! Nem lehet igazatok, mert…
   - Nóri, de legalább valld be, hogy neked igen is tetszik! – odamentem hozzá és megfogtam a kezét. A szemébe néztem, de nem azt a lányt láttam benne, akit mindig is ismertem. - és ne is tagadd, mivel rá van írva az arcodra, ha a közelében vagy! Már elegünk van abból a szövegből, hogy "nem, nem tetszik, nem is jön be!", közben pedig majd' elepedsz érte! Miért zársz ki minket?
   - Nem zárlak ki titeket, de épp ez az! – tépte ki a kezét az enyémből. Most már tényleg kiabált. – Mert nem tetszhet, fogjátok már fel, az Isten szerelmére!
   - Hogy mi? – néztem rá homlokráncolva. – Mi az, hogy nem tetszhet? Ki tiltja meg?!
   - Ő egy vadász, oké? – túrt a hajába csak azért, hogy az idegességet levezesse. Nem igazán jött össze neki. - És két vadász között nem lehet más, mint egy egyszerű munka-kapcsolat, se több, se kevesebb. És pont. Különben egész életünkben bánni fogjuk a dolgot! Ezt mondja ki egy ostoba szabály, aminek ráadásul még értelme is van!
   Ledermedtem. Arra egyáltalán nem gondoltam, hogy ez ennyire… Mi ez, a katonaság??
   - De hát ez… - hallottam a többiek hangját. - Ez kitolás…
   - Na ne mondd! – dobott hátra egy tincset a szeméből. - És épp ezért próbálom elhitetni mindenkivel, hogy nem tetszik. Ha valaki rájön és beköp Kornélnál, akkor mind a kettőnk életének lőttek. Mármint a vadászi jövőnknek, ami esetünkben egy és ugyanaz.
   - Vagyis neked… valahol mélyen… tetszik? – kérdezte Noémi óvatosan. Remek, gratulálok!! Mondasd csak ki vele, aztán majd csak letépi a fejed…
   Már-már vártam a kirobbanását, de Nóri arcán, mióta bejött, most először jelent meg egy igazi mosoly, s ettől lett ismét velünk egyidős.
   - Zack? – kérdezett vissza és csupán attól, hogy kimondta a fiú nevét, rögtön elkezdett csillogni a szeme és rögtön… megszépült. Na, nem mintha eddig nem lett volna szép…- Persze, hogy tetszik. Kinek ne tetszene? Szürke szem, szőke haj… És ráadásul annyira cuki, mikor nevet! Mikor igazán, szívből nevet! Mikor pedig dühös és villámokat szór a szeme, akkor annyira… a szemei annyira… gyönyörűek… - mondta.
   A fejemet csóváltam. Bármennyire is próbálja meggyőzni magát, már mindannyian tudtuk, hogy barátnőnk szerelmes…
   - Hát, mondjuk, azt sose mondtad, hogy nem tetszik neked… - állapította meg Anna.
   - Értitek már? Ezért nem lehet rá ÚGY gondolnom. Ettől függetlenül… - elhallgatott és lemosolyodott. - Nagyon is tetszik és ezért kell nagyon gyorsan elfelejtenem. Még mielőtt bárki is megsejthetné.
   - Hát, szívem, az elég nehéz lesz – szólalt meg Anna sóhajtva. - Tekintve, hogy te is tetszel neki…
   - Ezt amúgy miből gondolod? – nézett rá.
   Az arca azonban azonnal elkomorult. Mintha valami rossz dolgot mondott volna. Hát, innen is látszott, hogy az ő élete és a miénk mennyire különbözik: más lány, ha azt mondják neki, hogy tetszik az általa kiszemelt fiúnak, a felhők felett úszik a boldogságtól. Ehhez képest Nóri…
   - Abból, ahogy viselkedik veled - magyarázta Anna. - Egy görény, mert még magának se meri bevallani, hogy igen is tetszel neki. Ha még csak a lényének egy egészen apró részének is. – tette hozzá.
   - És ezért annyira bunkó velem? – nézett rá nevetve. Már megint eltűnt az arcáról az aggodalom.– Akkor arra válaszolj, hogy miért van együtt Izával?
   - Hogy elfelejtsen téged – vágta rá Dóri, mire kipukkant Nóriból a nevetés.
   - Vagy esetleg azért – szólaltam meg gondolkodva. -, hogy bebizonyítsa saját magának, hogy igen is ki tud verni a fejéből és igen is van más lány, aki sokkal jobban illik hozzá. Csak hát a mellékelt ábra alapján nem jött össze neki.
   - Vagy egészen egyszerűen azért, hogy féltékennyé tegyen – csatlakozott a hangosan gondolkozók táborába Noémi.
   Nórira néztem. Azt leszámítva, hogy tizenéves és hogy egy iskolába járunk, teljesen különbözik tőlünk.
  és ilyenkor szoktam feltenni az ésszerű kérdést: hogy bírja ki ezeket a dolgokat?
   A fiúval, aki tetszik neki, nem jöhet össze. A szabad ideje 90%-át edzéssel tölti, emellett majdnem kitűnő tanuló. És ráadásul, akikkel harcol, még csak nem is emberek…

  és ezért is próbálom magam távol tartani a világától.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés