Zack

A csodás egy hét

   Bár a lelkiismeretem az ellenkezőjét diktálta, egyre több időt töltöttünk együtt Nórival. Persze ez nem volt olyan egyszerű, ennek ellenére megpróbáltunk együtt tölteni minden időt, amit csak lehetett.
   Külön örültünk, mikor angol órán, mikor a tanárnő pármunkára osztott minket.
   - What shall we look at in t… - akarta kérdezni Nóri, de megakadt, mikor szórakozottan kisöpörtem egy tincset a szeméből. – Mégis mi a csudát művelsz? - sziszegte.
   - Unatkozom… - mondtam nemes egyszerűséggel és elcsórtam a ceruzáját, hogy a könyvem szélére firkálgassak vele, amíg összehozza a saját mondatát. Valamiért nekem ez mindig sokkal gyorsabban ment, mint neki.
   Nóri egy kis ideig megfeledkezett magáról és mosolyogva nézett rám, meg figyelte, hogy mit csinálok, aztán azonban kikapta a kezemből az íróeszközt.
   - Ha ennyire unatkozol, van b része is a feladatnak… - sziszegte halkan, hogy csak én érthessem a szavait. Mondjuk az egész bagázs halkan duruzsolt, így nyugodtan beszélhetett volna hangosan is.
   - Akkor már inkább téged nézlek – mondtam és felé fordulva felkönyököltem a padra.
   Nóri az égre emelte a tekintetét, majd visszatért az angolhoz, de egy idő után lecsapta a tollát.
   - Könyörgöm, ne nézz már így rám! – fakadt ki paradicsom vörösen, de láttam rajta, hogy igazából jól szórakozik.
   - Miért? – kérdeztem. – Hogy nézek?
   - Zavarba jövök tőle… - mondta elvörösödve.
   - Jaj, Nóri, ne csináld már! – mosolyogtam. – El tudod te képzelni, milyen jó érzés, hogy szabadon megtehetem?
   - És az egész osztály neked smafu? – replikázott velem és teljesen megfeledkezett az angolról.
   - Nem smafu, csak nem izgat – vontam meg a vállam.
   A lány azonban válasz helyett ingerülten sóhajtott egyet és visszatért a feladathoz, én pedig inkább kifelé bámultam az ablakon.
   Bármilyen is jól éreztem magam a lánnyal, most, hogy elkezdődött ez a valami, tudtam, hogy nem tarthat örökké. Ki is találtam, hogy mit tegyünk. Ha nem bukunk le hamarabb, amint vége a sulinak, visszamegyek Apuhoz – végleg. Bár még ezt nem közöltem senkivel, megegyeztem magammal. Visszamegyek Apához és boldogan fogok visszaemlékezni erre a kis időre, amit Nórival tölthettem. Mivel mind a ketten vadászok vagyunk, ez lesz a legjobb megoldás.
   Vagyis erről próbáltam meggyőzni magamat.
   Minden rendben? – csúsztatott elém egy papírlapot Nóri.
   Magamhoz tértem. A teremben már újra csend volt és az egyik pár olvasta fel a dialógusukat.
   Persze – írtam vissza. – Miért?
   Csak mert furcsán néztél ki… Amúgy ez előbb nem akartalak megbántani… bocsánat.
   Döbbenten kaptam fel a fejem és néztem rá.
   Nost komolyan azt hitted, hogy megbántottál?! Ahhoz sokkal hamarabb kel felkelned…
   Biztos?

   Persze… Na és mit szólnál, ha ellógnánk a következő órát?
   Mikor Nóri elolvasta, amit írtam és úgy nézett rám, mintha azt írtam volna, hogy holnap elrabolom a miniszterelnököt, kipukkant belőlem a nevetés. Persze ezzel csak azt értem el, hogy mindenki más is döbbenten nézzen rám, ráadásul a tanárnő kiküldött az óráról, de az az arckifejezés megért ennyit.

   Másnap viszont végre kitaláltam, hogy hogyan is tudnánk egy kis időt együtt tölteni, így mikor a lány becsengő után egyedül igyekezett az órájára, hirtelen berántottam a fiúvécébe és belülről bezártam az ajtót.
   - Zack, mégis mit… - kezdte a lány, de elakadt. – Ezt mégis hogy mered?! Becsengettek és…
   - Nyugi – mondtam mosolyogva. – Mindjárt mehetsz is. Csak a randinkat akartam megbeszélni veled…
   A lány bűntudattal az arcán nézett rám.
   - Utálom, hogy titkolóznunk kell… - fakadt ki. – Ha nem lenne az a hülye szabály, akkor most nyugodtan odajöhettél volna hozzám, de nem, muszáj…
   Odaléptem hozzá és magamhoz húztam.
   - Tudom, én is utálom – mondtam az arcomat a hajába fúrva. – De szerintem itt, a suliban…
   - Nem! – vágott a szavamba a lány és megcsóválta a fejét, miközben kibontakozott az ölelésemből. – Akkor mit teszünk, ha Kornél valami miatt idejönne a suliba és meglátna minket… mit tudom én… mondjuk kézen fogva sétálni?
   - De miért jönne ide? – kérdeztem vissza és karba fontam a kezem.
   - Mindegy – mondta Nóri, majd elém lépett és az egyik tenyerét az arcomra simította. Legszívesebben lehunytam volna a szemem és még jobban a lány kezébe fúrtam volna az arcom, de nem tehettem. Itt és most még nem. – Nem akarlak ilyen hamar elveszteni…
   - És én sem téged! – jelentettem ki.
   Nóri bólintott, majd átfonta a derekam a kezével és a mellkasomba temetkezett. A karjaimba zártam. Bár nem értettem, miért, vagy hogyan lehetséges, de abban a pillanatban ő volt a számomra a legfontosabb.
   A következő napokban pedig a város kevésbé forgalmas helyeit jártuk be, így elkerültük az ismerősöket.
   A randijainkon pedig egyre több és több információt sikerült megtudnom a lányról.
   Ráadásul, mint kiderült, Nóri nem is annyira szentfazék, mint amennyire látszik: először is elég hamar belejött az órai SMS-ezésbe, aztán már egyáltalán nem nyafog és még vicces is tud lenni, ha akar.
   Mellette egyáltalán nem aggaszt a jövő, de ha külön vagyunk… az már más kérdés.
   Vajon mi fog ebből kisülni?
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés