Zack

Hirtelen ötlet

   - Szia! – szóltam bele a telefonba. – Ki nem találod hányas lett az angol dogám!
   Alig vártam, hogy hazamenjek és elújságolhassam a nagy hírt Izának, mivel a reggeli nagy kapkodásban otthon hagytam a mobilom.
   - Nem tudom – hallottam Iza hangját. – Hányas?
   - 99%-os ötös – dicsekedtem. – És képzeld, ezzel lepipáltam Nórit. Neki ugyanis csak 94%-os lett a dolgozata!
   - Örülök – mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Ezt pedig meg is fogod ünnepelni…
   - Fogom? – kérdeztem, s az arcomról lehanyatlott a mosoly. – Egyedül?

   - Igen, mivel én nem vagyok a városban – magyarázta.

   - Hanem? – faggatóztam. - Hol vagy?

   - Tudod, hogy ha kiküldetésen vagyok, nem mondhatom el – magyarázta a lány. - Ez…

   - Ez az egyik szabály – fejeztem be helyette a mondatot. – Tudom. De mennyi időre mentél el? Olyan sok időre, hogy nem tudjuk megünnepelni?

   - 2 vagy maximum 3 nap… - mondta.

   - Hát akkor? – értetlenkedtem.

   - De még utána hazaugrom. Tudod te, mióta nem voltam otthon? – kérdezte enyhe felháborodással a hangjában.

   - Két hónapja – vágtam rá.

   Kb. ennyi ideje kapott egy hétvégét arra, hogy meglátogassa a szüleit és hogy rendbe tegye a lakását.

   - Igen – mondta és én biztosra vettem, hogy bólintott is hozzá. - De szeretnék végre hazamenni egy kicsit, a lakásomba.

   - Jó – mondtam. – Akkor, majd ha visszajössz, akkor ünneplünk.

   - Nem, te kis butus – mondta lágyan. – Most pénteken igen is elmész és bulizol egyet. Így is örülhetünk annak, hogy még nem sikerült lebuknunk Kornél előtt… Mondjuk nem mintha eddig zavart volna, hogy lebukhatunk, de akkor is.

   - Miért? – kérdeztem, miközben úgy éreztem, ennél jobban nem is tudott volna megbántani. - A kavarást nem említi az a nyüves szabályzat…

   - Igazából – mondta még mindig iszonyat türelmesen. -, ha normálisan végigolvasod, akkor rájössz, hogy miért nem lehetnénk együtt.
   - Azért – mondtam és vágtam egy grimaszt, miközben a plafonra meredtem. -, mert ha neked valami bajod esne, én azonnal megbosszulnálak. De ezt amúgy bármelyik rendesebb haver is megtenné.
   - Igen, de a szabályzat kimondja, hogy csak egyszerű munkakapcsolat lehet két vadász között, ami még a barátságot is kizárja.
   - Jó, oké, most hagyjuk abba! – szóltam rá, még mielőtt valami meggondolatlan dolgot mondtam volna.
   - Oké, de nekem most mennem kell. Majd beszélünk. – mondta, majd gondolom, hírtelen ötlettől vezérelve hozzátette: - Amúgy, ha akarsz, hétvégén meglátogathatsz. Otthon leszek.
   - Hát nem tudom – mondtam elgondolkozva. – Majd meglátom, hogy tudom elcsórni Anyu kocsiját.
   - Oké, szia!
   - Szia!
   Alig mondtam ki a szót, máris letette.
   Döbbenten meredtem rá a kagylóra. Igaz, hogy régóta nem voltam bulizni, de az úgy sem lenne az igazi, ha nem Izával mennék. Viszont a másik oldalon pedig ott volt, hogy tényleg rám fért már egy kiadós éjszaka, amikor nem kell semmi mással törődnöm, csak hogy jól érezzem magam. Különben is: az biztos, hogy Józsiék szívesen eljönnek.
  Másnap pedig a legelső dolgom az volt, hogy megkérdezzem őket.
   - Oké! – mondta egyből Marci. – Hova menjünk?
   - A Pasztellba – vágta rá egyből Józsi. – Most pénteken ott lesz a legjobb buli.
   Juhé.
   A hét csigalassúan telt, s Marcival lassan már tényleg csak arról lehetett beszélni, hogy mi mindent fog csinálni pénteken a Pasztellban.
   Pénteken pedig Józsiról és rólam is nagy kő esett le, mikor végre Marcival együtt bementünk a Pasztellba. Ráadásul Józsi elhívott egy C-s lányt a barátnőjével együtt, így aztán megvolt a kellemes hangulat.
   A Pasztell egy kétszintes épület volt. Az első szintje a táncnak volt kialakítva, a második szinten lehetett megtalálni az ülőhelyeket és a bárpultot. Ráadásul a második szint közepe hiányzott, így szabad rálátás nyílt az első szintre.
   Ami pedig jó volt, hogy a korlátnál egy majdnem tökéletesen hangszigetelt üvegfal választotta el az első szintet a másodiktól.
   - Erre menjünk, hölgyeim! – mondta Józsi és elvezette a két szőkeséget az egyik üresen álló asztalhoz.
   A két lány úgy fogta közre Józsit, mint a szemle a parizert. Kb. 10 perc után úgy éreztem, nem bírom tovább.
   - Ki mit kér? – kérdeztem felállva.
   - Én egy sört – mondta Marci.
   - Dettó – szólalt meg Józsi.
   - Mi két boros kólát – adta le a kérését a két lány is.
   Feltápászkodtam és az asztalokat kerülgetve a bárhoz mentem és leadtam a rendelést a csaposnak. Miközben vártam az italokra, egy árnyék jelent meg mellettem. Felnéztem és láttam, hogy legnagyobb meglepetésemre Józsi is jött velem.
   - Otthagyod őket? – néztem a haveromra, kezemmel az asztalunk felé bökve.
   Józsi azonban eleresztette a füle mellett a kérdésem.
   - Ne vágj már ilyen arcot, Búsképű Zack-lovag! – mondta és vállon bokszolt. - Bulizz már!
   - Figyu, én… - kezdtem és ösztönösen körbe néztem, de attól, amit láttam, rögtön elakadtam. A pillantásom ugyanis Nórira esett, aki épp felállt az asztalától. Ráadásul egy srác úgy követte a lányt, mintha acélsodronnyal kötötték volna utána.
   Önkéntelenül is végigmértem Nórit, már amennyire a világítás engedte és sajna, meg kellett állapítanom, hogy most kitett magáért: egy csípőfarmert viselt, amely kiemelte az alakját és hozzá egy mély kivágású felsőt. Legnagyobb sajnálatomra és bosszúságomra el tudtam képzelni, hogy mi járhatott a fiú fejében, mikor – mint egy pincsikutya – követte a lányt.
   Bennem pedig felment a pumpa. A francba. Mi a halálért kellett ezeknek is itt lenniük?!?!
   - Mi az? – kérdezte Józsi, amint meglátta az arckifejezésem. Mikor csak mérgesen vállat vontam, körbenézett. Nem kellett sokáig nézelődnie. Ahogy meglátta a lányt, együtt érző arccal visszafordult felém, amitől legszívesebben leütöttem volna. – Ja. Figyu, én elviszem az italokat, oké? Majd gyere - bólintott, majd fürkészve nézett rám és óvatosan megszólalt. - Egyébként szerintem igazán felszedhetnéd őt – mondta és vetett még utoljára Nórira egy pillantást. - Okos, aranyos, csinos... De a te ügyed.
   Azzal felpakolta az összes piát és visszament az asztalunkhoz, én meg ottmaradtam a pultnál.
   A lány felé fordultam, hogy odamegyek hozzá, de megálltam. Nem tudtam, mi tévő legyek, de mikor egy mellék-kijáraton keresztül Nóri és a srác eltűnt a szemem elől, hirtelen ötlettől vezérelve követtem őket.
   Nem volt semmi konkrét tervem, de valami miatt úgy éreztem, hogy az a helyes döntés, ha a lányt nem hagyom magára. Mégis, úgy éreztem magamat, mint egy kukkoló, mikor megálltam a parkolóban, az árnyékban, nem messze tőlük.
   Nóri háttal az egyik villanyoszlopnak támaszkodott, a srác pedig megállt előtte, így csak a lány arcát láthattam. De az is épp elég volt.
   - Igazán nem kellett volna kijönnöd velem – hallottam Nóri hangját.
   Talán 10 méterre lehettem csak tőlük, de mégis úgy éreztem, hogy még ez a távolság is sok.
   Tényleg kezdek meghülyülni…
   - Ugyan – legyintett a srác és közelebb lépett a lányhoz, majd kisöpört egy hajfürtöt a szeméből. Veszed le róla a kezed! A következő másodpercben pedig megdöbbentem ezen az egy mondaton. Totál nem vagyok normális, hogy itt álldogálok a sötétben, mint egy megszállott bolond…
   Tudtam, hogy nem kellene ott állnom, hogy ott kéne hagynom őket kettesben, de a testem valahogy nem engedelmeskedett.
   - Te egy igazán rendes lány vagy – mondta a lovag és még közelebb lépett Nórihoz. Úgy láttam, már-már nekimegy.
   - Köszi – nézett enyhe idegességgel a fiúra – aki, meghökkenve vettem észre, mintha még alacsonyabb is lett volna nála -, majd felegyenesedett és otthagyva a villanyoszlopot, hátrált egy lépést. Istenem, Nóri, döntsd már el, hogy mit akarsz…
   De a srác megint közelebb lépett a lányhoz, s már emelte a kezét, hogy megfogja a lány arcát, de Nóri az utolsó pillanatban ismét hátrált.
   - Ne csináld, kérlek! – szólalt meg a lány. Érdekes, mikor nekem mondta ezt, nem volt ennyi erő a hangjában…
   - Ugyan már, szivi… - ragadta meg a vállát a srác. – Ne kéresd már magad! – hajolt a lány felé, mire én hirtelen kiegyenesedtem.
   A következő pillanatban azonban megtorpantam. Mi a fenének kellene nekem beleavatkoznom?!
   - Eressz el! – mondta Nóri, miközben megpróbálta lerázni magáról a srác kezét és igyekezett minél messzebb kerülni tőle. A srác viszont egyre akaratosabb lett. Ezzel a cselekedetével pedig meg is válaszolta a kérdésem és betette nálam a kaput. Már csak arra emlékszem, hogy megindulok feléjük…
   DURR!
   Mire az agyam is utolért, a fiú már a földön feküdt a lábamnál, a kezem lüktetett, de a fájdalom egy csöppet sem érdekelt. Ehelyett csak néztem Nórira, aki döbbenten nézett vissza rám.
   - Zack! – hallottam a döbbenettől halk hangját. – Mégis mi a fenét keresel te itt?
   Hát, nem épp ezeket a szavakat vártam…
   - Ja, bocs, hogy lemertem ütni a támadódat… - mondtam epésen és megráztam a már csak sajgó kezem.
   - Már bocs, de nem szorulok rá a segítségedre – mondta a lány dühösen és megindult az egyik irányba.
   Utána eredtem.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés