Nóri

A bemutató napja

   Zack lelépett otthonról.
   Még akkor felhívott, hogy ne aggódjak és megmondta a pontos címet, ahol megtalálhatom.
   - És megmondanád, hogy mi a francért nem hozzám jöttél, ha már egyszer gáz van?! – veszekedtem vele telefonon keresztül. – A barátnőd vagyok, nem?! Mégis kire számíthatnál, ha nem rám?!
   - Nóri, a szüleid nem éppen repestek volna az ötlettől, ha beállítok hozzátok, hogy szeretnék ott tölteni pár éjszakát – magyarázta fáradt hangon. – és igazuk is van. Én se repesnék…
   - Jó, de… - mondtam az ajkamba harapva. – Valamit kitaláltunk volna… Legalább minden rendben? Mármint, hogy ott, Eznél szállásoltad el magad?
   - Persze – mondta lágyabb hangon, amiből kitaláltam, hogy mosolyog. – És ne aggódj, nem foglak megcsalni… - biztosra vettem, hogy megjelent egy pimasz vigyor az arcán.
   - Próbáld csak meg! – mondtam ugyanúgy viccelődve. – Soha többé nem látnál..
   - Nyugi, csak vicceltem… - visszakozott.
   - Ajánlom is… - sóhajtottam, majd pillanatnyi szünet után hozzátettem: - Szeretlek!
   - Én is szeretlek! – mondta komoly hangon, majd hirtelen témát váltott. – Na és most mi van rajtad?
   Éreztem, hogy elvörösödöm.
   A hét iszonyat gyorsan eltelt, s mire észbe kaptunk, már péntek délután volt és az évzáró ünnepségen vettünk részt. Zack, bár nem ért túlságosan váratlanul a hír, mégis meglepődve tapsoltam, mikor kiderült, hogy kitűnő lett.
   Elmondhatatlanul büszke voltam rá, mikor kiment az igazgató elé, hogy átvegye a bizonyítványát, ugyanakkor azért is, mert a legtöbb lány sóhajtozva nézett a barátom után – akiket azonban legszívesebben egy palacsintasütővel vágtam volna fejbe.
   Ha tehettem volna, ott, mindenki előtt odamentem volna hozzá, hogy megcsókoljam, de elég körülményes lett volna kitörnöm magam a sorunk közepéből, így aztán a helyemen maradtam és csak nyújtózkodtam, hogy még jobban láthassam őt.
   Zack azonban észrevett és bár vagy 10 méterre mehetett el előttem, mégis meg mertem volna esküdni, hogy rám kacsintott.
   Ami az én bizonyítványomat illette, a matek és a fizika betette nálam a kaput, így csak jeles voltam.
   Az idő azonban megint megugrott, s mire felocsúdtam, már vége is volt az egésznek.
   Lehunytam a szemem és koncentráltam, hogy megérezzem Zack-et. A folyósón volt.
   Direkt megvártam, hogy mindenki kimenjen a teremből, majd berántottam Zack-et és bezártam magunkra az ajtót.
   Zack nevetett, mikor lábujjhegyre álltam és átöleltem a nyakát.
   - Mondtam már, milyen jól áll rajtad a fekete szoknya-fehér blúzos öltözet? – kérdezte.
   - És én mondtam már, hogy milyen jól áll neked ugyanez? – kérdeztem vissza és már csókoltam is.
   Átölelte a derekam, majd elkezdett hátrafelé tolni, az egyik pad irányába. Felpattantam rá, de legnagyobb bosszúságomra a szoknyám megakadályozta, hogy a lábaim közé húzzam Zack-et.
   A fiú azonban megoldotta a dolgot: fentebb tolta a szoknyám, egészen addig, míg az általam eltervezett helyre nem tudott állni.
   A kezem remegett, mikor elkezdtem kigombolni Zack ingjét, de egyvalamiben biztos voltam: így még soha nem szerettem senki mást, így aztán biztos voltam a dolgomban.
   Mikor azonban egy gomb sehogy sem akart engedelmeskedni, felhagytam a dologgal, inkább ismét átöleltem a nyakát, majd a hajába túrtam. Megszűnt minden körülöttem.
   Zack arrébb tolta a hajam, hogy hozzáférjen a nyakamhoz, s mikor az ajka hozzáért a bőrömhöz, a hátamon végigszaladt a hideg. És nem éppen azért, mert rossz volt, amit tett. Épp ellenkezőleg. Még jobban közelebb akartam húzni magamhoz.
   Zack azonban a következő pillanatban ellépett előlem és kihúzta az ingjét az övéből.
   - Azt hiszem, jobb lesz, ha ezt most abbahagyjuk – mondta.
   Teljesen megzavarodtam. Eddig nem mutatta jelét, hogy rosszul csináltam volna valamit, de…
   - Én rontottam el valamit? – kérdeztem a normálisnál egy oktávval magasabban.
   - Egyáltalán nem – mondta. – Csak ha ezt így folytatjuk, a folyosó a nyögéseidtől lenne hangos… - simított végig a bőrömön. S hiába voltak jéghidegek az ujjai, mégis, ahol hozzámért, mintha tüzes vasat nyomtak volna hozzám.
   Elvörösödtem és a kezembe temettem az arcom. Igaza volt. Így is ki tudja, ki hallott meg minket… Ettől a gondolattól pedig csak még jobban zavarba jöttem.
   - Nóri! – mondta Zack és még közelebb lépett hozzám, majd megpróbálta lefejteni az arcomról a kezem.
   Engedtem neki, de helyette inkább a mellkasába temettem az arcom. Az illata pedig kezdett megnyugtatni.
   - Nóri, nézz rám! – mondta, s mikor csak megcsóváltam a fejem, elnevette magát és magához húzott. Átöleltem a derekát.
   Így, hogy összeölelkezve álltunk, már semmi nem tűnt lehetetlennek.
   Szombaton aztán minden összejött. A főpróbán elrontottam egy lépést és Zack-nek kellett megtartania, hogy ne essek el. Kornél persze szépen leugatta a fejem, mindenki előtt.
   Délután pedig csak annyit tehettem, hogy a legjobbakban bízva felnyaláboltam a fellépő ruhám – ami egy fekete cicanadrágból és egy ugyanolyan színű topból állt - és elmentem a központba.
   Egyetlen egy dolog vigasztalt ezekben a bemutató napokban: mindenki ott van, akit szeretek: anyuék és a barátnőim. Na meg persze egy jó páran a vezetőségből, akik előtt élmény lesz leégni: Kornél, Mara, meg más központokból vezetők és ott tanulók egyaránt.

   Mikor bementem az épületbe, rögtön kiszúrtam Zack-et, aki az öltözőkhöz vezető ajtó mellett állt. A fiú épp nevetve beszélgetett két vadász lánnyal, s nekem egyből görcsbe ugrott a gyomrom a féltékenységtől. Összeszűkült szemmel indultam el feléjük. Zack arcáról, amint meglátta, hogy közeledem, eltűnt a mosoly és végig csak engem nézett, amíg be nem mentem az öltözőbe.
  és mi van, ha megcsal?
   Ugyan – torkollt le a belső hang. – Mondta, hogy szeret, úgyhogy higgy neki és ne kételkedj! Bízz benne!
   Becsuktam magam mögött az öltöző ajtaját, letettem a cuccaim a padra, majd elindultam megkeresni a többieket. Volt időm, mint a tenger, mivel tudtam, hogy az egész cécó végén lépünk fel, mintegy záróműsorként.
   A két legtehetségesebb vadász mi vagyunk.
   A bemutató szép lassan elkezdődött, s legnagyobb meglepetésemre aztán egész jól ment: Robi és Sanyi a trambulinok segítségével egész látványos produkciót mutattak be, Rebeka meg egy fiatalabb lány pedig inkább az egyszerű, alapgyakorlatokat produkáltak a közönségnek.
   A függöny mögött álltam, s két kezdőt figyeltem, mikor éreztem, hogy valaki a hátam mögé lép. Közben pedig mögöttem ott volt a felfordulás, amit a közönség nem láthatott: készülődők, sminkesek, segítők és azok az emberek sürögtek-forogtak a kulisszák mögött, akik a függönyt mozgatták és a kellékeket hozták-vitték.
   - Szia! – suttogta egy hang a fülembe és átölelte a derekam. Annyi időt töltöttem már együtt a fiúval, hogy már az érzésről, ami hatalmába kerít, valahányszor a közelemben van, felismerem Zack-et.
   Így aztán a fiúhoz dőltem, a hasam előtt átvetve a két kezét. Nem féltem attól, hogy valaki észrevesz minket: annyian vagyunk most a központban, hogy iszonyat nagy szerencséjének kell lennie, ha mégis feltűnik neki, hogy két vadász együtt van.
   Zack hirtelen lehajolt és egy puszit nyomott a nyakamra, amitől felkuncogtam. A következő pillanatban azonban a fiú hirtelen elállt mögülem, s olyan gyorsan engedett el, mintha megráztam volna.
   - Mi a…? – kezdtem, de egy másik hang elnyomta az enyémet.
   - Van képe idejönni… Ráadásul pont most!
   Oldalra néztem és láttam, hogy Mara állt közvetlenül mellettem. Zack valamivel hátrébb lépett.
   - Kiről beszélsz, Mara? – kérdeztem homlokráncolva, s körbenéztem, de senki olyat nem láttam, aki miatt így kellene viselkednie. A nézőtéren csak a szülők voltak, pár központvezető, meg az egyik Tanácstag.
   Nem szokott ilyen lenni. Mi történhetett?
   A lány azonban mereven nézett ugyanabba az irányba, amelybe eddig is.

   - Mara? – ráncolta össze a homlokát és fordult felé most már Zack is. - Valami baj van?
   Mara hirtelen összerándult, s zavarodottan nézett ránk.
   - Ja, neem… - mondta, de a tekintete újból visszatért ugyanoda. – Vagyis… nem tudom. Lehet, hogy semmi fontos…

   Mara egy darabig még mindig ugyanoda nézett, majd hirtelen megfordult, s eltűnt a tömegben..
   Döbbenten néztem utána.
   - Mi a fene volt ez? – bukott ki belőlem.
   - Nem tudom, de nekem most mennem kell… - mondta Zack, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára és elment mellettem. Megcsapott az illata, s újra rám tört az a nyugalom, melyet a karjai között is éreztem.
   Egy darabig még a függöny mögül néztem a többieket, majd elindultam a könyvtárba, amelyet most büfévé alakítottunk át. A folyosón azonban szinte nekimentem Zack-nek, aki addig előttem haladt, s most megtorpant.
   - Zack, mi a…? – bukott ki belőlem.
   - Ap… Apa? – kérdezte döbbenten Zack, kihajoltam mögüle. A következő pillanatban azonban leesett az állam a döbbenettől.
   Zack szakasztott mása állt előttem.
   Amikor azonban jobban megnéztem a férfit, rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Az igaz, hogy az idegennek ugyanolyan tejföl szőke haja volt és ugyanolyan szürke szeme, mint a barátomnak, az orra azonban hosszabb volt, s markánsabb volt az álla, nem pedig olyan kisfiús, mint Zack-nek.
   Hirtelen átfutott a fejemen egy gondolat: Milyen nő lenne képes elválni egy ilyen álompasitól???
   Megráztam magam. Istenem, milyen hülyeséget találtam ki már megint!!!
   - Te meg mit keresel itt? – kérdezte Zack.
   Már-már vártam, hogy Zack odamenjen az apjához és megölelje őt, de a fiú csak állt, mozdulatlanul.
   Gyengéden hátba taszítottam, hogy meginduljon, de nem értem el vele semmit.
   - Jöttem megnézni a fiam! – mosolygott Zack édesapja. – Judit! – hervadt le egy kissé az arcáról a mosoly. – Te semmit nem változtál!
   Oldalra néztem és láttam, hogy Zack másik oldalán ott áll egy nő, aki csakis az anyja lehetett.
   - Hát akkor, én… izé… én mentem – cincogtam és már-már megfordultam volna, hogy elmenjek, mikor egy kéz ragadta meg a csuklóm és rántott vissza.
   Zack olyan esdeklően nézett rám, amelyre nem tudtam nemet mondani és inkább visszaálltam a helyemre.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés