Nóri

A dolgok bonyolódnak

   Zack odalépett mellém.
   - Te hiszel nekem? – kérdezte a szemembe nézve.
   Bólogattam.
   - Hiszek – mondtam. – Mégpedig azért, mert nekem is gyanús a pasas.
   - Gyere – fogta meg a kezem és elkezdett húzni az egyik irányba.
   Hagytam, hogy megtegye és kimentünk a könyvtárból. Bár fogalmam se volt, hogy merre mehetett Ébenézer, elindultunk az emeletre körbenézni.
   Azzal már akkor tisztában voltam, mikor elindultunk felfelé a lépcsőn, hogy a hálószobák, amelyeket szükség esetén használhatunk, most zárva vannak, így aztán feleslegesen megyünk az emeletre, de biztos, ami biztos alapon…
   Hirtelen megragadtam Zack csuklóját, majd magamhoz rántottam a fiút.
   - Ígérd meg – mondtam a mellkasába. -, hogy nem lesz semmi baj!
   Tudtam, hogy hülyeséget kérek. Elvégre ki ígérhetné meg ezt nekem? Mégis szükségem volt arra, hogy kimondja a szavakat.
   Zack azonban még annál is jobbat tett: átölelte a derekam és szorosan magához ölelt.
   - Tudod, hogy nem ígérhetek ilyet – mondta a hajamba.  

   - Tudom de… - lélegeztem be mélyen az illatát. – Nem akarom, hogy bajod essen…
   - Nóri, ha most ilyeneket mondasz, akkor sajnos arra kell gondolnom, hogy nem tartasz elég erősnek és képzettnek ehhez az egészhez…- hallottam a hangját, mire felkaptam a fejem. Ilyen nincs…
   Azonban mielőtt még bármit is mondhattam volna, léptek zaját hallottuk, majd alig pár másodpercre rá Dóri fordult be a sarkon, s csúszva fékezett le előttünk. Nem kellett megkérdeznem, hogy mi újság: rá volt írva az arcára.
   - Baj van – mondta szinte köszönés gyanánt, miközben elengedtem Zack derekát. – Az a… öhh… hogy is hívják… főmufti…
   - A Tanácstag? – kérdeztem. – Ébenézer?
   - Igen, az – bólintott a lány. – Izééé… hát, úgy tűnik, hogy eltűnt… - hadarta egy szuszra. – Szétváltunk és mindent megnéztünk, a pincétől a padlásig…
   - A központnak van pincéje és padlása? – bukott ki belőlem a kérdés. Még soha életemben nem jártam egyik helyen sem.
   - Jól van, na – legyintett Dóri. – Ez csak egy mondás… De a tény, az tény: sehol sincs! Kámforrá meg nem válhatott…
   Zack-kel egymásra néztünk. A tekintetében ugyan azt lehetett kiolvasni, mint az enyémből: és most mi lesz?
   - Keressük meg a többieket – szólalt meg Zack mintegy válaszolva a fel nem tett kérdésemre és megindult a folyosón. Mikor azonban én és Dóri felzárkóztunk mellette, Zack átkarolta a derekam.
  Beléptünk a könyvtárba és rögtön észrevettem, hogy már mindenki ott volt, s egyikőjük arckifejezése se volt éppen bíztató.
   - És most? – kérdezte Ármin.
   Csak néztünk egymásra és reménykedtünk a reménytelenben, hogy Ébenézer mindjárt feltűnik és nem kell végigcsinálnunk azt, ami megfogalmazódott bennünk.
   - Oké – szólalt meg Sanyi. -, kimondom én, ha már más nem teszi. Menjünk és szóljunk Kornélnak, vagy…
   - De ha most egyből Kornélhoz megyünk – szólaltam meg. -, neki kell valamilyen bizonyíték. Ha nincs, nem fog hinni nekünk… És nem igazán úgy néz ki a dolog, hogy kézzel fogható bizonyítékkal rendelkezünk… Most a puszta szavunk nem sokat ér…
   - Ha viszont a saját szakállunkra dolgozunk – érvelt Zack. - és pánikot keltünk tök feleslegesen, akkor a kicsapásunkkal játszunk.
   - Ha viszont csak állunk ölbe tett kézzel– vetette ellen Rebeka. -, akkor mindannyiunk életét veszélyeztetjük, ha tényleg gáz van… és tényleg az van. – tette hozzá gyorsan.
   Robi körbenézett mindnyájunkon, majd megszólat:
   - Figyeljetek! Én úgy vagyok vele, hogy inkább kockáztatom a saját kicsapásomat, minthogy az én lelkemen száradjon, hogy egy emberevő vámpír szabadon futkorászik, még ha az egy Tanácstag is… És ahogy ismerlek titeket, most nem azért hezitáltok, hogy kicsapassátok-e magatokat…
   - Hanem inkább azon, hogy ti – nézett rá Zack a barátnőimre. – is benne vagytok-e.
   Eszter előbb körbehordozta a tekintetét a többieken, majd egyenesen a szemünkbe nézve kimondta azt a mondatot, amiért egész életemen át hálás leszek neki:
   - Attól függetlenül, hogy eddig nem igazán mutattunk sok érdeklődést a vámpír-dolog kapcsán, nem fogunk megfutamodni, csak azért, mert van egy itt egy gonosz vámpír. Ráadásul a vámpíroknak amúgy is tartozunk eggyel…
   Homlokráncolva töprengtem azon, hogy mire is utalhatott ezzel, de a végén leesett: hiszen őket is megtámadta egy vámpír. Igaz, hogy az egy rendes, emberevő vámpír volt és nem egy módosított fajta, ráadásul akkor én mentettem meg őket, de inkább nem szőröztem.
   Ha bele akarnak vágni, hát tessék. Jól tudják, hogy mibe vágják a fejszéjüket, elvégre attól a naptól kezdve mindent elmondtam nekik.
   - Egy mindenkiért, mindenki egyért? – vetette közbe Sanyi. – Már így is imádtalak titeket, de ezzel…
   - Sanyi, kérlek – néztem rá rosszallóan, mire elhallgatott.
   - Valakinek valami ellenvetés? – kérdezte Robi, mire mindannyian kérdőn néztünk rá. – Jól van na – tárta szét a kezét. -, de ez nem diktatúra, úgyhogy lehet ellentmondani…
   - Dugulj már el! – szóltam rá fájdalmasan.
   Mikor szót fogadott, Zack visszavette az irányítást.
   - Helyes – bólintott, majd végighordozta a tekintetét rajtunk. – A lányokat – mutatott a barátnőimre. – kísérjétek le a fegyvertárba. Ha mással nem is, egy tőrrel biztos mindegyik elboldogul.
   - Nem csak azzal… - szólalt meg Noémi.
   Zack a fiúkhoz fordult.
   - Vegyétek komolyan, rendben? Ez most nem játék…
   - Értettük – bólintott katonásan Ármin és szalutált is hozzá. Mikor azonban meglátta Zack rosszalló arckifejezését, hozzátette. – Nyugi már, vannak ötleteim, szóval ezt bízd csak rám nyugodtan… - mondta, majd Sanyival, Robival, Eszterrel, Dórival, Annával, Noémivel és Enikővel kiegészülve elindult a folyosón a raktár felé.
   - Hát épp ez az… - sóhajtotta alig hallhatóan Zack, mire elmosolyodtam.
   - Én megyek– biccentett felénk Rebeka. -, szólok Marának, Ezékielnek meg azoknak, akik tuti, hogy hallgatnak rám.
   - Rendben – mondtam és Zack felé fordultam.
   - Mi pedig mindenki másnak – mondta, majd megragadta a kezem és elindultunk az edzőterem meg a tömeg felé.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés