Azt hittem, rosszul hallok. Igen, észrevettem, hogy Dake-nek tetszik Lucy, de közben annyi lánnyal láttam már, hogy azt hittem, rég elfelejtette, hiszen Lucy egyszer sem bátorította. Félrekaptam a tekintetemet.

- É-én… nem tudom… - motyogtam. Lucyt rávenni, hogy randizzon Dake-kel? Lehetetlennek tűnt. Nem látszik rajta annyira, de mivel fiútesókkal nőtt fel, ráadásul katonai suliba is járt, elég kemény tudott lenni. Soha nem mertem volna magamra haragítani…

- Naa, ne csináld már, tök jóban vagytok, azt ne mondd, hogy egy ilyen csekélységet nem tudna bevállalni – nevetett rám a szőke srác, és beleivott kávéjába. Még mindig alig tudtam felfogni, hogy igent mondott tegnap este. Olyan jófej, menő srác. Sokkal másabb, mint én. Mégis barátkozni akar velem.

Merengésemből Dake hangja térített vissza.

- Öregem, te tényleg bele vagy zúgva abba a spinébe - nevetett fel. – De ha az egyik haveroddal vagy, rá figyelj. A csajjal lehetsz majd még eleget…

Szomorúan néztem rá.

- Nem hiszem…

Szerettem volna úgy tekinteni a világra, ahogy Dake, de az ő élete sokkal könnyebb – mindene megvan: menő autó, lakás, tökéletes test és stílus… Azt kap meg, akit csak akar…

- Jól van. Milyen bizonyíték kell? – húzta ki magát. Felhörpintette kávéja maradékát, majd elővette mobilját – ami legalább a tízszeresébe kerülhetett az én régi készülékemhez képest-, és pötyögni kezdett rajta. – Mondd a számát.

Értetlenül pislogtam rá.

- Mi?

- A számát. Lindának, vagy kinek.

- Lynn…

- Igen, annak…

Mikor nem válaszoltam rögtön, felpillantott.

 -  Nem a TB száma kell. Gyerünk, tudom, hogy kívülről fújod.

A feltételezésre felhördülhettem volna, de hát – sajnos – igaz volt. Vörös fejjel kezdtem diktálni a számsort, amit azonnal beírt a telefonjába.

- De minek…?

Be se tudtam fejezni a kérdést, hallottam a tárcsa hangját. Azonnal elnémultam, és ijedt tekintetet vetettem rá. Úristen, ő most tényleg felhívja…?! Ha akartam volna, se tudtam volna megakadályozni. Van egyáltalán olyan ember, akire hallgat Dake…?

Csak eddig jutottam gondolataimban, mert a harmadik csörgésre felvették. Idegesen nyeltem egyet, mintha nekem kellett volna Lynnel beszélnem. Tuti, hogy lefagytam volna, pedig a szívem olyan hevesen vert, hogy akár az egész kávézóban lehetett volna hallani.

-  Üdv, Lynnt keresem. Á, te vagy az? Nagyon édes hangod van, mondták már…? – mosolygott Dake, majd olyan pillantást küldött felém, amiből azt olvastam ki: „Nem rossz csaj, miért nem meséltél róla eddig?” – Nem hittem volna, hogy ennyire… Még a képeidet is felülmúlja. Biztos vagyok benne, hogy gyönyörűen énekelsz… Deee… Én szavaznék rád az X-Factorban… - bókolt neki. Minél tovább hallgattam, annál kényelmetlenebbül éreztem magam. Most akkor kinek is szervez randit? – Óóó, még a nevetésed is tetszik. Olyan pajkos…

Fejemet rázva néztem Dake-re, aki végre rám pillantott, majd szemeit égnek emelve abbahagyta a flörtöt.

- … Szóval azért hívtalak, mert van egy barátom, aki odáig van érted… Neeem, nem mondhatom meg… Neeem, azt se – nevetett fel. – Maradjunk annyiban, hogy Cupido. Igen, szőke, fürtös és naggyon szexi angyalka…

Fogalmam sincs, hogy csinálta, de volt valami a hangjában, amivel egyszerre hízelgett és vette rá az embert arra, amit szeretett volna. Jelen esetben egy vakrandira. S mikor negyed óra múlva a győztesek mosolyával köszönt el Lynntől, tudtam, bár elhinni még nem mertem, hogy sikerült neki. Randim lesz életem szerelmével…

- Csukd be a szád, még berepül egy légy – emelte meg az államat, majd lezseren zsebre vágta mobilját.

Csak pislogni tudtam.

- E-ezt… hogy…?

- Egy bűvész nem árulja el a titkait…- vigyorgott. – De egyszer talán neked is menni fog…

Továbbra sem tudtam levenni róla a tekintetemet. Van olyan, amit Dake nem tud?!

- Szóval… most te jössz.

Várakozóan pillantott rám. Ezek után hogy is mondhattam volna nemet? Csak azt nem tudtam, hogy fogom rábeszélni Lucyt a randira Dake-kel. Kisebb csoda kellene, hogy belemenjen…

Hacsak…

Mivel kiszáradt a szám, és mert kellett egy kis energia, lehúztam pár kortyot a forró csokimból. Már nem is volt annyira forró…

- Rendben – bólintottam, de hangom elég idegesen csengett. Hát, igen. Sosem voltam jó a hazugságokban, de most csak így sikerülhet a dolog. Nem is annyira hazugság, csak… Nem mondok el pár részletet. Az azért nem olyan nagy baj, nem?

Abba inkább nem akartam belegondolni, Lucy hogy vélekedne erről az érvelésről.

Elővettem régi telefonomat, és kikerestem a számot. Sikerülnie kell. Lynn a tét!

Lucy azonnal felvette.

- Sziaa, Ken, mizu? Hiányoztam? – nevetett, ahogy csak ő tud – önfeledten. A háttérben hallottam valami lövöldözős játék hangjait. Hányszor próbált megtanítani, de hiába… - Ken? Ott vagy még? – változott meg a hangszíne: aggodalmassá vált.

- I-igen, itt – bólogattam hevesen, és éreztem, hogy elkezdek izzadni. – Csak azért hívtalak, hogy… - Istenem, kérlek, csak bele ne süljek. – Izé…

Lucy türelmesen hallgatott, s közben láttam, hogy Dake is a fejét fogja, szóval ideje volt rátérnem a lényegre.

- Öööö…

- Ne már, ez nekem fájt – suttogta ingerülten Dake, és a telefonom után kapott, de addigra elhagyta egy kétségbeesett kiáltás az ajkamat:

- P.S. I love you!

Dake olyan képpel meredt rám, mintha megháborodtam volna, de hogy Lucy milyen arcot vághatott, nem tudtam. Mintha köhécselést hallottam volna a vonal túlsó végéről. Reszelős volt a hangja, mikor végül  megszólalt:

- Mi?!

Lefagytam, majd gyorsan nyeltem egyet. Szép kis barát vagyok, a legjobb barátom majdnem megfulladt miattam.

- A film, tudod.

- Jaaa… Mi van vele? – kérdezte Lucy most már normálisabb hangszínnel. Szegény…

Dake szemöldökét ráncolva figyelt engem.

- Most… adják… a… moziban. Tudod, a retróban. Ráérnél holnap?

A szívem a fülemben dobogott, annyira izgultam, hogy nemet mond. Lucy nem kifejezetten a „lányos” lány volt: a legtöbb filmet, amit szeretek, kiröhögte, vagy olyan szinten kezdte kritizálni, hogy még nekem is elment tőlük a kedvem…

- Holnap? – Kicsit meglephette a kérdés, mert még a játékot se hallottam; leállította, míg gondolkodott. – Jaaa, megoldható. De ugye nem ilyen nagyon szar, nyálas, mint amilyennek a címe alapján hangzik?

- Ööö, nem – feleltem mélán. Lucy egyből megérezte a bizonytalanságomat.

- Fúj, mint a Szerelmünk lapjai? Keeeen, életem leghosszabb két órája volt…

- Kérlek… - nyögtem, mert közben Dake olyan tekintetet vetett rám, ami azt üzente:”Ha nincs randim, nincs randid…” Még az ujját is elhúzhatta volna a torka előtt, mint egy gengszterfilmben. Nem akartam elszalasztani talán az egyetlen lehetőséget, hogy találkozzak Lynnel… - Lucy. Kérlek…

A lány hangja bosszúsnak tűnt.

- Jóóó, de… biztos, hogy nem adok ki érte pénzt. És kólát is kérek. Meg kukoricát.

Nyeltem egyet, de kissé fellélegeztem.

- O-oké. Nem kell fizetned semmit…

- Hánytól lesz a film?

- Ööö…

Dake közben odahajolt, és kihangosította a készüléket. Mikor meghallotta a kérdést, nyolcat mutatott.

- Ki-kilenckor.

- Olyan későn?

A srác felmordult, majd visszkézből adott egy taslit a fejemre.

- Aú…

- Hm? Mi az?

- Mármint nyolckor.

- Okéé, akkor ott találkozunk. Majd még beszélünk, szia!

- Szia – köszöntem el, majd a fájó pontot dörzsölgettem, de Dake arca elégedettséget sugárzott.

- Jól van, nem is vagy te olyan nyo… vagyis jól csináltad – mosolygott rám. Zöld szemeiben volt valami eddig nem látott furcsa villanás… De aztán el is tűnt. Biztos csak képzelődtem.

- Nem tudom… - motyogtam magam elé. Máris égett az arcom a szégyentől: hazudni az egyik legjobb barátomnak? Nem ismertem magamra.

- Nyugi, minden rendben lesz – nyugtatott Dake, majd nyújtózkodni kezdett, s tagjait ropogtatta. Kirázott tőle a hideg. – Akkor végeztünk is… - állt fel, majd dobott pár bankót az asztalra. – Good luck, bro’! – kacsintott rám, mire kétségbeesetten utána szóltam:

- És Lynn?

Dake lazán visszafordult, de napszemüvege már rajta volt. Kiismerhetetlenné vált.

- Mi van vele?

- Mikor találkozok vele? És hol?

Olyan mosoly kúszott az arcára, amitől nyugtalanság fogott el.

- Jaaa, még nem mondtam? Hétfőn, nyolckor. Moziba mentek…

Mikor eljutott tudatomig az információ, azt hittem, menten elájulok.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés